Kozure Ôkami: Ko wo kashi ude kashi tsukamatsuru (Lone Wolf and Cub: Sword of Vengeance; Kenji Misumi, 1972): Képregény alapján készült csanbara, melynek főszereplője Ogami Ittó (Tomisaburô Wakayama), a sógun hóhéra, ami egy rendkívül tekintélyes pozíció. A pozíciót meg akarja szerezni a Jangjú klán, ezért befeketítik Ittót és megölik a feleségét. Ittó illegalitásba kényszerül, vándorló bérgyilkosként keresi a rizsét, miközben egy babakocsiban tolja a gyerekét, Daigorót. Ahogy haladunk előre a különböző epizódokban, a babakocsi egyre több harci upgrade-et kap: kihúzható pengék vannak a kerekeiben, amikkel az ellenség lábát néha levágják; sokcsövű lőfegyver van beépítve, amit géppuskaként működtet a gyerek; páncél fémlemezeket lehet a gyerek köré vonni; a kocsi fogantyújából előhúzható és két részből összeilleszthető egy naginata. Amikor Ittó tárgyal egy gyilkossági megbízásról, mindig meg akarja tudni a háttértörténetet, és mindig 500 rjót kér a piszkos melóért. Nyugati szemmel eltúlzottak tűnik az a fanatizmus, amivel mindenki kész eldobni az életét, hogy megfeleljen a főnökének vagy valami ígéretnek. A másik kulturális szokatlanság, hogy Ittó olyanokat is le szokott mészárolni, akiket a nyugati forgatókönyvírók általában megkímélnek: rögtön az első részben egy gyerekkorú klánvezető megölésével bízza meg a sógun, amit végre is hajt; fegyvertelen ember, nők, később egy óvodáskorú kislány a fő célpontja. Ittó nemezise az ősz szakállú Recudó, a Jangjú klán ura, aki mindig ármánykodik valamit ellene.

Kozure Ôkami: Sanzu no kawa no ubaguruma (Lone Wolf and Cub: Baby Cart at the River Styx; Kenji Misumi, 1972): Ittó feladata megölni egy klán árulót, akit három erős szerzetes véd. A Jangjú család közben ráküld egy női nindzsa klánt.

Kozure Ôkami: Shinikazeni mukau ubaguruma (Lone Wolf and Cub: Baby Cart to Hades; Kenji Misumi, 1972): Ittó megment egy prostitúcióba kényszerített, a stricijét nyelvleharapással megölő nőt azzal, hogy átvállalja a neki szánt kínzásokat. Közben a szokásos harcok a Jangjú nindzsákkal, és a film végi nagyobb csata a rengeteg spriccelő művérrel.

Kozure Ôkami: Oya no kokoro ko no kokoro (Lone Wolf and Cub: Baby Cart in Peril; Buichi Saitô, 1972): Ittót felbérlik, hogy öljön meg egy tetovált gyilkos nőt, aki korábban egy utcai mutatványos klán tagja volt, és aki azzal szokta összezavarni az ellenfeleit, hogy topless harcol, ezen felül valamiért mindenki extra mértékig begerjed a tetoválásaitól. Ittó megint kinyír egy Jangjú örököst, akit Recudó papa küld utána. (Ne higgyük, hogy Ittó romantikusan összejön az adott epizód női főszereplőjével, azok mindig meghalnak, ráadásul az esetek egy részében Ittó öli meg őket.)

Kozure Ôkami: Meifumadô (Lone Wolf and Cub: Baby Cart in Land of Demons; Kenji Misumi, 1973): Ittónak legújabb megbizatásához egymás után meg kell ölnie öt erős harcost, hogy teszteljék vele a képességeit, és mindegyik az elnyújtott haldoklása közben elmond egy részletet a munka hátteréről. Jó, de mi van, ha véletlenül úgy ölte volna meg őket, hogy azonnal meghalnak? Az igazi túlzás a negyedik ellenfél volt, aki átdöfve beleesik Ittó tábortüzébe, és lángoló ruhában beszél ezután 2 percig, csak utána halhat meg. Ittó nem igyekszik eloltani, biztos ő is jól szórakozott ezen. Az egyetlen rész, amiben senki nem próbál senkit megerőszakolni.

Kozure Ôkami: Jigoku e ikuzo! Daigorô (Lone Wolf and Cub: White Heaven in Hell; Yoshiyuki Kuroda, 1974): A vérfürdő befejező része, amiben Recudó papának már minden fia és a lánya is fűbe harapott az Ittóval való harcok során, úgyhogy felkeresi az erdőben élő, kitagadott fattyú gyerekét, aki egy mágus, és három feltámasztott zombi harcost küld Ittó nyakára. A zombik földigiliszta technikával a föld alatt közlekednek nagyobb távolságokra is. Végül egy epikus csata történik a hóban.

Ezek filmek szerintem igen jók.

Romulus (2020 - ): olasz történelmi fikciós tévésorozat. Látszik rajta a kis költségvetés: nincsenek komoly díszletek, sem nagyszámú statisztéria, szerencsére CGI sem (vagy ha van, észre sem lehet venni). Reális helyzetekre vezeti vissza az ismert mítoszokat: a testvérpárt (itt csak barátok) felnevelő nőstényfarkas itt egy farkasmániás barbár papnő és közösségi vezető, vagy a szabin nők elrablása, akik itt 5 db túszul ejtett nő, akikkel elmenekülnek a főhősök az ellenséges városból. A kőkorszakot alig meghaladó technológiai környezetben városnak neveznek minden háromkunyhós koszfészket. Általában mindenki nagyon elfoglalt vele, hogy mit akar az istene, de nincsenek fantasy elemek. Két kifinomult részlet, hogy a színészek ólatinul beszélnek, és a nőknek szőrös a hónaljuk.

Azt se tudom, mi az a vadonat.

A tananyag nyomtatás végén kifogyott a magenta festékpor, és anélkül még feketében sem hajlandó nyomtatni ez az alattomos geci nyomtató. E hónapban amúgy is kellemetlenül túlköltekeztem, mert volt tandíj, mit számít még 77 ezer egy tonerre.

Mindenkit irigylek, aki nem fog holnap latinból, aztán anatómiából vizsgázni. Sikeresnek fogom értékelni a napot, hogy legalább az egyik jobb lesz elégtelennél.

Pár hónappal ezelőtt átmeneti elmezavarból beleegyeztem anyám azon kérésébe, hogy befektetésként utaljak 1 milliót egy gyanús társaságnak. A cég egyelőre nem tudja vagy nem akarja visszafizetni a tőkét, mert az MNB vizsgálja őket, és zárolták a számláikat. Hülye e-maileket szoktam tőlük kapni, amiket a befektetők megnyugtatására küldözgetnek, nekem viszont minden ilyen után növekszik kicsit a gyanakvásom, és ma átlépte a kritikus szintet. Jobb lesz kártalanítást igényelnem az MNB-nél, mert egy közleményükben ezt javasolják a befektetőknek, és kapjak rákot, ha még egyszer felülök az örök balek anyám bármiféle befektetési ötletének. Legalább a ház a bátyám és az én nevemen van, azzal nem tud szórakozni. Kezd kóros mértéket ölteni az, ahogy a valóságot a vágyaihoz torzítja.

Az indiaiak felkúrják magukat rajta, ha valaki bal kézzel eszik, mert az nem tiszta (és ha megmosom?*). De számítózás közben ez így praktikus, hogy ne maszatoljam össze az egeret.

*Akkor sem lesz tiszta! Spirituálisan, veleszületetten mocskos! Bal kéz shaming!

Egy ideje kellemetlenül aszexuálisnak érzem magam, aminek sokféle oka lehet: mozgáshiány, életkorral járó hormonális változások, depresszió, prosztata gyulladás, vagy ezek valamilyen egymást erősítő kombinációja. Jack Nicholson említette, hogy kb. ennyi idősen átalakultak nála a prioritások, aminek örült, több ideje maradt értelmesebb dolgokra. Egyébként nem tudom eldönteni magamról, hogy egész életemben enyhén depressziós vagyok-e, mert ahhoz összehasonlításképpen meg kellene élnem valaki másnak az élményeit, aki biztosan nem az.

***

Főleg kínaiakra jellemző, hogy túlantropomorfizálják a macskáikat az általuk készített, cukinak szánt videókban. Az ilyesmi bennem rossz érzést kelt, és sajnálom a passzívan beletörődő állatokat a lájkvadász hülye gazdáik miatt.

Azt se tudom, mi az a fikarc.

Idézőjel félreértés, azt se bánom, ha re-post.

A nulladik hét keddi napján, déleleőtt kezdődik a tárgyfelvétel. Ekkor egy előadáson fogunk ülni, és egy adott pillanatban mindenki előkapja a telefonját, hogy versenyt fusson a többiekkel a legkevésbé szar időpontban levő csoportokba való bejutásért.

"Ez nem a Harvard" - Dr. V. tanár úr

Az a hipotézisem, hogy a borderline-osok körében felülreprezentált lehet a pirszingek mennyisége mint önbántalmazási megnyilvánulás.

Na ötöst kaptam (természetesen). A Mama elég idegesítő volt, mindenkinek folyton megakasztotta a gondolatmenetét, és ezután ki kellett találni, hogy ő mit akar hallani.

Meg azt is utálom, hogy újabban nem tudok aludni vasárnapról hétfőre. Meg azt is, ha reggel vizsga is van.

Ha nem adtam volna anyámnak az apámtól örökölt lakásomat, akkor érdekesnek tartanának a nők. E régi, rossz döntésem sötét magányra kárhoztat.

Majd olvasok könyveket, meg társasjátékozom egyjátékos módban.

Települt a Windows 11, aztán visszaállítottam a 10-re, mert a task baron nincsenek labelek a futó programokhoz. Teljesen érthetetlen módon nem támogatott funkció. A Start menü is szar volt benne, illetve a kontextus menük is, bár azokat ritkán használom. A Microsoft egyre idiótábbnak hiszi a felhasználóit, ezért egyre jobban korlátozza a felhasználói felület testreszabhatóságát.

Kage gari / Shadow Hunters (Toshio Masuda, 1972): A csanbara a spagetti western japán megfelelője, történelmi akciófilm szamuraiokkal, nyindzsákkal és hasonlókkal. A késői Tokugawa korszak kormányzata nyindzsa ügynököket ("árnyékok" - kage) küld szét a hűbérúr daimjókhoz, hogy ürügyet találjanak a vagyonuk lefoglalására. Három rónyin (úr nélküli, kóbor szamurai) pedig azzal foglalkozik, hogy az őket megbízó daimjókat megvédik a kormányügynököktől. Manga filmfeldolgozás: egyszerű történet, túlzó akciójelenetek, exploitatív csöcstartalom.

Kage gari: Hoero taihô / Shadow Hunters 2: Echo of Destiny (Toshio Masuda, 1972): A három hőst megbízza egy olyan daimjó, aki illegálisan rejteget egy ágyút. Az ágyút a fegyverkovács falujából el kell kísérniük a daimjó várába, közben persze állandóan támadják őket a nyindzsák. Szerintem jobb, mint az első rész, egyben tragikusabb is a sok elhulló mellékszereplő miatt. Emlékeztetett ez a film A sógun árnyéka címen futó magyar mozis / videotékás csanbarára, ott is ilyen szép tájakon menekült a csapat egy hadsereg elől.

La nuora giovane (Luigi Russo, 1975): Olasz szexkomédia, melyben, a gazdag vállalkozó a menyébe van belezúgva. Annyiban volt érdekes, hogy a főszereplő lány az, aki a The Godfatherben Al Pacino rövid szerepű, felrobbantott olasz felesége volt (Simonetta Stefanelli).

Le coeur à l'ouvrage (Laurent Dussaux, 2000): Francia vígjátékszerűség, egy pornórendező át akar térni mainstream filmekre, nagyon unalmas volt.

Sankofa (Haile Gerima, 1993): Miközben egy afroamerikai fotómodell egy afrikai erődben fotózkodik, éjszakára véletlenül bezárják oda, és a rabszolgák szellemei megjelennek, hogy visszavigyék az időben, és egy rabszolgalány szerepébe kerüljön a Nyugat-Indiákon. Elég vontatott.

Evil Laugh (Dominick Brascia, 1986): Slasher horror, melyben orvostanhallgatók beköltöznek hétvégére egy házba, ahol valaki elkezdi ölni őket. A legvégén, az események után pár héttel a tréfamester karakter a gyilkosnak beöltözve megrémíti a túlélő lányt, aki ezen annyira felbassza az agyát, hogy megöli.

La meilleure façon de marcher (Claude Miller, 1976): 1960-ban játszódik, egy fiúgyerekek részére fenntartott nyári táborban. A maszkulin bunkó táboroztató Marc (Patrick Dewaere) rányit a kollégájára, az értelmiségi Philippe-re (Patrick Bouchitey), aki épp nőnek van öltözve. Marc innentől állandóan bullyingolja Philippe-et. Philippe barátnője szerepében Christine Pascal, aki egy helyes nő volt. Patrick Dewaere egy jó színész volt, ám 35 évesen, 1982-ben öngyilkos lett.

Ich ein Groupie (Erwin C. Dietrich, 1970): Euro-sexploitation film; két fiatal nő (egyikük a korabeli nyugatnémet softpornó sztár Ingrid Steeger) rockzenekarokhoz szeret csapódni, hogy ott drogozzanak meg dugjanak. Bekapcsolódnak egy Svájc-Amszterdam drogcsempészetbe is. Ingridnek végül bad tripje lesz, meztelenül kiszalad az utcára (az ehhez hasonló jelenetek biztos szórakoztatták a nem fizetett statiszta járókelőket - itt megjegyezném, hogy nem sok utcai statisztát használtak ekkoriban, hanem tényleg az került be a filmbe, aki épp arra járt, és ennek megfelelően mindig a kamerát meg a színészeket bámulta) elüti egy autó, és meghal. A legtöbb film kíméletlenül elbánik a végén a drogos szereplővel, a rehabilitáció ismeretlen fogalom, ez biztos valami erkölcsi tanulság.

A rendőrgyilkos fickó a saját szempontjából jó szándékú: valami képzeletbeli veszedelemtől megrémült, és meg akarta menteni a szomszédait, a rendőröket meg ennek a gonosz valaminek az ügynökeinek hitte. Tehát vagy drog hatása alatt volt, vagy paranoid skizofrén, utóbbi esetben nem tehető felelőssé a tetteiért, az internet népe viszont azon sajnálkozik, hogy miért van még életben. A hiba itt vagy orvosdiagnosztikai, vagy rendszerszintű, amiért nem volt elzárva eddig valahol.

***

Kaptam ajándékba orrszőrnyírót!*

Magamnak meg vettem agy angol Mage Knight társasjátékot, és egy magyar Trónok harca / Sárkányok anyja kiegészítőt. Bár nem szeretek magyarra fordított játékokat venni, de itt az alapjáték is magyarul van meg (annyira le volt értékelve BF-kor, hogy kíváncsiságból is megérte megvenni).

*ez nem célzás volt a vállalhatatlan kinézetemre, hanem én kértem

 

Viseld el a hét korcsot, cserébe nem viseli el, ha csak egy gyereked is van, elég egyenlőtlen deal.

Amikor angol nyelvterületen valaki meglát egy kutyát, megvizsgálja a kutya külső nemi szervét, mielőtt bármit mondana róla a megfelelő személyes névmással?

Ezt inkább átraktam két héttel későbbre, elnézést mindenkitől a csalódásért. Meglesz a gyávaság ára.

Megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen magas vagyok, visszakérdeztem, hogy mielőtt elárulnám, mondja meg, milyen küszöb alatt vagy fölött nem áll szóba valakivel (csak hogy kicsit kilépjünk a vallatós típusú párbeszéd kereteiből), aztán egy rövid leoltás után, miszerint én vagyok itt összekavarodva, választ se várva letörölt, Azzal érvelt, hogy biztos én se beszélgetnék valakivel bizonyos testsúly fölött, semmi gond, ha titkos a magasságom (nem az), minden jót. Ez igaz, de nem is arról kezdek faggatózni első körben, hogy hány kiló vagy, akinél ez nehezen meghatározható a képein. Itt én voltam a hülye?

Paul, a 90-es évekbeli internetpszichopata #1 #2.

Kaptam lájkot attól az egykori évfolyamtársamtól is, aki mindig is erős iszonyattal töltött el.

(dramatikusan az ég felé üvöltve): Ó, MIÉÉÉRT?!

Egyszer valami pszichodráma feladat keretében fognom kellett a hideg, nyálkás kezét, amit nemrég vett ki a szájából (szokása volt a körmét is rágcsálni, tekintet nélkül arra, hogy látja-e valaki), és bármennyire is koncentráltam, hogy jó képet vágjak a számomra émelyítő, végtelenül hosszú szituációhoz, utána mindenki előtt elmondta, hogy milyen rossz volt, hogy szorítottam a kezét. Kösz, klasszfej.

Ma már azt mondanám, hogy elnézést, de nem kívánok senkivel semmi testi kontaktussal járó gyakorlatban részt venni, mert az nekem más intimitási fokozatot jelentene, mint amiben vagyunk.

Rengeteg irreleváns faszságot be lehet tagelni mint érdeklődési kört, a negyedét nem is értem (részlet alább),

 

de aminek lenne valódi információértéke is, mint vallás vagy politikai ideológia, az nem jelezhető valami ostoba ultra-PC megfontolásból.

Azokat sem szabad visszalájkolni, akik jó küllemű, mosolygó nők, de nincs bemutatkozó szövegük. Valójában gonosz kurvák. Bármit írsz nekik, válasz nélkül törölnek, aztán rágódhatsz rajta, hogy mit rontottál el.

Általánosítva: a bemutatkozó szöveg mennyisége egyenesen arányos a kommunikáció kialakíthatóságának valószínűségével.

Bögre kommentelő lemondott az áfonyaszörpről, hogy harcba induljon az I. kerületi lakásért.

Kockadobással randomizáltam, hogy melyik színpad mögött melyik nyeremény legyen (kiskutya, locsolócső, lakás), a tisztesség látszatát fenntartva, majd megkérdeztem Bögrét, melyik színpadot választja.

Azt mondta, a 3-ast választja, én meg kipróbáltam rajta a Monty Hall dilemmát. 

Tudtam, hogy melyik színpad mögött mi van, és megmutattam neki ezután az 1-es színpad mögötti nyereményt, a locsolócsövet:

Megkérdeztem, szeretne-e módosítani a döntésén, és a 3-as helyett a 2-es színpadot választani. Azt válaszolta, nem, hiszen 50-50% esélye van nyerni a maradék két színpaddal. Csakhogy nem ez volt a helyzet, lásd feljebb a linket.

Mivel kötötte az ebet a karóhoz, meg is lett az eredménye: 

Fifi névre hallgató undok kiskutya!

A főnyeremény I. kerületi luxuslakás - közvetlenül Bayer Zsolt szomszédságában - sajnos megnyeretlen maradt. Talán majd jövőre!

:(

 

Az első gyerek a Nap körüli új keringési ciklusban a Záven nevet kapta. SENKI sem találta el! A nyeremény bruttó 1 millió 800 ezer Ft lett volna, bekerül a jövő évi nyereményalapba.

Testtömege 2840 g. Ehhez legközelebb Barbi és macskazokni tippelt, bár az előbbi nem is olvassa a blogot, csak úgy messziről idekiabálta. Nyereményük választhatóan bőségtál vagy haltál (ettől meghaltál, haha) a gödöllői Sziget Vendéglőben, 2-2 személyre.

 

A kis Z. izé Zala vármegyében született, és továbbra sem tudom, a táblagyártókon kívül ki lett boldogabb attól, hogy ezentúl hosszabban kell mondani azt, hogy megye. Senki sem találta el, pff.

Novák Katalin a beszédében 7-szer (hétszer) esztendőzött, ebből 3 a végén egy székely bölcsességhez kapcsolódott. Bögre 5-öt tippelt, ezért választhat, hogy kéri-e a biztos nyereményt, vagy megkockáztatja, hogy helyette az egyik színpad mögötti nyeremény legyen övé.

A biztos nyeremény: áfonyaszörp!

Vagy helyette a lehetséges nyeremények: yorkshire terrier kiskutya, gumi locsolócső, lakás a Budai Várban. Még én sem tudom, hogy melyik mögött melyik van!

A mentőket országszerte 19 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc, szemsérülésekhez. A két legjobb tipp: macskazokni és borboleta.

Borboleta nyereménye: frizura és műköröm szolgáltatás igénybevétele a hevesvezekényi Luca Nails felajánlásából. 

Macskazokni nyereménye: 100 db-os petárda csomag.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Szerintem a legjobb magyar film a Csinibaba, megnéztem most a tévében. Minden kellék, zene, típuskarakter jó benne, és most jöttem rá, hogy a 60-as évekbeli szleng is mennyire tudatosan van megírva benne, anyám is így beszél.

Ezt meg kiírhatnám a profilomba, az aranyásó thai masszőzök ellen, a filmből idézve: "Tudja, Teréz, nem vagyok perspektíva egzisztencia terén."

Beszélgetek egy kedves szőke nővel. Sosem a szőkéket preferáltam, de nagyon toleráns vagyok.

Eddig nem sikerült elkezdenem anatómiát tanulni, de legalább összekészítettem hozzá a különféle anyagokat. A tanár úr hangját is, felvettem minden előadást.

Ötöst kaptam a villamosbiztonsági témájú házidolgozatomra, és az ilyesmitől olyan beképzelt leszek, hogy napokig nem kezdek más tananyaggal foglalkozni. 

Segítettem elindulni a frissen érettségizett, rutintalan évfolyamtársaknak az ő témájukban, örültek neki. Sokat szoktam segíteni.

Kezdtem festeni pár minifigurát, hosszú kihagyás után. Kivittem a garázsba száradni őket, mert rosszat tesz a májamnak, ha belélegzem a festék kipárolgást.

Játszottam Heroquest társasjátékot egyedül. Nyertem. Van hozzá egy hivatalos app, ami átveszi a szörnyeket irányító játékost, így nem kellett szerepzavarba kerülnöm önmagam ellen, ami elég rossz, ha egyedül szórakozom ezekkel.