A tűzijáték rakéta mitől legális, ha a petárda nem az? Megbocsátható a hangja, mert olyan szép?

 Természetesen lehet fogadni a szokásos dolgokra, nagy értékű nyereményekért!

Biztos jobban szeretném a karácsonyt, ha nem lett volna egész életemben mindig egy olyan családtagom, aki a kóros viselkedésével vagy függőségével azt megmérgezi.

Mannaja / A Man Called Blade (Sergio Martino, 1977): Spagetti western. Mannaja (Maurizio Merli) egy fejvadász, és bevisz egy elkapott bűnözőt egy saras bányászvárosba, csak nem akarja senki átvenni, úgyhogy végül elengedi. Specialitása a baltadobás, és ezzel már korábban amputálta is a bűnöző egyik kezét (a westernek sajátos élettani szabályszerűségei közé tartozik, hogy egy pisztolylövedék azonnal megöl bárkit, de egy kézlevágós sérülésnek kimondottan az a célja, hogy a karakter életben maradjon). A várost egy gazdag bányatulajdonos irányítja, és lassan megtudjuk, hogy Mannaja gyerekkora óta bosszúra szomjazik ellene. A téli európai forgatási helyszín nem túl hiteles. Zenés színpadi táncmulatság, legalább három-négyféle hangszer hallatszik, de nincsenek zenészek, és egyértelműen nem is tartoztak az utazó társulathoz. Fun fact: a balta törökül "balta".

Poliziotto sprint / Highway Racer (Stelvio Massi, 1977): Palma nyomozó (Maurizio Merli - bajusz nélkül!) egy mobil rendőrosztag tagja, autóval száguldozva kergeti a bűnözőket. A rendelkezésére álló kocsival nem tudja utolérni a sorozatos bankrablókat, úgyhogy egykori sztársofőr főnöke szolgálati Ferrariját előszedik a raktárból, és azzal dolgozik tovább. Beépül a bankrablók közé. Autós kaszkadőr jelenetek és toxikusan macsó versengések sorozata az egész film, gyakorlatilag kiserken a mellszőröd, ha megnézed. Egyszer meghal Palma társa a kocsiban egy felborulástól, jogi következmények nincsenek, Palma folytatja a felelőtlen városi száguldozást. A Becsület, Verseny stb. témában az a csúcspont, amikor Palma elkapja a bandavezért, de nem volt benne autós kihívás, úgyhogy szabadon engedi, hogy aztán egy igazi versenyben győzhesse le. Női szereplő összesen egy van, Palma barátnője (Lilli Carati - főleg szexkomédiák szereplője volt), és ő is kicsit idiótának van beállítva azzal, hogy véletlenül lebuktatja a beépült Palmát a bűnözők előtt. Palmát (vagy a főnökét) egy létező személy ihlette: egy ferraris sztársofőr rendőr, Armando Spatafora, akit Enzo Ferrari fel akart venni autóversenyzőnek, de Spatafora inkább rendőr akart maradni.

I gabbiani volano basso / Seagulls Fly Low (Giorgio Cristallini, 1978): A névtelen főhős (később kitalálják neki a Morgan álnevet egy útlevél hamisításához - Maurizio Merli) egy vietnámi veterán, akit két üzletember rákényszerít, hogy megöljön egy harmadikat. A gyilkosság után Morgan a repülőtéren pánikba esik, menekülni kezd, és a rendőrség elkezd nyomozni utána. Az egyik megbízója is el akarja tüntetni őt. Este bemegy telefonálni egy üzletbe, és az ott dolgozó nő (Nathalie Delon) különösebb gyanakvás nélkül felkínálja neki éjszakára a saját lakását. Merli eleinte bajuszos, barna kontaktlencsével, aztán átalakítják a külsejét, és bajusz nélkül szerepel a továbbiakban. Nem a szokványos akcióőrület, hanem egy lassabb és komorabb film.

Poliziotto senza paura / Magnum Cop (Stelvio Massi, 1978): Wally (Maurizio Merli) egy magánnyomozó, aki megbízást kap egy tizenéves lány megtalálására (a 34 éves Annarita Grapputo), Ausztriában dolgozó gazdag apja megbízásából. A lányt megtalálja egy utcai Krisna buliban, de aztán elszökik tőle, végül el is rabolják. Bécsbe utazik, és egy gyerekprostitúció bűnszövetkezetet göngyölít fel. Igyekszik sztárnyomozónak kiadni magát, miközben otthon nehézségei vannak a számlák fizetésével. Az iskolába járó gyerekprosti lány mai szemmel áldozat lenne, akit valamilyen mentális rehabilitációban kell részesíteni, a korabeli rejtett erkölcsi logika alapján viszont egy romlott szereplő, akinek halnia kell. Wally a fő bűnöző nőnek (Joan Collins) némi öncélú kegyetlenkedésből feldugja a pisztolyát. Az alkalmi sokkoló erőszakos jelenetek mellett kicsit elmegy a komédia irányába.

M. Merli & Annarita Grapputo

Sono stato un agente C.I.A. / Covert Action (Romolo Guerrieri, 1978): Lester (David Janssen) egy Görögországban élő nyugdíjas CIA ügynök, aki könyvet ír. Van egy heroinfüggő barátja, Florio (Maurizio Merli), akinél vannak valami terhelő dokumentumok, úgyhogy rossz emberek üldözik őket. Florio meghal, a drogfüggők sem maradhatnak életben egy korabeli olasz filmben. Lestert kényszergyógykezelik egy pszichiátrián, hogy árulja el a dokumentumok helyét, de aztán megszöktetik a jó emberek. Összejön a megözvegyült Florionéval (Corinne Cléry - régóta bírom, úgy érzem, ő is megérdemel egy filmmegtekintési komplecionizmust valamikor). Nem tudom, hogy ezekkel a téli forgatásokkal a téma komorságára akartak-e vizuálisan ráerősíteni, vagy csak máskor kibírhatatlanul meleg van a filmezéshez a mediterrán országokban.

Un poliziotto scomodo / Convoy Busters (Stelvio Massi, 1978): A brutális Olmi felügyelő (Maurizio Merli) egy lány meggyilkolása ügyében nyomoz, és eljut egy nagyhatalmú repülőtéri tisztviselőhöz, aki azért ölte meg a fiával járó lányt, mert az meghallotta, hogy gyémántokat csempészik. Olmit néha megpróbálják megölni, és valamiért senki ki se néz az ablakon, amikor éjszaka, a háza előtt percekig lövöldöz, meg felrobbant egy kocsit. Később tévedésből lelő egy ártatlan éjszakai járókelőt is, jogi következmények nincsenek. Biztos nem lakik senki a környéken, és eltüntette a hullát. Az államügyész egy korrupt szarzsák, és Olmi a felettese tanácsát megfogadva nem száll bele, hanem inkább áthelyezteti magát Rómából egy kisvárosba. Ezzel elkezdődik a film második fele, ami gyakorlatilag külön történet. Megvéd pár bunkótól egy tanárnőt (Olga Karlatos - őt is bírom), úgyhogy összejönnek. Olmi rájön, hogy fegyvercsempész hálózat működik a városban. Túszszedés az iskolában.

(folyt. köv.)

 Közúti baleseti híreknél miért írják meg az autó típusát? Szerintem ez termékmegjelenítés.

További Merli-filmek: rengeteg verekedés (beleértve a vizsgálati fogságban levők veréssel vallatását), autós üldözés (sok felborított zöldséges ládával), háztetőkön kergetőzés (a felügyelő mindig majdnem leesik, de aztán visszamászik), lövöldözéssé fajuló bankrablások.

Roma violenta / Violent City (Marino Girolami, 1975): A brutális Betti felügyelő (Maurizio Merli) lelő egy bűnözőt, ezért kirúgják. Bűnözők által megkárosított civilek megkeresik őt, hogy együtt őrködjenek a nyugalom felett. Jó a zene: 

Roma a mano armata / The Tough Ones (Umberto Lenzi, 1976): A brutális Tanzi felügyelő (Maurizio Merli) harcol a bűnözők ellen. Az erőszak mértéke fokozódik, gyakorlatilag a játékidő felében valakit vernek. Fő ellenfele egy kegyetlenkedő púpos gazfickó (Tomas Milian). Van egy felesége is, aki rendőrségi pszichológus (Maria Rosaria Omaggio), ám viszonyuk nem jó.

Napoli violenta / Violent Naples (Umberto Lenzi, 1976): Betti felügyelő kalandjai folytatódnak. Áthelyezik Nápolyba, ahol ugyanazok a dolgok történnek, mint eddig (bankrablás túszszedéssel, motoros rablók stb.). Umberto Lenzi megint magas erőszaktartalmat garantál, a fő ellenfelet John Saxon alakítja. Saxon egyébként olasz bevándorló amerikai szülők gyereke, így kerülhetett ekkoriban néhány olasz filmbe.

Italia a mano armata / A Special Cop in Action (Marino Girolami, 1976): Betti felügyelő harmadik, utolsó kalandja. Betti egy elrabolt busznyi gyerek után nyomoz. Az egyik gyerek meghal, akinek a felnőtt korú nővére (vagy lehet, hogy az anyja - Mirella D'Angelo) aztán elkezd romantikusan vonzódni Bettihez, a halott gyerekről meg többé szó sem esik. A fő szarzsák John Saxon, aki egy trükkel Bettit börtönbe juttatja. Természetesen a dühös rabok meg akarják ölni, de megússza. Amikor a film végén a tökéletes happy endre (Endre) készülünk, Betti megy találkozni a csinosan kiöltözött nővel, rendkívül spontán módon lelövik.

Az autóval menekülő bűnözőn váratlanul megjelenik egy bukósisak.

Il cinico, l'infame, il violento / The Cynic, the Rat and the Fist (Umberto Lenzi, 1977): Tanzi felügyelő második kalandja. Az előző részben lecsukott Kínai (Tomas Milian) megszökik a böriből, bosszúra szomjazva Tanzi ellen. Tanzi megsérül egy merénylet kísérletben, majd eljátsszák, hogy meghalt, és innen tevékenykedik tovább. A Kínai üzleti szövetségre lép egy másik bandavezérrel (John Saxon, megint), de egyre jobban tele lesz egymással a tökük. Mellékszál: Tanzi a régiségkereskedő nagybátyját kirablók után nyomoz. Kivételesen itt nem ő kerget bűnözőket, hanem őt kergetik, miután rájönnek, hogy életben van.

Tanzi és segédje betörnek egy lakásba, hogy az ablakukon átmásszanak a szomszédos épületbe, és megzavarják a lakókat a magánéletükben.

(folyt. köv.)

Amiket nem értek rovat: az aktuális szépségkirálynő legocsmányabb testszégyenítése a kommentelők által.

Ez elég nyomasztó.

A mondat, ami sosem fog elhangozni: "Bocsánat, hogy nem szóltam hozzád az elmúlt hat évben, elfoglalt voltam a munka meg az otthoni dolgok miatt, de mostantól megint beszélgessünk sokat!"

Playmate-nek meg nyuszinak nevezni kurvákat egy irritáló szépelgés. Önként beköltöztek egy mocskos vénemberhez, hogy mindenben alávessék magukat az ízléstelen fantáziáinak, aztán utólag még panaszkodnak is.

Nu ji zhong ying / The Bamboo House of Dolls (Chih-Hung Kuei, 1973): hongkongi women-in-prison exploitation film. A japán megszálló hadsereg beront egy kínai Vöröskereszt kórházba, és a japán tiszt (kínaiul) követeli, hogy mondják meg, hol van a lelőtt amerikai repülő pilótája. Nem tűnik fel nekik, hogy az előttük álldogáló csoportban van összesen egy darab egyenruhás fehér férfi, aki - néhány kivégzett beteg után - jelentkezik (szintén kínaiul), hogy ő az. Lelövik. A japánok deportálják a három európai ápolónőt a 13-as Számú Női Koncentrációs Táborba. Ezután jönnek a klisék: kegyetlenkedő őrök, kajacsata az étkezdében (ruhaletépéssel), mosakodós jelenet, leszbikus domina tiszt, szexre kényszerítés. A szakács, aki tagja a titkos ellenállásnak, segít megszökni az öt vagy hat tagú női baráti társaságnak, de egyikük áruló, ezért elkapják őket, és meghal a szakács. Utolsó szavaival - amit az őket körülvevő japán katonák tapintatosan megvárnak - megsúgja az egyiküknek, hogy a táborparancsnok tolmácsa is titkos ellenálló. Nem jöttem rá, miért van szükség tolmácsra, ha eddig is mindenki tökéletesen jól elbeszélgetett a másik nemzetiséghez tartozókkal, biztos a parancsnok státuszszimbóluma, hogy van tolmácsa is. Az egyik kínai rabnőnek, aki szintén tagja az ellenállásnak, elmondta a férje, mielőtt a japánok megölték, hogy hol van elrejtve az arany, de nem emlékszik rá a sokktól. Megint megszöknek. Magukkal visznek egy vak lányt is, hogy ne legyen olyan egyszerű a menekülés. Sorra meghalnak. Megtalálják az aranyat. Bugyutaság, de jók benne a nők, meg mint a hongkongi filmekben általában, itt is gondosan koreografáltak az akciójelenetek. Néhány anakronizmus: a tolmács állandóan napszemüvegben van; a frizurák és sminkek meg se próbálnak nem 70-es évekbeliek lenni; nem vagyok biztos benne, hogy voltak ekkoriban japán katonatiszt nők.

A dán Birte Tove (1945 - 2016) a három fehér főszereplő közül az egyetlen profi színésznő.

Deadline (Mario Azzopardi, 1980): Kanadai családi dráma. Egy horrorregény- és filmforgatókönyv író szenvedései: az egyetemi hallgatók ellenségesek vele, mert erőszakos gagyi szarnak tartják a munkásságát; a felesége utálja és megcsalja; a zajongó gyerekei zavarják az írásban; a filmproducer hajszolja; a színésznő is utálja, mert nem tudja megjegyezni a szövegét. Miközben felügyelet nélkül otthon hagyják a gyerekeket, a két fiú felakasztja a kislányt az egyik horrorfilm hatására.

Brewster McCloud (Robert Altman, 1970): Abszurd vígjáték, amit az ember vagy zseniálisnak, vagy értelmetlen faszságnak fog tartani, köztes lehetőség nincs. Houstonban játszódik, és a főszereplő fiatalember, Brewster (Bud Cort) rögeszméje, hogy repülni tudjon. Ehhez barkácsol egy szárnyas szerkezetet a sportcsarnok alatti atombomba óvóhelyen levő otthonában. Van egy anyafigura őrangyala, Louise (Sally Kellerman), akinek a hátán szárnyak nyomai láthatók, és gyakran kihúzza a bajból. A városba érkezik egy sztár detektív, hogy kinyomozza a fojtogatós sorozatgyilkosságot, aminek az áldozata csupa gonosz, rasszista, vén szarzsák. (- Apa, megnézzük a majmokat? - Ha majmokat akarnék látni, elmegyek egy nigger kisvárosba!) Implikáltan Louise öli meg őket, bár ezt sosem látjuk. A hullák madárszarral vannak ellepve. A filmet végigkíséri egy ornitológus professzor narrációja, akinek allegórikusan illeszkedik a madarakról szóló szövege az aktuális eseményekhez. Brewsterhez nem egészen világos okokból nagyon vonzódik két nő is. Az elsővel egyáltalán nem foglalkozik a rögeszméje miatt, a másodikkal szexel, és beavatja a titkaiba, de a lány elárulja egy politikusnak meg a rendőrségnek. Jó az ending credits rész: a színészek cirkuszi mutatványosokként vonulnak fel a stadionban, miközben a porondmester bemondja a nevüket.

Paura in città / Fear in the City / Hot Stuff (Giuseppe Rosati, 1976): A poliziottesco műfajának egyik forrása az amerikai Dirty Harry-szerű nagyvárosi bűnügyi akciófilmek, a másik a 70-es évekre kifáradt olasz spagettiwesternek. Jellemző a sok lövöldözés, véres brutalitás, autós üldözések, kemény rendőrnyomozó főhős (lehetőleg bajusszal), csöcsjelenet, egy-két komikusan ügyefogyott mellékszereplő. Itt a főhős Maurizio Merli, aki egy nagyon nehezen megkülönböztethető Franco Nero klón, és épp ez segítette a karrierje elindulását, mielőtt önálló jogon lett volna sztár. A böriből megszökik 12 bűnöző, akik megölnek pár rendőrségi informátort. Murri felügyelőt (Merli) felettesei vonakodva visszaveszik a szolgálatba, ahonnan a brutalitása miatt felfüggesztették, és szembeszáll a bűnözőkkel, akiknek valami pénzvonat rablási tervük van. Kb. 5 percenként a Pejo és a Fernet-Branca italok reklámja látható valahol a képben.

Klisé:

- Mi történt a karoddal? - Ugyan, semmiség.

(Silvia Dionisio, Maurizio Merli)

Én is minifigurákat festek, társasjátékozom (Warhammer helyett Descent), összeraktam a számítógépem és játszom rajta. Ezen felül sokat olvasok és régi, kevésbé ismert filmeket nézek. Biztos kicsúfolna egy talk-show műsorvezető, úgyhogy örülök, hogy nem szoktak meghívni.

 

Nam Angels (Cirio H. Santiago, 1989): Fülöp-szigeteki háborús + bikersploitaion akciófilm. A vietnámi háborúban az amerikai csapat egy primitív faluban aranyport talál. Az egyikük pár grammból megállapítja, hogy ez 10 millió dollárt ér, és innentől mindenki tényként hivatkozik erre az összegre. A falusiak istenként tisztelnek egy fehérembert, aki egyértelműen az Apocalypse Now-ból Marlon Brando figurájának az ellopása, csak itt roppant gonosz, és a Schwarzenegger-féle Commandóból ő a Bennettet alakító Vernon Wells. Foglyul ejtik a katonákat, kivéve a parancsnokot (Brad Johnson), aki megszökik. A faluban minden nő (talán három) teljesen öncélúan topless.

A parancsnok, Calhoun hadnagy megtudja a felettesétől, hogy a területet hamarosan lebombázzák, ezért alternatív utat keres társai kiszabadításához: bemegy egy rock kocsmába, ahol civil Hells Angels motorosok vannak, akik egyébként utálják a katonákat, és sosem derül ki, hogy mi a fenét keresnek Vietnámban. Verekedés lesz, aztán a böriből kihozza őket, hogy együtt megszerezzék az aranyat, illetve igazából a társait akarja kiszabadítani. Hosszadalmas motorozás és lövöldözés történik ezután. A kiképzésben nem részesült tahó motorosok megölnek több száz, hasznavehetetlen vietkong katonát, majd Calhoun halálos párharcot vív a falusi vezetővel. A vietnámiak nagyrésze amerikai fegyvereket használ; Calhoun felettese, az ezredes négyszínnyomott terepmintás egyenruhát visel, ami a 80-as évekig nem létezett; minden őserdei bugris, akivel találkoznak, és nem lelőni való, folyékonyan beszél angolul; 80-as évekbeli szinti aláfestő zene. Igazi debil trash film, de nem irritáló, hanem inkább szórakoztató.

Miért hasznos az, ha az egér világít? Kell rajta bármit nézegetni a sötétben?

Robot Holocaust (Tim Kincaid, 1987): fájdalmasan gyenge posztapokaliptikus sci-fi kalandfilm: egy csapatnyi hős nekivág, hogy megküzdjön egy robot zsarnokkal, aki egy elrabolt tudóst tart fogva. A rendező előtte (meg utána is) a melegpornó iparban alkotott, és egy-két tudattalanul erre utaló jelenet is része a filmnek, pl. rögtön az elején két alsógatyás férfi birkózó párviadalát kell nézni, vagy amikor a szintén alsógatyás, néma barbár harcos csapdába kerül, és egyik társa megnyugtatja, hogy "mögötted vagyok".

The Alpha Incident (Bill Rebane, 1978): Vonaton szállítanak egy titkos földönkívüli vírust, ami a kíváncsiskodó redneck masiniszta hibájából elszabadul, és pár óra alatt felrobban a feje annak, aki megérint egy fertőzöttet. Miután a vonat megáll, a szállítmányt kísérő, felfegyverzett tudós a vidéki vonatállomást karantén alá helyezi. Minimál költségvetésű, de elég nézhető film.

Silent Madness (Simon Nuchtern, 1984): Tévedésből kiengednek egy őrült gyilkost a pszichiátriáról, aki visszatér korábbi munkahelyére, egy egyetemi kampuszra, hogy ott diáklányokat gyilkoljon. Egy pszichiáter nő ered a nyomába, akinek a kollégái el akarják tussolni a hibát, és a helyi bunkó paraszt seriff nem hisz neki. Mint minden slasher horrornak, ennek is minden pillanata klisé.

Pick-Up (Bernard Hirschenson, 1975): Szürreális film: két dögös, stoppos hippi lányt felvesz a lakóbuszba egy laza fiatalember, akinek az a munkája, hogy időre leszállítsa a buszt a megrendelőnek. Csakhogy eltévednek a floridai mocsárvidéken. Dugnak. Megismerjük életük előzményeit. Az egyik lány vidám, a másik komoly és az őrületig spirituális. Spoiler: a nyomasztóan végződő eseményeket csak behaluzta a bolondabbik lány.

Gini Eastwood, a zenei karrierje jelentősebb volt, mint a filmes

Opposing Force (Eric Karson, 1986): Amerikai tisztek egy csoportja részt vesz egy különleges kiképzésen a Fülöp-szigetek egyik szigetén, ahol az a feladatuk, hogy elkerüljék a fogságba esést, illetve a fogságban ne áruljanak el hadititkot. Gyorsan mind fogságba esik, ahol mindenféle módon próbálják megtörni és egymás ellen kijátszani őket. Az őrült parancsnok különösen rászáll az egyetlen női résztvevőre, meg is erőszakolja, azzal igazolva, hogy ezzel ellenállóbbá válik, ha éles helyzetben is ez történik vele. Szökés, lövöldözés. Közepesen jó.

Silent Running (Douglas Trumbull, 1972): A 70-es évek magas színvonalú, társadalmi üzenettel is bíró sci-fijei közé tartozik. Az emberiség átalakította és beépítette az egész Földet, mindenhol állandó hőmérséklettel és egyformasággal. Az utolsó erdőket a Szaturnusz közelében állomásozó űrhajók üvegházaiban tárolják. Egyszer csak parancs érkezik, hogy robbantsák fel az erdőket, már nincs rájuk szükség, az űrhajókat meg vigyék vissza, mert a kereskedelmi forgalomban hasznosabbak lesznek. Mindenki örül, hogy hazamehet, és közömbös a pusztítás iránt, kivéve a legénység egyetlen tagját, Lowellt (Bruce Dern). Lowell egy természetvédő ökohippi, akit lenyűgöz a növények és állatok szépsége, és inkább megöli a legénység másik három tagját, az őt állandóan ugrató és értetlenül szemlélő, korlátolt alakokat, mint hogy az utolsó erdő is megsemmisüljön. Elhiteti a többi űrhajóval, hogy baleset történt, amiben ő is meghalt, miközben egyedül, csupán a karbantartó robotok társaságában tengeti tovább a napjait. Aztán egyszer csak akarata ellenére megtalálják őt.

Skinned Deep (Gabriel Bartalos, 2004): Horrorparódia. Az utazgató amerikai családnak defektet okoznak egy elhagyatott környéken. Bemennek a közeli házba, ahova meghívja őket a kedvesnek látszó néni, aztán a gyerekei, akik különféle torzszülöttek, megölik őket, kivéve a kamaszlányt, mert szerelmes lesz bele egy túlméretezett agy fejű srác.

La horripilante bestia humana (aka Night of the Bloody Apes, René Cardona, 1969): Mexikói szörnyhorror. Egy doktor a haldokló beteg fiát azzal akarja megmenteni, hogy állatkerti majmokból helyez át belé valami anyagot, amitől az őrült gyilkossá válik, és éjszakai ámokfutásba kezd, mely során csókolózó párokat meg zuhanyozó nőket támad meg.

Satan's Cheerleaders (Greydon Clark, 1977): Négy irritáló pompomlányon (természetesen huszonéves középiskolások) bosszút akar állni a titokban sátánista iskolai takarító, amiért szerinte lenézik őt. Elrabolja őket meg a tornatanárnőjüket, és egy sátánista szekta által lakott környékre viszi, hogy feláldozzák őket. Az egyik lányról kiderül, hogy valami mágikus hatalma is van. Tinikomédia és okkult horror nem túl érdekes mixe.

Torture Dungeon (Andy Milligan, 1970): Középkori történet, kizárólag amatőr helyi lakosokból toborzott szereplőgárdával. Egy gonosz herceg megöleti azokat, akik előtte állnak az uralkodói örökösödési sorrendben. Egy lányt meg arra kényszerít, hogy házasodjon össze és essen teherbe a herceg gyengeelméjű öccsétől. Nagyon pancser film.

Vacanze per un massacro (Fernando Di Leo, 1980): Olasz "terror-film": a stílus lényege, hogy néhány agresszív bunkó vagy szökött bűnöző fogságba ejt pár normálisnak látszó (valójában gyakran álszent) embert, akiket addig terrorizálnak / erőszakolnak / ölnek, amíg meg nem fordul a szerencse. Itt megszökik a börtönből a jóvágású erőszakos bűnöző, és az elrejtett lopott pénzt akarja visszaszerezni egy elszigetelt nyaralóból, ahova annak idején elásta. A nyaralót azóta egy házaspár, és a nő húga birtokolják, akik épp odamennek hétvégézni. A férjnek titkos viszonya van a gonosz, manipulatív, nimfomán sógornővel (Lorraine De Selle). Bőséges cigaretta és fanszőr jelenet.

Joe Dallesandro, Lorraine De Selle

 

 Premobiltelefoniánus gyerekek

Tiempos de Chicago (Julio Diamante, 1969): olasz-spanyol gengszterfilm, 1929-ben játszódik. A vidéki csavargó Frank szemtanúja lesz egy bandák közötti országúti támadásnak, de aztán leszállítja a megmaradt alkoholszállítmányt és a sebesült sofőrt a célhelyre, egy chicagói mulatóba. A mulató tulajdonosa Erik, egy bandavezér, és felveszi Franket a bandába. Frank egyre magasabbra tör, végül átveszi az irányítást, és Erik nőjét is lenyúlja. Erik a többi maffiabandával szövetkezve bosszút áll. Látszik már a fejeken is, hogy mindenki spagettiwesternekből érkezett a szereplőgárdába.

Les seins de glace (Georges Lautner, 1974): François, a jó humorú tévésorozat forgatókönyvíró (Claude Brasseur) megismerkedik a téli nizzai tengerparton Peggyvel (Mireille Darc), aki eleinte elutasító vele, de François addig nyomul rá, amíg Peggy kezdi megkedvelni. Peggy másik udvarlója a gazdag és befolyásos ügyvéd, Marc (Alain Delon). Van még Peggy kertésze, Marc öccse és Marc felesége, és egyre szövevényesebb, hogy ki kibe szerelmes, ki mit hazudik, meg ki a gyilkos.

Vettem műsoros videókazettákat. Következő lépésként elviszem egy VHS digitalizáló szolgáltatóhoz, együtt a retró szalagavatós kazettámmal, amin a legutóbbi említésre méltó táncelőadásom látható. Arról a legkellemetlenebb emlékem az a pillanat volt, amikor a tánctanfolyam elején nekem kellett választanom 2 vagy 3 lány közül egy partnert, mert ezzel a ki nem választottakat arra ítéltem, hogy ne legyen fiú táncosuk életük e vissza nem térő eseményén.

Hellraiser (Clive Barker, 1987): Barker egy népszerű brit horroríró, és itt megfilmrendezte a könyvét. Marokkóban Frank megvesz egy bűvös kockát, ami hazavisz angliai otthonába. Ahogy a tekergeti, kampók jönnek ki a fal, és darabokra tépik. Később beköltözik a házába a bátyja, Larry, annak felesége, Julia, és a férj kamaszlánya, Kristy (Ashley Laurence), akik csak annyit tudnak, hogy Frank eltűnt. Larry megkarcolja magát egy szöggel, és a földre csepegő vérétől előugrik egy matracból a bőr nélküli Frank, aki csak Juliával találkozik. Ráveszi Juliát, hogy csábítson el férfiakat, és vigye el őket Frankhez a padlásra, aki aztán megöli őket, fokozatosan pótolva a testét. A film franchise közös eleme a kocka, ami egy kapu a pokol felé. Ha valaki meg tudja fejteni, megjelenik a szögekkel kivert fejű, démoni Pinhead (Doug Bradley) és segítői (a cenobiták), akik számára a kéj és a szenvedés egymástól szétválaszthatatlan, és mindenféle ocsmány módon megölik vagy magukhoz hasonlóan átalakítják a kockát kezelő személyt.

Hellbound: Hellraiser II (Tony Randel, 1988): Megtudjuk, hogy Pinhead egykor brit katona volt, aki az I. vh.-t követő depressziójában kezdett önkínzással szórakozni, és felnyitva a bűvös kockát cenobitává alakult. Kristyt egy pszichiátrián ápolják, és senki nem hisz neki. Azaz a pszichiáter titokban mégis, és megidézi a bőr nélküli Juliát, akinek odavisz ápoltakat, hogy Julia belőlük építse fel magát. Kristy és egy autisztikus lány, Tiffany felveszi a harcot Juliával, a pszichiáterrel, meg a pokolba átkerülve Pinheaddel.

Hellraiser III: Hell on Earth (Anthony Hickox, 1992): Az önimádó, fiatal klubtulajdonos J.P. megvesz és hazavisz egy bizarr szobrot, ami nyilvánvalóan Pinheadet tárolja. Közben egy tévériporter (Terry Farrell) szemtanúja annak, hogy egy kórházba szállított sérültet láncos kampók szaggatnak szét, így nyomozni kezd, és eljut J.P. klubjához. Egy idő után előkerül a kocka, meg Pinhead.

Terry Farrell (1963 - ) egy igen jó kinézetű, modellből lett színésznő.

A Star Trek: Deep Space 9-ban volt állandó szerepe, amiből egyébként egy részt sem láttam, mert nem vagyok különösebben trekkie.

Úgy sejtem, a Hellraiser II-ben a szőkesége festett volt, és alapból barna.

Egy 2009-es eseményen, ahol biztosan nem volt melltartógyártó szponzor. Némely fotó alapján elég mókás személyiségnek tűnik.

Hellraiser: Bloodline (Kevin Yagher, 1996): A 22. században, egy űrállomáson foglalkozik egy tudós azzal, hogy biztonságos körülmények között felnyissa a kockát, ám katonák letartóztatják, és elbeszéli a történetét. Eszerint ő az elátkozott leszármazottja egy 18. századi francia játékkészítőnek, aki az első kockát csinálta egy sátánista szabadgondolkodó nemes megbízásából. Célja, hogy megidézze Pinheadet, és a különlegesen kialakított űrállomást arra használja, hogy elpusztítsa.

Hellraiser: Inferno (Scott Derrickson, 2000): A kiégett, megszállott detektív egy titokzatos, nagyhatalmú, szadista gyilkosságokban érintett személy, a Mérnök után nyomoz. Egy idő után előkerül a kocka, meg Pinhead.

Hellraiser: Hellseeker (Rick Bota, 2002): Trevor egy autóbalesetben elveszíti feleségét, Kristyt (ő az első két film főszereplője). Miután Trevor kikerül a kórházból, egyre több furcsaságot tapasztal maga körül, és a rendőrség is rászáll, mert a felesége megölésével gyanúsítják. Trevor esetleg a pokolba került? Egy idő után előkerül a kocka, meg Pinhead.

Hellraiser: Deader (Rick Bota, 2005): Az underground témákra specializált londoni újságíró (Kari Wührer) Romániába utazik, hogy nyomozzon egy furcsa sztori ügyében: a szerkesztőség kap egy videokazettát, amin egy szektás szertartáson megölnek valakit, aztán életre kel. Bukarestben van egy közlekedő metrókocsi, ahol mindig alternatív buli és szexorgia van, de ezt szerintem nem hagyná a közlekedési vállalat még Romániában sem. Egy idő után előkerül a kocka, meg Pinhead.

Hellraiser: Hellworld (Rick Bota, 2005): A tizenéves társaság nemrég elvesztette egy öngyilkos barátjukat. Aztán meghívják őket egy Hellraiser témájú házibuliba, aminek nagy rajongói. A házigazda (Lance Henriksen) barátságosnak tűnik, azonban kiderül, hogy ellenük forral valamit. Egy idő után előkerül a kocka, meg Pinhead.

Hellraiser: Revelations (Víctor García, 2011): Két amerikai tizenéves fiú kiruccan szórakozni Mexikóba, ahol eltűnnek, és egy videókazetta marad utánuk, rajta Pinhead felbukkanásával. Az eltűnt fiúk szülei is barátok, és találkoznak egymással egy közös vacsorához. Váratlanul megjelenik az egyik fiú, furcsán viselkedve. Egy idő után előkerül a kocka, meg Pinhead.

Hellraiser: Judgment (Gary J. Tunnicliffe, 2018): A testvérpár nyomozópár egy brutális, bibliai erkölcscsősz sorozatgyilkos után nyomoz, és kapnak harmadik tagnak egy nőt is, akinek titkos küldetése szemmel tartani az egyre labilisabbá váló bátyot. Eközben Pinhead, és segédje, az Auditor egy elhagyatott házban foglyul ejtenek és vallomásra bírnak ocsmány gazembereket, hogy aztán megbüntessék őket. Van három nagymellű, bugyis nő is, rohadó fejjel, ők a Bírák.

 

***

2022-ben várható a következő rész, ami egyféle reboot lesz, addig is egyelőre megfelelően telítődtem a bőrbe akasztott kampós és arcnyúzós jelenetekkel.

Adrenalin: Fear the Rush (Albert Pyun, 1996): A forgatási helyszín ugyanaz a romos pozsonyi utca, mint a Nemesis 4-ben. Elszabadul egy orosz katonai vírus, ami sok embert megöl. A jövőbeli 2017-ben, Bostonban játszódik a történet, ahol egy városrésznyi karanténban tartják a migránsokat. Itt véres ámokfutást rendez egy fertőzött ember, akiből mutáns őrült gyilkos lett. Rendőrök kergetik a katakombákban: Christopher Lambert, Natasha Henstridge, Norbert Weisser. Meglehetősen szar creature-feature.

Omega Doom (Albert Pyun, 1996): A forgatási helyszín ugyanaz a romos pozsonyi utca, mint a Nemesis 4-ben. Nukleáris tél van, a kiborgok és az emberek háborúja a háttér, de minden szereplő kiborg. A történet Akira Kuroszawa klasszikus filmjének, a Jódzsimbónak a feldolgozása: a városba érkező idegen kijátssza egymás ellen a két gonosz csoportot. Az idegen itt egy fejsérülés miatt nem gonosz kiborg (Rutger Hauer). Ezek a pozsonyi utcás filmek valamiért annyira rosszak, mintha csak szükséges igazolás lennének a forgatásra kapott pénz ellopásához.

Raven Hawk (Albert Pyun, 1996): Egy indián család földjét úgy szerzik meg a befektetők, hogy megölik a szülőket, és Rhyia, a kislány traumatizálva a pszichiátriára kerül, ráadásul azt hiszik, ő a gyilkos. A kórházi ágyon felüléseket végez, amitől kigyúrt lesz, így pár évvel később, felnőve egy Rachel McLish nevű fitness híresség alakítja. McLish a forgatás idején 41 éves volt, egy 18 év körüli lány szerepében. Rhyia megszökik és bosszút áll.

Mean Guns (Albert Pyun, 1997): Ez egy aránylag nézhetőbb darab, kissé szürreális akciófilm, állandó mambó zenével. A Szindikátus nevű bűnszervezet feje (Ice-T) egy megnyitásra váró, még üres börtönépületbe invitál száz embert, akik valami módon a szervezet árulói (Christopher Lambert, Michael Halsey). Elmondja nekik, hogy meg kell ölniük egymást, és az utolsó három túlélő kap együtt 10 millió dollárt. Aztán ad nekik egy rakás fegyvert, és a videohálózaton keresztül szemléli a műsort. Klisé: ha egy ismertebb, főhős típusú színészből bérgyilkost akarunk csinálni, akkor a másfajta jellemét hidrogénszőke vagy fehér hajjal kell kifejezni.

Crazy Six (Albert Pyun, 1997): Pozsonyi utca. Szerelmi történet az ex-kurva, ex-drogos kelet-európai bárénekesnővel (Ivana Milicevic) és egy, a többi gengszter elől bujkáló bűnözővel (Rob Lowe). A két bandavezér Ice-T és Mario Van Peebles, és elég irreális dolog, hogy néger bandavezéreket bárki eltűrjön a hagyományosan rasszista Kelet-Európában, de amerikai szempontból ez így van romantizicizálva. A fő húzónév a cowboynak öltözött Burt Reynolds, aki egy amerikai rendőrnyomozó. Fostalicska film.

Postmortem (Albert Pyun, 1998): Skóciában él az alkoholista amerikai író (Charlie Sheen), és gyilkosság gyanúsítottjává válik, mert a kertjében találnak egy megölt nőt. Miután tisztázza magát, a rendőröknek segít a nyomozásban. Sheen ekkoriban megpróbált komoly színésszé válni, ezért a stáblistán Charles Sheenként olvasható a neve. A bolond sorozatgyilkosos filmek alsó-középmezőnyében elfér. A rendőrök: Michael Halsey, Ivana Milicevic.

Ticker (Albert Pyun, 2001): Ez egy összevissza szerkesztett film a producerek utólagos kavarása miatt, ezért Pyun saját bevallása szerint utálja. San Franciscóban játszódik, ahol valamiért IRA terroristák robbantgatnak. Tom, a gyilkossági nyomozó (Tom Sizemore) csatlakozik a bomba ügyosztályhoz (Steven Segal), hogy elkapják a fő robbantós terroristát (Dennis Hopper). Van egy elfogott terrorista nő is (Jaime Pressly). Az eredeti elképzelés szerint Tom csak képzeli Steven Segalt, hogy legyőzze a bombák miatti félelmét, aztán kitalálták, hogy ez legyen inkább egy Steven Segal akciófilm. Dennis Hopper a forgatás alatt egyszer sem találkozott Sizemore-ral vagy Pressly-vel, és ahhoz képest ügyesen sikerült úgy vágni a filmet, hogy természetesnek hatnak a köztük levő párbeszédek.

Tales of an Ancient Empire (Albert Pyun, 2010): Fantasy akciófilm. Sírrablók véletlenül életre keltenek egy gonosz vámpírnőt, hogy aztán Kevin Sorbo és különféle jó kinézetű női rokonai megfékezzék. Gyalázatosan szar film.

***

Albert Pyun szakmai pálya- és ámokfutásának végére értem, de főleg a késői filmjei közel sokat sajnos nem tudtam beszerezni. Pyun egy B filmekre specializált hawaii őslakos etnikumú rendező, aki demenciája miatt 2016-ban visszavonult a filmkészítéstől.

A határozatlan nemű személyes névmás fontos nyelvi funkció, nem őrjöngéssel kellene rá reagálni. Például amíg egy krimiben mindenki a még ismeretlen nemű gyilkosról beszél, vagy amikor nincs jelentősége az alany nemének, pl. egy játékszabály leírásában.

Az említett távolabbi rokon családban már elkapták a covidot, két hétig tartó erős tünetekkel és szaglásvesztéssel, de továbbra is tagadják a vírus létezését. Amit viszont elhisznek, hogy rövidesen valakik elveszik a magántulajdont. Az ostoba emberek számára az internet elérhetővé válása nem a megvilágosodást, hanem a még mélyebb sötétséget hozta el.

Előkerült a küldemény, a német ügyfélszolgálat szerint átvehető volt a helyi postán.

Az volt a gond, hogy

• Nem volt hozzáférésem a küldeményazonosítóhoz.
• Nem próbálták meg kézbesíteni, mert ez a kevesebb mint fél kilós könyv túl nehéz a motoros levélkézbesítőnek, aki egyébként havonta valamiért kiszolgálja magát anyám nyugdíjából 500-800 Ft értékben, ami arra utal, hogy szerinte 100% fölötti szolgáltatást nyújt. A csomagos postás meg azért nem hozza ki, mert levélpostai küldemény. Úgyhogy marad az, hogy el kell érte sétálni a másfél km-re levő postára, függetlenül az érte fizetett magas szállítási költségtől.
  
• Nem kaptam SMS / email értesítést a könyv átvehetőségéről, ami a postai központ mulasztása.
  

Dolgok, amik bosszantanak:

• Kövér László parlamenti pedellus ideológiai siránkozásai.
  
• Távolabbi (nem vér szerinti) családom magabiztos és leereszkedő oltásellenes konteós ostobasága (pl. a 8 osztályt végzett srác, aki évek óta Németországban pizzafutár, de még nem sikerült alapszinten németül megtanulnia, vagy az anyja, aki ugyan diplomát szerzett óvodapedagógiából, de soha életében nem dolgozott, és nem tud hajat mosni, mert mindig is a fodrász mosta neki).
• Amikor eltűnik a külföldről rendelt küldeményem, mert a szállításban részt vevő gecik látják, hogy melyik küldeményhez nincs tracking, és ez számukra engedélyt jelent az ellopáshoz. Az eladó ugyan kártalanít, de a vásárlásnak az a közgazdasági elmélete, hogy számomra értékesebb az áru, mint az érte kiadott pénz. Vagy ha van még raktáron a könyvből, elküldhetik újra, amit talán nem fognak másodjára is ellopni, viszont várhatok egy újabb hónapot.

Legutóbb ezeket olvastam:

Aliens Omnibus Vol. 1

A 80-as évek végétől a Marvel kiadásában megjelenő Aliens képregények gyűjteményének első kötete, kb. 1000 oldal, és 2,7 kg. Okosan kellett fognom olvasás közben, hogy a saját súlyától ne szakadjon el. A fekete oldalakon sajnos ottmarad a bőrzsír. A történet sajátossága, hogy az Aliens (1986) filmet folytatják, aztán bajba kerültek a készítők, amikor 1991-ben kijött az Alien 3, mert az annak már a legelején meghaló Hicks tizedes és a kislány Newt a főszereplői. 

Matt Barton & Shane Stacks: Dungeons and Desktops: The History of Computer Role-Playing Games 2nd Edition

A számítógépes szerepjátékok (CRPG-k) történetét ismerteti, a 70-es évektől 2019-ig. Élvezetes stílusú, az egyik hosszúhajú nörd szerző irodalomprofesszor is egyúttal. Szinte mindig ilyen játékokkal játszom úgy 25 éve, mert ezeknek van történeti és személyközi mélységük, és nem a játékos gyorsasága és ügyessége, hanem a kockázatok statisztikai mérlegelése és a taktikai döntéshozatal a sikeres akciók alapja. Azt hiszem, a kedvenc könyvem. Referenciaként is használom, hogy melyik játékot érdemes megvennem. 648 oldal, 1,3 kg.

Barak Dávid: Elásott igazság

A dunaszerdahelyi magyar maffia története. Leginkább amiatt érdekes, mert a bűnügyi és akciófilmek szórakoztató célú torzításai nélkül lehet megismerni, hogy hogyan működnek az ilyen bűnözők, azon belül is a hozzánk közeliek. Kicsit zavart benne, hogy a szerző szinonimaként használja a géppisztolyt és a gépkarabélyt, pedig ez két különböző méretű fegyverkategória.

Szerintem elsősorban nem a rovatnak, hanem a Blikknek kellene eltűnnie.

Miért írják oda kommentben boomerék, hogy hol osztották meg*? Azt hiszik, egy facebook megosztásnak földrajzi határai vannak? (leszámítva persze a blokkolt országokat). Lászlót nagyon sajnálom. Úgy tudtuk eddig, hogy ő a könyvtáros, és most derül ki, mennyi mindennel foglalkozott.

*Laz. kapcs.:

forrás

Még nincs vége az Albert Pyun-féle hulladékfeldolgozásnak!

Knights (Albert Pyun, 1993): Posztapokaliptikus vámpír-kiborg-harcművész akciófilm! A középkori technológiai szinten tengődő embereket lovas kiborgok prédálják, hogy a vérükkel meghosszabbítsák a saját életüket. Van egy jó kiborg (Kris Kristofferson), aki arra van programozva, hogy ölje meg a rosszakat (vezetőjük: Lance Henriksen), és megtanít harcolni egy nőt (Kathy Long kickbox bajnok / kaszkadőr). A film rendkívül olcsó, könnyen összetéveszthető egy díszlet nélküli, erdőben kóborlós Xena epizóddal, de jók a főszereplő színészek, plusz Kathy Long mozgása tényleg jó, lehetett volna nagyobb akciófilmes karrierje is.

Brain Smasher... A Love Story (Albert Pyun, 1993): Akcióvígjáték. A modellnek (Teri Hatcher) a nővére ad egy virágot, hogy csempéssze be az országba, de maszkos-kalapos kínai harcművészek erednek a nyomába, mert valami misztikus erőt tulajdonítanak a virágnak. Segít neki egy diszkós kidobóember, Brain Smasher (Andrew Dice Clay). Túlhasznált poén, hogy mindig nindzsának nevezik a kínaiakat, amiért felháborodnak. Az egész egy hosszú, verekedős üldözési jelenet, ami egy éjszaka alatt játszódik Portland utcáin. Két bunkó nyomozó szerepében Brion James és Tim Thomerson.

Arcade (Albert Pyun, 1993): A tizenéves baráti társaságnak mutatnak egy új, virtuális valóság alapú játékgépet a helyi játékteremben. Aztán a gonosz gép otthon, a tévéjükön keresztül is eléri őket, halálos játékra kényszerítve őket. Belépnek a virtuális térbe, és megküzdenek vele!

Hong Kong 97 (Albert Pyun, 1994): A jövőbeli 1997-ben Hong Kong visszakerül Kínához, és ezekben a napokban a bérgyilkos (Robert Patrick) kínai katonatiszteket lő le. Aztán mindenki rá kezd vadászni, és ki kell derítenie, hogy miért. Segédei a gyanútlan kollégája (Tim Thomerson), a bérgyilkos mestere (Brion James), és a verekedős exe (Ming-Na Wen). A gazember szerepében Andrew Divoff. Szerintem valamivel jobb a szokásos Pyun filmeknél, de túl sokat nem kell tőle várni.

Értelmezze a főszereplőkre kitűzött vérdíj összegét! (2 pont)

Spitfire (Albert Pyun, 1995): Kémfilm paródia (vagyis remélem, hogy paródia). A szuperügynök James Bond klón (Lance Henriksen) egy atomfegyver indítókulcsot birtokol, amit meg akarnak tőle szerezni (Sarah Douglas és társai). Megtudja, hogy van egy tornász-karatés lánya (Kristie Phillips tornász olimpikon), és neki odaadja a kulcsot. A lányt ezután keresztül üldözik a világon. Vele tart egy balfék újságíró (Tim Thomerson). A lány pár percenként megver valakit, aki ellenséges ügynök, vagy random bunkó udvarló, vagy Tim Thomerson. Mellékszál: a gonosz román tornász csalással és mérgezéssel akarja legyőzni a sportversenyen. Kristie Phillipsnek nem volt több filmje, de valószínűleg csak tornászlányokat tudott volna alakítani, amire meg biztos nincs akkora filmipari igény.

Kristie Phillips, Tim Thomerson

Sokféle módon megközelíthető, hogy hogyan válasszuk szét az értelmiséget a proletariátustól. Az én módszerem erre az, hogy ki az, akit laikus szinten érdekel a csillagászat: pl. tudja-e, mi a különbség a csillag és a bolygó között, érti és tudja definiálni, mi az a fényév, és tisztában vele, milyen hülyeség a filmekben az űrhajók hangja. Aki mindezeket nem tudja, azt nem érdekli az őt körülvevő fizikai valóság tágabb, absztraktabb szintje, és ez a szellemi közömbösség teszi proletárrá, függetlenül az iskolai végzettségétől.

Néha látom a buszon, hogy valakin mászik egy poloska, és elgondolkozom, hogy mit lenne illendő tennem, végül aztán semmit. Szétnyomni nem lehet, mert büdös lesz meg rám ragad, az ablakok sem nyithatók, úgyhogy a legjobb, ha majd leszállás után a bogár is valamikor leszáll az utasról.

Nemesis 2: Nebula (Albert Pyun, 1995): Az előző részben Alex nem járt sikerrel a háború megelőzésében, amit a kiborgok megnyernek, rabszolgaságba taszítva az embereket. 2073-ban egy lázadó tudós összekotyvaszt egy genetikailag módosított babát a robotok ellen, akit az anyja egy időgéppel elmenekít 1980-ba, Afrikába. Az anyát minden érthető ok nélkül megöli két bandita, a gyereket - aki egy lány, és ő is Alex - meg felnevelik barátságos törzsi bennszülöttek. A 20 évvel későbbi felnőtt Alexet (Sue Price testépítő) el akarja fogni a jövőből érkező kiborg bérgyilkos, Nebula.
Robotok vs. emberek és időutazás, hol is láttuk már ezt? Nagydarab, lomha, páncélozott szörny, aki láthatatlanná tud válni, néha az ő perspektíváját látjuk, és olyankor torz zúgások és szuszogások hallatszanak, és a vállából energialövedékeket tud lőni - hol is láttuk már ezt? Alex és Nebula kergeti egymást az elhagyatott afrikai bányatelepen (a forgatási helyszín egyébként Arizona). Van még pár bandita, meg egy hímsoviniszta irigy bennszülött, aki Alex életére tör, mert nem helyesli, hogy legyenek női harcosok is. Alex megkérdezi a törzsbelieket, hogy miből gondolták, hogy ő amerikai. Azt válaszolják, az akcentusa miatt. Érted, találnak csecsemőt, akit ők tanítanak meg beszélni, és amerikai akcentusa lesz, csak mert fehér.

Nemesis 3: Time Lapse (Albert Pyun, 1996): Alex elbánt az olcsó Predátorral, de amnéziásan kódorog a sivatagban. Hamarosan összefut egy újabb üldözőjével, "Farnsworth 2"-vel (Tim Thomerson), aki barátságosnak tetteti magát. Aztán Alexnek visszatérnek az elmúlt 22 óra eseményei, ami a film hátralevő része. Két nőnemű kiborg fejvadász is üldözi, akik néha egymásra nézve felvihognak, majd hirtelen elhallgatnak. 1-2 percig ismeretségbe kerül egy Brick Bardo nevű fekete zsoldossal. Bejön neki egy másik zsoldos, aki egy fejsérülés miatt úgy beszél, mint Forrest Gump.

Nemesis 4: Cry of Angels (Albert Pyun, 1996): 2080-ban vagyunk most, Alex bérgyilkosként dolgozik, és nem lehet tudni, hogy az előző rész óta a jövőbe utazott az időgéppel, vagy csak kivárta az eltelt 80 évet öregedés nélkül. Mindenesetre itt már ő is kiborg, pl. kijön a mellbimbójából egy fémtüske, amivel átszúrja valakinek a fejét, illetve a hasán nyit egy új pinát, amibe szex közben a kiborg férfi beletol valami gusztustalan dolgot, ami az ő hasából jön elő. Az első és az utolsó 10 perc időhúzás régi jelenetekkel és stáblistával, a köztes egy órában meg egy romos Zágrábban Alex bizarr robotszexben vesz részt vagy beszélget - főleg meztelenül, de tűsarkú cipőben. A beszélgetés témája az a bérgyilkosfilm klisé, hogy elárulta a megbízója (Andrew Divoff, a filmhez nem illően jó színész). Amikor már nagyon hosszú ideje beszélget a ráküldött, sérült bérgyilkossal, unalmában elkezd súlyzózni egy fémhulladék darabbal. A film elég nyilvánvalóan a testépítő nőkre gerjedők szórakoztatására készült, a vég nélküli locsogásban kimerülő cselekmény meg azt próbálja sikertelenül igazolni, hogy ez több, mint egyszerű izompornó.

 

Van ötödik rész is, amit sajnos nem tudtam eddig beszerezni, de állítólag rosszabb a többinél.

A zenei karriert befutó, időnként erőszakos halált haló bűnözők mindig csak reppelnek, sohasem mondjuk operát énekelnek vagy brácsáznak.

Esetleg Frank Sinatra, Zalatnay Cini, Lagzi Lajcsi, de ők előbb lehettek zenészek, mint bűnözők.

A magyar imdb userek látszólag nem a kormánypárti nénik. És aki közpénzből finanszírozott lejárató propagandában (ún. "ellenségmenedzselés") részt vesz, az megérdemli, hogy ez egy örök szégyenfal legyen a nevéhez.

Journey to the Center of the Earth (Albert Pyun, 1988): Az Alien from L.A. folytatása, és egy fájdalmasan hulladék film, főleg, mert Pyun menet közben vette át a rendezést, és egy plot hole fesztivál az egész. Egy angol bébiszittert felbérel egy rocksztár, hogy utazzon el Londonból Hawaiira, hogy vigyázzon a kiskutyájára. Igen. Ott véletlenül hozzácsapódik egy kiránduló testvértrióhoz (két fiatalember és kishúguk), majd elmennek egy barlangba, ahonnan elkeverednek Atlantiszra. Az eredeti rendező egy Jules Verne feldolgozást akart csinálni, Pyun meg átalakította a saját szar filmje még szarabb folytatásává.

Deceit (Albert Pyun, 1990): Egyhelyszínes film, lélektani dráma sci-fi elemekkel: egy földönkívüli gazfickó elrabol egy nőt, és fogságban tartja egy raktárházban, miközben folyamatosan hazudozik neki. Később megjelenik egy Brick Bardo nevű másik idegen is, aki szintén megrögzött hazudozó. Fel akarják robbantani a Földet.

Captain America (Albert Pyun, 1990): Pyun egyetlen képregényfilmje. Amerika Kapitány egy titkos kísérlettel létrehozott szuperkatona, akit bevetnek a nácik ellen. Csakhogy a náciknak is van egy ilyen szuperkatonájuk, aki megveri Amerika Kapitányt, aztán egy rakétához kötözik, amit kilőnek a Fehér Házra! Már majdnem célt ér a rakéta, de Amerika Kapitány addig rugdossa, amíg irányt változtat, és Alaszkában a hóba esik. Amerika Kapitány hibernálódik, mígnem kb. 50 évvel később kiolvasztják. Folytatja harcát a mesterbűnözőként még mindig aktív náci szuperember ellen. Társa lesz egykori nőjének a lánya, valamint az elrabolt amerikai elnök, aki még gyerekkorában lefotózta, amikor a rakétához volt kötözve. Ha valaki odavan Amerika Kapitányért, annak biztos egy érdekes dolog, nekem inkább fájt a hülyeség ekkora töménységben.

Dollman (Albert Pyun, 1991): A Dirty Harry-szerű brutális földönkívüli rendőr, Brick Bardo (Tim Thomerson) a Földig üldöz egy bűnözőt (Brion James), aki a legutóbbi összecsapásuk óta csupán egy leszakadt fej, de magával visz egy veszélyes bombát is. A Földre érve kiderül, hogy Bardo aránylag kicsi, kb. 30 centis. Egy bronxi gettólakó nő hazaviszi az űrhajójával együtt, a gyereke nagy örömére. A bűnöző közben lepaktál a helyi bűnbandával. Bardo felveszi ellenük a harcot! Elég szarság, de valamennyire eredeti ötlet a kisméretű akcióhős, mondhatni, akciófigura.

Nemesis (Albert Pyun, 1992): Cyberpunk akciófilm, szerintem ez messze a legjobb Pyun alkotás. 2027-ben játszódik, és Alex (Olivier Gruner, akiről valaki azt írta, hogy a szegény ember Van Damme-ja) egy kiborg beépített rendőr, aki kiborg terroristákat üldöz (vagy néha fordítva). Miután összezavarták azzal, hogy ő inkább robot, mint ember, meg egyébként is lehet, hogy ő áll a rossz oldalon, kiég, és ki akar lépni a rendőrségtől. De a főnöke, Farnsworth (Tim Thomerson) rákényszeríti még egy akcióra azzal, hogy időzített bombát építettek belé. Meg kell találnia a renegáttá vált egykori főnökasszonyát, Jaredet (Marjorie Monaghan), aki egy chipet készül eladni a terroristáknak. Alex persze sejti, hogy akkor is felrobbantják, ha megtalálja. Megtudja, hogy igaziból meghalt a főnöke, és egy gonosz robot van helyette, aki háborút akar kirobbantani az emberek és a kiborgok között. Jó a látványvilág, sikerült leszerződni egy rakás jó kinézetű színésznőt, közülük kiemelném Deborah Sheltont ♥, mellesleg meztelen jelenettel. Gyakran látható az ekkoriban megjelent izraeli Desert Eagle pisztoly, ami hatalmas méretével és áramvonalas formájával népszerű kellék volt a 90-es évek akciófilmjeiben. Készült .357-es, .44-es és .50-es kaliberben, utóbbi lövedékének akkora a kinetikus energiája, mint egy AK gépkarabélyénak.

 

(folyt. köv.)

Különös, hogy Bayer Zsolt szerint a heteroszexualitás bizonyítéka az, hogy valakinek felesége van, Szájer Józsefre való tekintettel. Ez is vagy hülye, vagy hülyéknek próbál helytelenül érvelni.

A franciáknak tényleg nehéz szó lehet a Hódmezővásárhely, mert így lett Vásárhelyi Győzőből is Victor Vasarely.

Azt hittem, ma is lehet még szavazni. Ha csak egy szavazaton fog múlni a különbség, engem lehet okolni.

A baseball sapka az amerikaiak turbánja / kipája / feze. De van egy olyan elméletem is, hogy globálisan az ostobaság jele.

A vadászat mint normalitás alapelve: ami szép, azt öljük meg, vigyük haza, és nézegessük a kipreparált hulláját.

The Sword and the Sorcerer (Albert Pyun, 1982): fantasy akciófilm egy random Xena epizódhoz hasonló színvonalon. Vagy kicsit rosszabb. Egy genyó király egy boszorkány segítségével feltámaszt egy halott mágust, hogy az a mágikus erejével segítsen neki meghódítani a szomszédos királyságot. Ez szerintem Robert E. Howard: A sárkány órája c. Conan regény elejének a teljes lenyúlása. Van még egy hős, akinek a varázskardja ki tud lőni egy pengét.

Radioactive Dreams (Albert Pyun, 1985): Miután 1986-ban kitör az atomháború, két gyerek magukra hagyva átvészeli ezt egy óvóhelyen, ahonnan aztán 2001-re felnőve (John Stockwell és Michael Dudikoff, az amerikai nindzsa) úgy döntenek, hogy kimennek körülnézni. Régi detektívregényeken nevelkedtek, és híres detektív mániájuk alakul ki. Találkoznak egy nővel, aki náluk felejti az utolsó ki nem lőtt atomrakéta indítókulcsát, és innentől mindenki rájuk vadászik. Dudikoffnak magas hangja van, és ha elragadtatott vagy rémült, lányosan visítozik.

Ezek a poszterek mindig sokkal jobbak a filmeknél.

Vicious Lips (Albert Pyun, 1986): A Vicious Lips nevű kezdő punk lányegyüttes lehetőséget kap, hogy fellépjen egy gazdag nő klubjában, amit Maxine's Radioactive Dreamnek neveznek. Ehhez viszont egy nap alatt oda kell érniük a galaxis másik végéből, de útközben lezuhannak egy sivatagbolygón, és kiszabadul a lopott űrhajó rakteréből egy szörny. Az énekesnő csak álmodta. Nagyon bizarr.

Dangerously Close (Albert Pyun, 1986): A menő középiskolában a biztonsági szolgálatot önkéntesen ellátó még menőbb klikk erőszakkal és gyilkosságokkal távolítja el azokat, akik nem illenek oda szerintük. Ebben partnerük az igazgató is. Az iskolai újságíró gyerek és a bandavezér (John Stockwell) barátnője (Carey Lowell enyhén kancsal topmodell) megállítják őket. Ez talán a legkomolyabban vehető Pyun film, ha túltesszük magunkat rajta, hogy az összes gimnazistát alakító színész 24-28 év közti volt.

Down Twisted (Albert Pyun, 1986): Kalandfilm. A fiktív dél-amerikai ország ("San Lucas") nemzeti kincsét ellopja egy csapat felbérelt tolvaj, aztán belekeveredik az ügybe egy feltörekvő pincérnő, Maxine (Carey Lowell), akit egy látszólag szintén véletlenül belekeveredett pancser jogásszal együtt a bűnözők elrabolnak és San Lucasba hurcolnak. Bizonyos fokig esztétikus a képi világ, az aláfestő zenék és Carey Lowell miatt, egyébként nem túl izgalmas. Szeretem a banánköztársaság kliséket a dzsungelekkel, a spanyolul karattyoló, külföldieket vegzáló korrupt katonákkal, és a kombinált katolikus-szambafesztivál utcabálokkal.

Alien from L.A. (Albert Pyun, 1988): Különösen bizarr kalandfilm: Wanda (Kathy Ireland topmodell) Afrikába utazik, ahol eltűnt az archeológus apja. Lezuhan a föld alá, ahol talál egy várost (Atlantiszt), ahol mindenki üldözi, mert kémnek hiszik. Végül ismét jön a világ leggyalázatosabb plot device-a: felébred, mert csak álmodta a film nagyrészét. Wanda egyébként héliumhangon beszél, amit nagyjából annyira utálok, mint a körömmel karcolt tábla hangját. Eleinte szar csaj, és a fiúja is dobja, mert szemüveget és bő ruhát visel. A film végén jó csaj lesz attól, hogy már nincs rajta szemüveg, és bikiniben van.

Cyborg (Albert Pyun, 1989): Miután a Covid (vagy valami hasonló vírus) miatt összeomlott a civilizáció, és szükségszerűen mindenhol tüzek égnek az utcán, és vademberek gyilkolnak szórakozásból, a tudósok egy kiborg nő fejébe ültetve akarják eljuttatni a gyógymódot egyik helyről a másikra, és a családja meggyilkolása miatt bosszúszomjas ember (Jean-Claude Van Damme) elkíséri. Fun fact: a fő szemétládát alakító Jackson 'Rock' Pinckney-nek Van Damme véletlenül kiszúrta az egyik szemét a verekedős jelenetüknél, amiért az utána kiperelt tőle 485 000 dollárt.

Jönnek a szemétládák! (középen Jackson 'Rock' Pinckey)

(folyt. köv.)

Ez az új keletű Kolumbusz-ellenesség nekem olyan, mintha azt mondanám, hogy fúj, de szemét alak volt ez a Hitler, de azért eszem ágában sincs elmenni ebből a zsidóktól elvett lakásból.

Itt meg az érdekelne, hogy a "man"-re hogyan lehet rím a game és a fame.

 Nem tudom, ezek mit zenéltek a gitárral és a zongorával, de biztos nem azt, amit hallunk.

Boogie Nights (Paul Thomas Anderson, 1997): az 1977-től 1983-ig tartó sztori a kaliforniai pornóipar körül forog. A filmrendező Jack (Burt Reynolds) felfedezi a nagyfaszú Eddie-t (Mark Wahlberg), aki gyorsan sztárrá válik. Aztán egyre sötétedik a történet, ahogy mindenki széthull a kokaintól. Julianne Moore és Heather Graham pornószínésznőket alakítanak, utóbbi egy Rollergirl művésznevű karakter, aki soha nem veszi le a görkorcsolyát (nem szaglásznám a lábát). Jó film, állandóan korabeli diszkózenék mennek, és részletgazdag a látványvilág, ettől első osztályú a korszak hangulatfestése. 

Marky Mark azaz Mark Wahlberg, amikor még reppelt

Brigade mondaine: La secte de Marrakech (Eddy Matalon, 1979): francia bűnügyi sorozatnak talán a második része. Belép egy nő (Carole Chauvet) egy agymosó szektába, ahonnan a nyomozócsoport igyekszik kimenteni. Exploitatív beavatási és korbácsoló jelenet.

Carole Chauvet, nem sok filmben volt, pedig jól nézett ki

Io monaca... per tre carogne e sette peccatrici (aka The Big Bust-Out, Ernst Ritter von Theumer, 1972): eurotrash kalandfilm, alapvetően női börtönös, de már az elején megszökik a hét elítélt, plusz velük tart a pártfogó apácájuk, hogy vigyázzon rájuk. Kivételesen nincs köztük ártatlanul elítélt, csupa ellenszenves ribanc. Törökországban zajlik.

The Big Bird Cage (Jack Hill, 1972): némileg klasszikusabb női börtönös kalandfilm. Terry (Anitra Ford) egy meg nem határozott dél-kelet ázsiai ország miniszterelnökét kíséri egy bárba (azért elég nyilvánvalóan a Fülöp-szigetek a lokáció, mint minden őserdős olcsó filmnél), amikor egy csoportnyi forradalmár (köztük Pam Grier) kirabolja a vendégeket, és Terryt elviszik túsznak, akit aztán a hatóságok tévedésből lecsuknak, és egy erdei kényszermunka telepre kerül. Komikusnak szánt elem a kövér buzi fegyőrök.

Anitra Ford (1942 - ), korabeli reklámok és tévéműsorok modellje is volt, pl.

Girls for Rent (John D'Amato, 1974): egy prostihálózat tagja (Georgina Spelvin, nagyrészt pornókban szerepelt, amúgy jó színésznőnek is) rájön, hogy egy gyilkossághoz használták fel, ezért menekülőre fogja. Utána küldenek két női bérgyilkost. Egyik legalapvetőbb párbeszéd klisé: a férfi elmondja az akciótervet a nőnek. A nő: "Ez kész öngyilkosság". - "Tudom, de ez az egyetlen esélyünk."

Bolero (F.A. Brabec, 2004): cseh bűnügyi film, valós események alapján: egy megerőszakolt és meggyilkolt nő ügyében nyomoz a rendőrség. Az elkövetők sosem tudtak kilépni az áldozathibáztató szempontjukból, miszerint megérdemelte a lány a halált, mert fel akarta jelenteni őket az erőszakért.

 Ahhoz a kisebbséghez tartozom, amelyiknek nincsenek Tóth Gabi ellenes vagy melletti indulatai.

Rég látott nőismerőst megkérdeztem, hogy ő mostanság szült-e, mert ez valami pletykából rémlett, aztán később kapcsoltam, hogy igazából az volt a pletyka, hogy neki vetélése volt.

Voltam előválasztani (Karácsony Dzsí és a helyi momentumos). Elolvastam az értéknyilatkozatot, és egy korrekt írásnak találtam. Lehetett volna folytatni még a rendszer bűneit, de gyanítom, ez is túl hosszú volt a legtöbb embernek. Dobrev Klára állítólagos népszerűsége, ami majd holnapra kiderül, a nyugdíjasok műve lehet. Megkérdeztem az aláírásgyűjtőket, hogy volt-e náluk barátságtalan ember is, de csak azok voltak balhésok, akik a lakcímük miatt nem tudtak helyben szavazni.

Engem Gyurcsánnyal nem lehet megijeszteni, mert 2010 előtt nem érdekelt a politika, így nem emlékszem rá, milyen intézkedések köthetők hozzá. Az állampárti propaganda olyasmit szokott előhúzni, hogy családi támogatások és 13. havi nyugdíj elvétele. Helyes, utálom, hogy a család nélküli dolgozó ember cipeljen a hátán mindenki mást.

„Nem nekünk kell magyarázkodni a tekintetben, hogy miért vadászunk; az szorul magyarázatra, hogy miért tagadja meg valaki az őseinek az örökségét, és miért tekint előítéletesen a vadászokra és a vadászatra.” - ez fogyatékos?

Segítettem az exkolléganőnek az állásjelentkezésében azzal, hogy felhívható referenciaszemély voltam. Sajnálom, hogy előtte évekig nem érdekeltem semennyire, csak most lett nagyon kedves, ahogy szüksége lett rám.

Tegnap éjjel óta szörnyű nyakfájásom lett, ilyen begörcsölt gerincizom ügy.

Vettem akciós mangalica húsos párnát, de nem is finom.

Timecop (Peter Hyams, 1994): Képregény alapú akciófilm. A rendőrnek (Jean-Claude Van Damme) megölik a feleségét, aztán csatlakozik az időutazási rendészethez, akik a múltba visszautazó bűnözőket hajkurásszák. Időutazós filmből szinte lehetetlen logikusat csinálni, már csak azért is, mert nem tudjuk biztosan, hogy valódi időutazás esetén mi történne. Nehezen nézek komolynak szánt akciófilmet, csak az igazi B movie idiótaságokon szórakozom. Futurológia: a 2004-es filmbeli jövőben idétlen szögletes autók vannak, viszont a szóbeli utasításoknak engedelmeskedő okosotthon és az önvezető autó megállta a helyét.

La settima donna (Francesco Prosperi, 1978): Három menekülő bankrabló betör egy tengerparti villába, ahol tizenéves diáklányok és apáca tanárnőjük (Florinda Bolkan) egy színdarabot próbálnak. A bűnözők terrorizálják a túszokat, de végül pórul járnak. Úgynevezett rape & revenge film.

La dernière femme (Marco Ferreri, 1976): Gerard (Gérard Depardieu) egy pár hónapos csecsemő apja, az anya feminista okokból távozott a családból. Összejön a bölcsődei dajkával (Ornella Muti) vagy minek mondják azt a munkakört. Depardieu a film közel felében otthon nudizik, és eközben alkalmanként áll a fasza, mármint ténylegesen. Freudi szimbolika, végül - spoiler! - elkeseredésében levágja az elektromos konyhakéssel.

Le garçu (Maurice Pialat, 1995): Gerard (Gérard Depardieu) problémás házasságban él Sophie-val (Géraldine Pailhas - vigyázat, jó nő!), és van egy négyéves gyerekük. Gerard általában egy infantilis, önző gyökér. Nem történik sok minden. A két jó jelenet, amikor az étteremben a yuppie-k diszkóznak, és amikor Pailhason nincs ruha.

 

Érdekesség: a gyerekeket az utcán az óvónők egy hevederben terelik, ráadásul amelyik elöl megy, annak hátrafelé kell sétálnia:

La stanza del vescovo (Dino Risi, 1977): 1946-ban a Lago Maggiore tavon hajókázik egy hajós (Patrick Dewaere), és az egyik tóparti városkában ráakaszkodik egy gazdagabb fickó (Ugo Tognazzi), hogy legyenek barátok. Bemutatja a feleségének, akivel utálják egymást, meg a sógornőnek (Ornella Muti), akinek évek óta eltűnt a vőlegénye Afrikában.

Ornella Muti (1955 - ): elég faarccal mondja el a szövegeit, de ennyi is elég, hogy bármilyen filmet el lehessen vele adni, kb. mint Monica Bellucci. Depardieu-höz hasonlóan neki is lett újabban egy ruszofil bekattanása, orosz állampolgár lett.