The Sword and the Sorcerer (Albert Pyun, 1982): fantasy akciófilm egy random Xena epizódhoz hasonló színvonalon. Vagy kicsit rosszabb. Egy genyó király egy boszorkány segítségével feltámaszt egy halott mágust, hogy az a mágikus erejével segítsen neki meghódítani a szomszédos királyságot. Ez szerintem Robert E. Howard: A sárkány órája c. Conan regény elejének a teljes lenyúlása. Van még egy hős, akinek a varázskardja ki tud lőni egy pengét.

Radioactive Dreams (Albert Pyun, 1985): Miután 1986-ban kitör az atomháború, két gyerek magukra hagyva átvészeli ezt egy óvóhelyen, ahonnan aztán 2001-re felnőve (John Stockwell és Michael Dudikoff, az amerikai nindzsa) úgy döntenek, hogy kimennek körülnézni. Régi detektívregényeken nevelkedtek, és híres detektív mániájuk alakul ki. Találkoznak egy nővel, aki náluk felejti az utolsó ki nem lőtt atomrakéta indítókulcsát, és innentől mindenki rájuk vadászik. Dudikoffnak magas hangja van, és ha elragadtatott vagy rémült, lányosan visítozik.

Ezek a poszterek mindig sokkal jobbak a filmeknél.

Vicious Lips (Albert Pyun, 1986): A Vicious Lips nevű kezdő punk lányegyüttes lehetőséget kap, hogy fellépjen egy gazdag nő klubjában, amit Maxine's Radioactive Dreamnek neveznek. Ehhez viszont egy nap alatt oda kell érniük a galaxis másik végéből, de útközben lezuhannak egy sivatagbolygón, és kiszabadul a lopott űrhajó rakteréből egy szörny. Az énekesnő csak álmodta. Nagyon bizarr.

Dangerously Close (Albert Pyun, 1986): A menő középiskolában a biztonsági szolgálatot önkéntesen ellátó még menőbb klikk erőszakkal és gyilkosságokkal távolítja el azokat, akik nem illenek oda szerintük. Ebben partnerük az igazgató is. Az iskolai újságíró gyerek és a bandavezér (John Stockwell) barátnője (Carey Lowell enyhén kancsal topmodell) megállítják őket. Ez talán a legkomolyabban vehető Pyun film, ha túltesszük magunkat rajta, hogy az összes gimnazistát alakító színész 24-28 év közti volt.

Down Twisted (Albert Pyun, 1986): Kalandfilm. A fiktív dél-amerikai ország ("San Lucas") nemzeti kincsét ellopja egy csapat felbérelt tolvaj, aztán belekeveredik az ügybe egy feltörekvő pincérnő, Maxine (Carey Lowell), akit egy látszólag szintén véletlenül belekeveredett pancser jogásszal együtt a bűnözők elrabolnak és San Lucasba hurcolnak. Bizonyos fokig esztétikus a képi világ, az aláfestő zenék és Carey Lowell miatt, egyébként nem túl izgalmas. Szeretem a banánköztársaság kliséket a dzsungelekkel, a spanyolul karattyoló, külföldieket vegzáló korrupt katonákkal, és a kombinált katolikus-szambafesztivál utcabálokkal.

Alien from L.A. (Albert Pyun, 1988): Különösen bizarr kalandfilm: Wanda (Kathy Ireland topmodell) Afrikába utazik, ahol eltűnt az archeológus apja. Lezuhan a föld alá, ahol talál egy várost (Atlantiszt), ahol mindenki üldözi, mert kémnek hiszik. Végül ismét jön a világ leggyalázatosabb plot device-a: felébred, mert csak álmodta a film nagyrészét. Wanda egyébként héliumhangon beszél, amit nagyjából annyira utálok, mint a körömmel karcolt tábla hangját. Eleinte szar csaj, és a fiúja is dobja, mert szemüveget és bő ruhát visel. A film végén jó csaj lesz attól, hogy már nincs rajta szemüveg, és bikiniben van.

Cyborg (Albert Pyun, 1989): Miután a Covid (vagy valami hasonló vírus) miatt összeomlott a civilizáció, és szükségszerűen mindenhol tüzek égnek az utcán, és vademberek gyilkolnak szórakozásból, a tudósok egy kiborg nő fejébe ültetve akarják eljuttatni a gyógymódot egyik helyről a másikra, és a családja meggyilkolása miatt bosszúszomjas ember (Jean-Claude Van Damme) elkíséri. Fun fact: a fő szemétládát alakító Jackson 'Rock' Pinckney-nek Van Damme véletlenül kiszúrta az egyik szemét a verekedős jelenetüknél, amiért az utána kiperelt tőle 485 000 dollárt.

Jönnek a szemétládák! (középen Jackson 'Rock' Pinckey)

(folyt. köv.)