Az oltakozási ponton az orvosasszisztensek a soron következő oltakozó nevét kiabálják, ami adatvédelmi / betegjogi szempontból igencsak aggályos, de ha ezt szóvá teszem, alighanem a személyzet leönt benzinnel és felgyújt.

Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy a kellemetlen érzéseket az immunválasz okozza-e, vagy a nocebo hatás, vagy leginkább mindkettő. Ez és az éjszakai magányérzet súlya közben legalább olyan introspekcióra sarkallt, hogy sikerült magamnak megfogalmaznom néhány mélyen gyökerező problémámat. Amit holnapra elfelejtek.

 Íme a magyarázat a kilógó orrúakra:

- Félek a tűtől.
- És a koronavírustól?
- Hát, hiszek is benne, meg nem is.

Ez olyan, mintha a bölcs leány megoldása lenne a Mátyás király népmesében.

Amíg semmit sem tudtam a TikTokról, addig azt hittem, hogy értem: feltöltenek saját gyártású rövid videókat, és kommentelik egymásét, mintha csak egy időlimites YouTube lenne. Aztán regisztráltam, hogy tudjam kicsit megfigyelni, és azóta nagyjából egyáltalán nem értem, mi és miért történik ott.

Úgy tűnik, sokan nem is saját videókat gyártanak, hanem az általuk rajongott sztárokét ellopják, és újraposztolják valami rátett felirattal. És mivel a rajongás során teljesen háttérbe kerül az individualitás megőrzése, a rajongónak a neve, képe, videói is a sztárra utalnak valamilyen formában, így már arra is nehéz rájönni, hogy mikor látjuk a sztárt, és mikor a belőle klónozott rajongót. A sztárok eredeti videóit a tartalmatlan, vegytiszta nárcizmus jellemzi: semmit sem akarnak mondani, csak magukat megmutatva rajongást generálni. Ha megszólalnak, az nem kommunikációs célú, hanem szereplési ürügy. Pár nap/hét aktív használat után bizonyára átláthatóvá válik a hülyéknek is (az írásképük alapján vannak egypáran), de nekem egy óra ehhez kevés volt. Ha volt is valaha egy tudatos koncepciója a rendszernek (mint pl. a fentebbi, kezdeti elképzelésem), azt rég maga alá temette a felhasználói irracionalitáson alapuló, alulról felépült szubkultúrája. Még ezt sem értem, miért van a felhasználóknak két sorban felhasználónevük (gyakran mindkettőben valami zagyvasággal). Az alsó sorban eredetileg a valódi névnek kellene lennie?

Ezzel a poszttal olyan lehetek, mint a vonalas párttag a 60-as években, aki a beat zene kedvelő fiatalok hajhosszán sopánkodik.

Kacagójancsi hang.

Rabszolgasors főcímdal:

 Unga zunga runghé!

https://www.portrefotosok.hu/post/tindertippek

Elolvastam az eredeti tanulmányt, jó volt, habár kicsit csökkentheti az érvényességét, hogy 5 éve készült, angol és amerikai kultúrközegben, és a 24 év körüli korcsoport felhasználói viselkedését méri, nem az enyémet.

A fotósok cikkéhez:

• Karantenizálva nem létezik lifestyle-om. Attól elvonatkoztatva is kérdéses.
  
• A demó fotók technikailag jók, de tartalmilag nekem hajmeresztően mesterkéltek, és feltűnően gyakori motívum rajtuk a telefon valamiért. Meg lehetne azzal magyarázni, hogy ezek tinderező emberek, és így várják minden pillanatban a hölgyek jelentkezését, de inkább tűnik szorongást elfedő kapaszkodónak vagy siralmas telefonfüggőségnek.
• A biót annak idején mindig szépen kitöltöttem, mert az volt az érzésem, hogy csupán képekkel én sosem leszek annyira menő, de naponta ki tudtam találni valami új mókás szöveget. Legalábbis én szórakoztam rajtuk.
• Instagramot és Spotify-t nem tennék a profilomba, elsősorban azért, mert ezeket nem használom. Egyszer elkezdtem csinálni egy Instagram profilt, és szinte azonnal felbukkant followernek egy nehezen levakarható, nem igazán szimpatikus ismerős, akinek a rendszer alighanem az e-mail címem alapján árulkodott a regisztrációmról, és ezen az árulkodáson felháborodva inkább töröltem magam. Spotify-t meg soha nem láttam, és nem is érdekel. Vajon érdemes lenne helyettük ezt a blogot linkelni?
• Tudtam róla, hogy az osztályozó algoritmus bünteti azokat, akik mindenkit lájkolnak, meg azokat is, akik senkit. A tudományos cikk szerint a nők használják rendeltetésszerűen a lájkolást, azaz csak annak nyomnak olyat, aki tényleg tetszik nekik. Csakhogy mivel túl válogatósak, match szűkösség alakul ki a férfiak körében, akik emiatt hajlamosak mennyiségi stratégiát követni, hogy végre kifogjanak valakit - helytelenül.

A facebook posztokra és kommentekre adott kacagó reakció feleslegességéről szóló poszt.

Mert jó esetben is csak valószínűsíteni lehet, hogy milyen okból küldték:

1. humoros a szerző

2. idióta a szerző

3. poénos a történet szereplője

4. idióta a történet szereplője

5. örömteljes a hír

6. gyászos a hír, melynek abszurditása nevetséges

A könyvkiadók szeretnek trükközni a szöveg sortávolságával, a margók méretével, és a papírvastagsággal annak érdekében, hogy minél vastagabb és terjedelmesebb legyen a könyv, így a vevő könnyebben veszi meg a magas ár ellenére is.

Hülye balesetek rovat: donaldkacsázás közben lehajoltam, hogy letegyek egy poharat a padlóra, hogy felfogjam vele a műanyag kanna csöpögését, amiből iszom, és balatonfüredi forrásvízzel van tele. A hajolással rápucsítottam az asztallap hegyes sarkára, ami így bekarcolt a seggembe. Aztán ágyba vonultam alvás előtti olvasni, és közben véres lett a lepedő, mintha valaki ott vesztette volna el a szüzességét.

Rózsaszín napom van, a lenyűgöző exkolléganő, B♥ írt minden hátsó szándék nélkül, hogy "Szia, hogy vagy?". Már biztos voltam benne, hogy ő is otthagyott a múltban.

Holnapig könyvakció, és túl sokat akarok megvenni!

Vannak néhányan, akik azzal a vélekedéssel fogják leélni az életüket, hogy én szar alak vagyok, és ez kicsit zavar, mert nem értek vele egyet, de nem fogok tudni változtatni rajta.

Az évszázadok megnevezését egyre ritkábban látom római számmal, ami nem is zavar, de az valamiképpen igen, ha a budapesti kerület sorszámát írta valaki arab számmal.

Veszprémi Linda az aszexualitás jelképe is lehetne, mindig lekezelően elutasította szegény kanos Tomi közeledési kísérleteit.

Nem tudjuk, hogy a szomszéd tényleg rasszista-e, de abból még nem lehet erre következtetni, ha utálja a mexikói zenét. Én például nem szeretem a skót duda hangját, de nem gyűlölöm a skótokat. Vagy még csak a zene jellegével sem volt baja, hanem a szomszédok túl hangosak voltak, és az emiatti háborgását kényelmes volt úgy interpretálni, hogy rasszista.

Egyébként meg hülyeség a Mexikót iksszel mondani, mert az egy félreolvasott görög khi, ami egy h hangot jelöl.

Maniac (Michael Carreras, 1963): egy amerikai festőművész Dél-Franciaországban utazgatva egy kisvárosban reked, mert elromlott a komp vagy valami ilyesmi, és a fogadósnő meg annak a pultosként ott dolgozó nevelt lánya is rányomul, végül az öregebbet fekteti meg, a fiatal nagy bánatára. A fogadósnő ráveszi az amerikait, hogy segítsen kiszabadítani a férjét a zárt osztályról, ahova egy gyilkosság miatt került, innentől egy közepesen összetett noir-thriller lesz a történet. Ha nem is túl emlékezetes, de azért nézhető. A francia faluban minden paraszt jobban beszél angolul, mint én, aminek az lehet az oka, hogy sokat gyakorolnak, mert egymás közt is angolul beszélnek (a korabeli klisének megfelelően feleslegesen betoldott francia szavakkal, pl. "yes, monsieur".)

Kissé enervált kocsmai tánc, be akartam szúrni videónak, aztán megelégedtem a képpel is. A francia parasztokat alakító statiszták cowboyoknak vannak öltöztetve, bor helyett itt sört és rövidet isznak, ahogy az amerikai filmesek elképzelték őket.

Once Upon a Time... in Hollywood (Quentin Tarantino, 2019): A film főleg a látványra és az atmoszférára koncentrál, a végén egy abszurdba hajló véres verekedéssel, a cselekmény alig több a semminél. Nekem tetszett, mert Tarantinóhoz hasonlóan jól szórakozom a régi filmek kliséin meg az egész exploitation műfajcsaládon.

• DiCaprio és Pitt jó színészek. 
• Bruce Lee hatalmas seggfejnek van ábrázolva, amiért a családja aztán be is rágott. Nem tudom, hogy Tarantino utálja, vagy csak poén-e.
• Sharon Tate (Margot Robbie) figurája viszont nagy szeretettel van megjelenítve, és állítólag valóban kedves személy volt.
• A Manson család (egy része) itt megkapta azt, ami a valóságban járt volna nekik.
• A köhögési rohamoktól gyötört, filtermentes cigarettát reklámozó Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) esetében szerintem arra történt utalás, hogy már dolgozik benne a tüdőrák, ezért hiába már minden erőfeszítése a karrierje felemelésére - mindez Steve McQueen életútjából kölcsönözve.
• Ez a hiábavalóság ott is megjelenik, hogy Polanski és Tate szomszédjaként rajtuk keresztül akart visszatalálni a sikerbe, és pont mire össze tudott velük barátkozni, azután támadták meg Mansonék a Polanski házat.
  

Ha nem jut eszedbe semmi ajándék:

Most a Black Sailst nézem, és kivételesen jó, hogy többnyire a feliraton van a szemem a kép helyett, mert szinte nézhetetlenül szédítő az imbolygó kézikamera. Az operatőr szerintem rá is játszik arra, hogy mozgassa a kamerát. Ezt a megoldást nem lehet megvédeni azzal, hogy a hajó mozgását imitálják, mert a szárazföldi jeleneteknél is állandó. Lehet, ott a rumtól berúgott kalózok nézőpontját akarták átadni.

Reklám rovat.

Ittas Vezetők mint önálló közösség:

Az antikonzumizmust oly látványosan hirdető hippik is valójában egy kereskedelmi célcsoport. Ha még nem gondoltunk volna bele, az idétlen ruháikat, orrpirszingeiket és fagyöngyeiket is valaki valahol legyártja, ők pedig megveszik, hogy viselésükkel kifejezzék, hogy mennyire nem képezik részét a fogyasztói társadalomnak.

Rezgésszám növelés, energiahetvenszerezés az igazán idiótáknak. A hirdetéshez 19 lájk tartozik, kritika, kiröhögés semmi:

Pitty-pütty, pitty.

(8 másodperc szünet)

Pitty-pütty, pitty.

(5 másodperc szünet)

Pitty-pütty, pitty.

(12 másodperc szünet)

Pitty-pütty, pitty...

(valamelyik környélbeli paraszt házriasztója az utóbbi órákban, aki remélhetőleg elutazott egész hosszú hétvégére)

Hogy a fenébe lehetett K. bácsi, a rendkívül maszkulin tornatanár fórumos neve az, hogy Bukfenc? Egyébként tisztességes ember volt, a gyerekek megalázással kombinált fizikai bántalmazását (bokafogásra felszólítás, majd erőteljes seggre ütés) évente csak néhányszor alkalmazta. Némi bűntudat munkálkodik bennem, hogy a mindenki által bullyingolt srác kapott egyet részben helyettem is, mert ketten játszottunk a tornatermi kötéllel. Meglehetősen ártatlanul, mert sose mondta senki, hogy amit csinálunk, attól leeshet a kötél, és fejbe nyomhat valakit a felső végén levő vas, úgyhogy K. bácsi részéről elég lett volna nyugodtan elmagyarázni, hogy ezt miért ne, nem pedig egyből verni. A fiú azóta kardiológus lett Amerikában, nem hittem volna, hogy ilyen sok esze van. Volt benne valami, talán ADHD, ami mindenkit arra triggerelt, hogy meg kell verni, és még a tanárok is mind utálták. Iskolapszichológusról akkoriban nem is hallottunk*. Természetesen én nem bántottam, mert a szokásosnál empatikusabb gyerek voltam valami okból, az egyetlen erőszakos cselekményem egy MSZP-s önkormányzati képviselővé vált, visszataszítóan proli gyerek óvodai megütése volt. K. bácsi pár évvel ezelőtti halálát követően (szívroham a sítáborban - vajon utána még síeltek a gyerekek, ha már egyszer befizették?) évente megrendezett emlékfutást neveztek el róla. Szerintem olyan bajnoki medálokat kéne kiosztani rá, amin a dombornyomott ábrán egy lehajoló gyereket ver egy felnőtt.

*ez olyan mondat, amit hasonló kijelentések mellett a vén szarzsákok szoktak facebookon megosztani, amikor felvágnak vele, hogy bezzeg nekik milyen jó/rossz volt