Nem értem a bal bordarácsomat, előbb-utóbb elmegyek egy plasztikai sebészhez.

Gypsy 83 (Todd Stephens, 2001): Gypsy és Clive barátok, két fiatal vidéki goth, és elindulnak New Yorkba, hogy Gypsy fellépjen énekesként egy zenei rendezvényen. Gypsy fő konfliktusa az, hogy gyerekkorában az anyja otthagyta, hogy szintén New Yorkba menjen énekelni, Clive-nak pedig a halmozott kirekesztetteség, mert még meleg is. Gypsyt többször is ledagadtozzák, és bár valóban húsosabb egy szokásos női főszereplőnél, de az átlag amerikaiaknál szerintem így is vékonyabb. Elég jó filmdráma. Amit nem értek, hogy Gypsynek miből telt egy sportkocsira egy fotóüzlet vevőkiszolgálójaként, de az USA-ban biztos mást jelent a kispolgári életszínvonal.

Traitement de choc (Alain Jessua, 1973): Hélène (Annie Girardot, 1931-2011) Portugáliába utazik, egy tengerparti wellness klinikára, ami arra specializálódott, hogy középkorú, kimerült pácienseket töltsenek fel energiával. Megismerkedik a klinikát vezető orvossal (Alain Delon), távolságuk negatív tartományba is kerül egy bizonyos ponton. Hélène gyanakodni kezd, hogy nincs minden rendben itt. Tetszett benne, hogy milyen jól érezték magukat az emberek a nudista parti pancsolással.

Boogie Woogie (Duncan Ward, 2009): Londoni műkereskedők és műgyűjtők a szereplők, több kapcsolódó szálon, sok híres színésszel. Egy öregúrtól (Cristopher Lee) évtizedek óta minden kereskedő meg akar venni egy Boogie Woogie című híres festményt, amire egyre nagyobb ajánlatokat kap (végül már 30 millió fontot is kínálnak neki), de nem érdekli a pénz. Az unalomba fulladt házasságú gazdag műgyűjtő pár összeveszik azon, hogy melyik évben házasodtak össze, és elválnak (Gillian Anderson meg valaki). A művészeti igazgató (Heather Graham) felmond a geci műkereskedő főnökénél, hogy saját galériát nyisson, ezért az előbbi megorrol rá.

Fireballs (Charlie Wiener, 1989): értéktelen ausztrál szexkomédia tűzoltókról. Óvodás poénok, kevés és esztétikailag igénytelen erotikus tartalom.

Isabella, duchessa dei diavoli (Bruno Corbucci, 1969): történelmi exploitation; Isabella (Brigitte Skay) nemesi családját támadók lemészárolják a kastélyukban, de ő gyerekként megmenekül, és a környékbeli cigányok nevelik fel. Ennek ellenére kulturált felnőtté válik, és visszatér a családi kastélyba, hogy ott a nemesek közé beépülve bosszút forraljon a gyilkosokon, akik átvették a kastélyt. Ahhoz képest, milyen régi, sok merész jelenet van, pl. topless korbácsolás:

 Brigitte Skay (1940-2012)

The Borrower (John McNaughton, 1991): Egy földönkívüli bűnözőt a Földre száműznek, hogy emberalakban kelljen élnie, mert az megalázóbb, mintha kivégeznék. Beilleszkedési nehézségek, gyilkosságok, amíg egy rendőrnő (Rae Dawn Chong) meg nem állítja.

 Rae Dawn Chong (1961-)

Ich bin die Andere (Margarethe von Trotta, 2006): egy építész pasas dug egy prostival, aztán másnap találkozik vele, és ezúttal a prosti egy vállalati jogász, és látszólag nem emlékszik rá, és a neve is más. Az építész elutazik a nő vidéken élő gazdag és teljesen diszfunkcionális családjához, hogy ott megkérje s nő kezét.

La tarantola dal ventre nero (Paolo Cavara, 1971): nagyon klasszikus giallo: bolond gyilkos, akinek az utolsó percekig csak a kesztyűs keze látható, bajuszos rendőrnyomozó, sok csöcs, stílusos látványvilág, nyomasztó hangulat. Barbara Bach és Barbara Bouchet.

Violación fatal (León Klimovsky, 1978): spanyol giallo, elég egyértelmű Psycho inspirációval: a mindentől távoli szállodát egyedül vezeti egy nő, akinek a mozgássérült férje is állítólag ott tartózkodik, persze valamiért sosem lehet vele találkozni. A megszálló vendég egy író, aki vidéki nyugalomra vágyik. Érkezik néhány másik vendég is, de ők a szállodás nőnek nem annyira szimpatikusak, és hamar meghalnak. Nem tudom, miből él meg ezzel a vállalkozói mentalitással. Egyszer egy nyelvtanárnő mondta, hogy a spanyoloknak nincs nyakuk, és erre én is felfigyeltem a filmben: a négy női szereplőből kettőnek gyakorlatilag közvetlenül a törzsén volt a feje.

Megmondom, mi basz fel: amikor 10-15 perce precízen fűrészelem a fémet, már majdnem kész, és akkor váratlanul eltörik a figura bokája (ott a legvékonyabb) a rezgéstől. Így különösen nehéz lesz levágni a lábfejet a talpról ujjamputáció nélkül, meg eggyel több ragasztási pont lesz a kész figurán, ami törékenyebbé teszi. Nem tudom, kivédhető-e azzal az ilyesmi, ha satuba fogom.

Megmondom, mi basz fel: ritkán írok e-mailt magánügyben, de akkor elég fontos nekem, hogy választ kapjak. Idén 5 kérdésem volt különböző cégekhez, akiktől akartam venni valamit, ezekből 1 másnap már válaszolt, egy másik pár hónappal később, a többi egyáltalán nem. És nem valami parttalan aspergeres locsogásra kell gondolni, hanem csak egy-egy egyszerű kérdőmondat volt.

Ha általánosítom visszatérő rossz álmaim tartalmát, arról szólnak, hogy az ostobaságom vagy ki nem aknázott képességeim miatt nem tudok megfelelni az elvárásoknak, ezért az életem egy kudarc.

Év végi online sportfogadáshoz biztosított kommentszekció!

Annyi mindennel akarok foglalkozni egyszerre, hogy egyikkel sem haladok. Frusztrációm enyhítésére Való Világot nézek és olvasok, Doomot játszom, és ezen pótcselekvések hatására még kevesebb időm marad a többire.

Ezek:

- Minifigura festés! Első lépésként levágom a gyári talpat róluk, hogy kör alakú átlátszót ragasszak helyette, és fém figuráknál ez elég nyomorúságos feladat, de kaptam tavaly a bátyámtól egy elektromos vágógépet, azzal csinálok a szobámban ipari hangokat. Szemvédő és vírusmaszk fontos felszerelés, a homlokomat és a nyakamat így is megcsípkedi a nagy energiával repkedő apró fémforgács. A figura gyorsan felforrósodik, ilyenkor néha ronggyal kell fognom, és ügyelnem kell arra is, hogy ne vágjam le az ujjaimat az egy centire levő vágókorongtól. A festés maga inkább melegebb időben lenne célszerű, mert a mérgező, büdös oldószer miatt sok szellőztetés szükséges.

- Könyvolvasás! R. A. Salvatore rétestészta hosszúságú Forgotten Realms témájú sorozatai. Még hátravan vagy 20 könyv ebből.

- Képregénykönyv olvasás! Robert E. Howard novellahősének, Kull királynak a hetvenes-nyolcvanas években képregényfüzetekben megjelent történetei, 2010 körül két kötetben újrakiadva a Dark Horse jóvoltából. Ha megmondanám, mennyit fizettem érte, a Nyájas Olvasók kényszergyógykezelést követelnének. Ugyanaz Conan képregénykönyvekre is.

- A szokásos fura régi filmek nézése. Átlag napi egyet azért sikerül megnéznem, majd összeírom megint.

- Adatrendrakás.

- Fizikai rendrakás.

- Van még pár angol nyelvű társasjátékrendszerem, amiket részleteiben meg akarok érteni, aztán majd játszom velük, alighanem többnyire egyedül.

- Az utóbbi 1-2 évben vettem a GOG-on sok régi játékprogramot, amelyik éppen akciós volt, és érdekelt a bennem pendülő nosztalgikus húroktól. Az Avernum című 2000-es játék a sorozata első része, ebben tervezek elmélyülni, és ezt pont nem ismertem régebbről, csak megtetszett a kinézete/leírása: régimódi, izometrikus, turn-based, német fejlesztésű szerepjáték. Kezdésképpen olvasok kétféle guide-ot, hogy mit javasolnak a szerzők az induló csapat generálásához. Ez amiatt fontos, mert az ilyen jellegű játékoknál az ember gyakran újrakezdi, ha rájön, hogy nem elég használható képességű figurákkal indult neki, és ezeket az újrakezdéseket jobb megspórolni.

Ezek így elolvasva nerd gyökérségnek tűnnek, mintha a normális emberek - a vírustól elvonatkoztatva - egész más dolgokkal foglalkoznának, pl. szakmai önfejlesztés, utazgatás, főzés, társasági események, futás, konditerem, használtautó-vásárlás, házasságkötés, elválás, salsa klub, színház stb. Egyszer én is normális leszek, miután urbanizálódnom sikerül.

 A felhőzet értelmetlen olyankor, amikor nem jön belőle eső.

Nem emlékszem olyanra, hogy gyerekként valaha is elhittem volna az ünnepi ajándékok Jézuskáktól és Télapóktól való eredetét. Szerencsémre nálunk talán nem is erőltették annyira, mint az aránylag vallásosabb családokban. Ha valaki ilyesmire utalt, azt úgy vettem, mint egy kissé zavaró szófordulatot, amibe nem illik belekötni, és jobb rájuk hagyni az effajta kis játékaikat. Rémlik olyasmi is, hogy mennyire debilnek tartottam valamikor 6-9 évesen azokat az iskolatársakat, akik váltig állították ezeket a dolgokat, köszönhetően a szüleiknek. Képzelem azt a bizalomvesztést, ami akkor érte őket, amikor erre végül rájöttek - főleg emiatt ellenzem ezt az egészet, meg elvből is jobban utálok hazudni, mint hányni.

Bakeneko Toruko Foru (aka A Haunted Turkish Bathhouse, Kazuhiko Yamaguchi, 1975): Miután 1958-ban betiltották a bordélyházakat, a cég egy fürdőház fedőtevékenysége alatt folytatja ugyanazt, mint eddig. A prostituált Yukino nem kívánja folytatni a munkát a fürdőházban, ezért megorrol rá a menedzsment. A pasija azt hazudja neki, hogy tartozik a maffiának, és emiatt veszélyben van, ezért Yukino visszamegy dolgozni, hogy legyen pénz. Yukinonak van egy fekete macskája, akinek Kuro a neve, ami azt jelenti, hogy Fekete. Az öreg strici bácsi, a felesége, és Yukino pasija megölik Yukinót, amikor terhes lesz. Yukino húga, Mayumi is felcsap kurvának, hogy nyomozzon nővére halála ügyében a fürdőházban. A kurvák irigyek lesznek Mayumira, mert sokkal több kliense van, mint nekik, és amikor meg akarják verni, Kuro megtámadja őket. Kuro felettébb harcias cica, pofán karmolja Yukino gyilkosait is, de a pasija levágja Kuro fejét. Ekkor Yukino visszatér a halálból egy elég nevetséges ember-macska hibrid szellem formában, hogy bosszút álljon.

A Gun, a Car, a Blonde (Stefani Ames, 1997): Richard mozgássérült lett a gerincét támadó rák miatt. A húga és annak pasija az örökségre hajtanak. A haverja javaslatára kipróbálja a "tárgyterápiát", ami azt jelenti, hogy elmerül a fantáziájában. Ebben az új identitása egy klisészerű magándetektív egy fekete-fehér, kora 60-as évekbeli film noir világban, akit felbérel egy klisészerű femme fatale (Andrea Thompson), aki a valóságban a szexi szomszédja, akivel soha nem beszélt.

Bio Slime (aka Contagion, John Lechago, 2010): egy lakóházban elszabadul valami gusztustalan, néha cseppfolyós szörny, ami meg tudja fertőzni az embereket, hogy aztán azok is szörnyek legyenek.

Big Bad Mama (Steve Carver, 1974): az 1920-as évek suttyó vidéki Amerikájában anyuka (Angie Dickinson, korabeli topmodell) és két lánya bankrablók lesznek, társulva két fickóval (William Shatner, Tom Skerritt). Komplikált szexuális kapcsolatok.

Because of the Cats (Fons Rademakers, 1973): Hollandiában egy csapatnyi gazdag úrifiú nemi erőszakkal és egyéb dolgokkal űzi unalmát. Egy nyomozó nyomoz utánuk. Az úrifiúk egy titkos szekta tagjai, aminek van női tagozata is. Sylvia Kristel első filmje, továbbá van benne Alexandra Stewart.

Beyond the Door (aka Chi sei?,  Ovidio G. Assonitis, 1973): okkult horror, egy san franciscói nőnek abnormálisan gyorsan fejlődik a magzata, mert valami démon a biológiai apa vagy mi, sajnos nem figyeltem különösebben.

Beyond the Door II (aka Schock, Mario Bava, 1977): a házaspár új otthonukba költözik, és a gyerekük meg akarja ölni őket, mert a nő által megölt előző férj bosszúszomjas szelleme tartja megszállva. Ivan Rassimov haja fekete. Semmi köze az előző filmhez.

Beyond the Door III (Jeff Kwitny, 1989): Jugoszláviába utazik egy csoportnyi amerikai egyetemista, hogy megtekintsenek valami néprajzkutatói szempontból érdekes szertartást. Egyikük egy szerb származású szűzlány, és arra megy ki az egész, hogy őt teherbe ejtse az ördög a valójában sátánista szertartáson. A bizarr faluból menekülőre fogják, felugranak egy vonatra, de a gonoszok mágikusan átveszik a vonat irányítását, amitől az megállíthatatlan lesz, és sorra meghalnak szadista módokon. A vonaton utazik egy középkori szerzetes is, de fiatalnak tűnik, és megdugja a lányt. Amikor végül a dugóoltárra kerül, a vén banya a nőgyógyászati vizsgálatával megállapítja, hogy már nem szűz, és ettől a bejelentéstől az éppen anyagiasuló, kanos Sátán szó szerint felrobban. Semmi köze az előző filmhez.

Beside Still Waters (Chris Lowell, 2013): a harmincas baráti társaság összegyűlik egyikük tóparti, erdei faházában, ahol sokat mókáztak gyerekkorukban. A háztulajnak épp meghaltak a szülei, és el akarja adni a házat, ezért a búcsúbuli. Locsifecsi film, cselekmény gyakorlatilag nincs. Van egy dugás, meg két meztelen férfi is csókolózik éjszaka a mólón, de semmi buzerancia.

Berkeley (Bobby Roth, 2005): 1968-ban beiratkozik a Berkeley Egyetemre egy srác könyvelést tanulni, ezeket az éveit követi a sztori, ahogy zenél, drogozik, dug, tüntet. Érdekes korrajz lehetne, de itt zavaró a túl kicsi költségvetés az unalmas beltéri helyszínekkel és az egy-két lézengő statisztával.

Cambio de sexo (Vicente Aranda, 1977): José Maria (Victoria Abril) egy lányos kinézetű, érzékeny fiú, akit szétbullyingolnak az iskolában, meg a toxikus maszkulin apja is basztatja. Megszökik otthonról, beáll fodrásznak, és egyre többet hord női ruhákat, végül egy szexklubban lesz táncos előadóművész, és a kukit is leműtteti. Az angol feliratban le nem fordított érdekesség, de megértettem: úgy panaszkodik a fáradtságára, hogy "estoy cansado", de rászólnak, hogy már úgy kell mondania, hogy "estoy cansada" (a spanyol melléknevek végződése függ az alany nemétől).

Valentino (Ken Russell, 1977): életrajzi film Rudolph Valentinóról, aki az 1920-as évek némafilmjeinek volt a szupersztárja. A nők megőrültek érte, a férfiak meg utálták, mert a jólfésült, táncoslábú, érzékeny stílusával veszélyeztette a hagyományos férfiideált. Valentino homoszexualitása bizonytalan téma, míg az őt alakító Rudolf Nureyev (szintén mestertáncos színész) tényleg az volt, de egész életében titkolni kényszerült. A filmről azt hihetnénk, hogy valami gyászos dolog lesz egy ilyen fiatalon elhunyt, közutálatnak is örvendő, zavaros magánéletű emberről, de inkább egy szürreálisan túlzó komédia.

 Michelle Phillips (1949-), Rudolf Nureyev (1938-1993); Valentino megismerkedik közelebbről a későbbi feleségével, Natacha Rambovával A sejk c. romantikus film forgatásán.

 

Natacha Rambova (1897-1966) és Rudolph Valentino (1895-1926), 1925-ben. Rambova amerikai volt, ez a felvett művészneve. A színészeten kívül jelmez- és díszlettervezéssel foglalkozott a filmgyártásban, valamint komoly tudományos munkássága volt az egyiptológia területén.

Women in Cages (Gerardo de Leon, 1971): szokásos női börtön film. A szadista börtönigazgató a 70-es évekbeli blaxploitation sztár Pam Grier.

Pam Grier (1949-)

Ez a szakmai csoport Nekem feludules lenne

Vannak, akik szeretnek modoroskodni a nagy kezdőbetűs második személyű személyes névmásokkal, de első személyben ezt Én még annyira sem értem.

• Céges karácsonyi ajándékba kaptam egy üveg drága piát meg egy modellbolt vásárlási utalványt. A pia elfogyasztásában valakinek segítenie kell, mert még mindig legfeljebb ízlelési szintig fogyasztok alkoholt. A modellboltban a bátyám épp tegnap költött el egy nagyobb összeget, de majd valamire felhasználjuk így is.
  
• A számítógépet sikerült összeraknom és telepítenem. Kb. 10-szer lehet gyorsabb az előzőnél, úgyhogy kiemelkedő élmény lesz játszani 1990 körüli dosboxos játékokkal 3,8 GHz-es CPU-n, 64 GB RAM-mal (nem nagyon érdekelnek az új játékok).
• A fénymásolóüzletben megízleltem a lamináltatás örömeit, úgyhogy hordok oda társasjátékhoz való térképeket és táblázatokat időtállósítani.

Az milyen agyafúrt szélhámosság lenne, hogy a fogorvos titokban ráfest egy lyukat a fogadra, megmutatja egy tükörben, hogy elhidd, aztán eljátssza a fúrást és tömést, hogy kiszámlázhassa. Két éve volt egy fogtömésem, és most megkértem a fogkövest orvost, hogy nézzen rá, hogy nem rohad-e tovább a környéke, de nem sikerült megtalálnia sem, hogy hol van a tömés.

Romlott a szemem az optometrista barátom legutóbbi vizsgálata óta, és 2 év múlva szemüveg is kell, de 5-ből 3 betűt így is el tudtam olvasni abból a legalsó sorból, amit még senkinek sem sikerült. Ez érthető is, hiszem mindent megteszek annak érdekében, hogy romoljon a szemem, mert az egész életem vagy a monitor, vagy egy könyv, vagy egy festés alatt álló minifigura meredt bámulásából áll, egészségtelen alvásmintázattal.

Vásárfia: 6 méternyi USB hosszabbító (billentyűzet ágyból; vezeték nélküliben nem tudok világítósat, vagy ha létezik is, nagyon zabálhatja az elemet), 2,5 méter audiokábel hosszabbító (a fejhallgató mikrofon és a hangkártya összekötéséhez), 4 ergonomikus egéralátét párnázott csuklórésszel (ebből hármat karácsonyra szétosztok), és felszedtem a fénymásolószalonban a 3 kötetnyi diplomakötött játékszabályaimat (ezt két kötetre terveztem, de az egyiket 570 oldalasra sikerült szerkesztenem, ami túl vastag lett volna, hogy meg tudják csinálni, ezért el kellett feleznem, sajnos strukturálisan elég logikátlanul a nyomtatási sajátosságok miatt.).

Magányra gyúrok, hogy edzett legyek öregkoromra.

Azt érti valaki, hogy egy melegorgián miért lehet megtiltani a gumihasználatot? Mindenkinek volt aznapi negatív HIV tesztje, vagy ezek mind idióták?

Marketing matematika: a 4,2 kerekítve 5.

 

Vettem hangszórót a számítógéphez, ami azért kellett, mert az eddigin nem volt fejhallgató bemenet. Vettem mikrofonos fejhallgatót is. Mindezt azért, hogy a kollégák 3 havonta egyszer fel tudjanak hívni VOIP. 

A hangfal halkan zúg, fejhallgatóval hangosabban, úgyhogy mérges vagyok.

 

A): elállok a vásárlástól, visszaviszem a boltba, beszámíttatva az árát veszek másikat, amiről nem fog kiderülni, hogy zúg-e, amíg ki nem próbálom. Azt is el kell kerülnöm, hogy energiatakarékos automatika legyen benne (az eszköz alvó állapotában inputot kapva elvész az első hang, és arra pont szükségem van, ha a cseten keresnek a kollégák, miközben pl. alszom), vagy olyan részein legyen agresszív LED fény, amit nem lehet leragasztani* (pl. tekerős hangerő-szabályozó mögött), és ezek egyre gyakoribbak. Középkategóriában 15-30 ezer Ft.

 

B): veszek audiokábel hosszabbítót, aminek egyik vége a hangkártya, a másik vége felváltva a régi hangfal vagy a fejhallgató, amelyikre éppen szükség van, kényelmesen cserélgethető módon az asztalon. 4-5 méternyi kábel a fejhallgató hosszabbításhoz ugyancsak hasznos. 1000 Ft.

*Leragasztottam fekete szigetelőszalaggal minden ilyen feleslegesen világító dolgot a háztól a monitorig. Ezek nélkül is rájövök, hogy be van-e kapcsolva az adott eszköz, anélkül, hogy állandóan a szemembe vakítana.