Amerikai rendőrőrs klisé:

• A jelenet elején egy rágógumizó flegma kurvát vezetnek el a folyosón. Ez a legerősebb klisé: NINCS rendőrőrs rágógumizó flegma kurva nélkül.
• Megbilincselt etnikum strici balhézik. Egy rendőr kilökdösi a díszletből.
• A háttérzaj: írógépelés, telefoncsörgés, mormogás.*
• A recepciós rendőr kelletlen, nem akar foglalkozni a főhős problémájával. Ad neki egy kupac űrlapot, hogy töltse ki.
• A főhős dühösen távozni akar, amikor előkerül egy nyomozó (kávéval a kezében), aki meghallgatja.

*ha alaposan megfigyelnénk a háttérzajokat, meglepődnénk, hány száz filmben használják fel a hangtechnikusok ugyanazokat a helyszínspecifikus hangokat.

A legrafináltabb férfi az ezoterikus maszlagoló. Ha megtanulnék ilyen közhelyeket a csakrákról és a kvantumfény auraáldásokról, kontyba fognám a hajam, mereven elzárkóznék a cipőviseléstől, és felvennék valami indiai művésznevet, a nők innák a szavaimat (is).

• Megoldódott a könyvügy.
• Ha egyenes háttal igyekszem járni, nem látom, mi van a földön az előttem levő 3 méteren. Nem tudom, ez másnál hogy működik; az én orrom túl nagy, vagy túl magas vagyok?

It (Herbert J. Leder, 1967): a rendező amerikai, de szándékosan brit stílusú horror; egy múzeumi kurátornak, aki az anyja múmiájával lakik együtt (ez valami hommage lehet, mert nincs sok további jelentősége; továbbá az egyik karakter neve Perkins), sikerül irányítania egy régi szobornak tűnő gólemet, amire a vége felé a hadsereg egy atombombát is rádob, de meg se kottyan neki.

Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto (Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében - Elio Petri, 1970): egy magas rangú, arrogáns bunkó rendőr (a figurája eléggé hasonlít Patrick Batemanre) tesztelni akarja szeretőjének azt az elképzelését, hogy bármit megtehet jogi következmények nélkül, úgyhogy megöli a nőt, és minden lehetséges módon igyekszik magára vonni a gyanút, de a többi nyomozó vaknak bizonyul ezekre. A műfaja filmszatíra, ami talán abban különbözik a vígjátéktól, hogy nem gegek és helyzetkomikumok vannak benne, hanem egy rendszer működésének a groteszk ábrázolása a lényege. Ez egyáltalán nem trash, az évtized legjobb filmjei közé szokták sorolni.

Il ragazzo dal kimono d'oro (Karate Warrior - Fabrizio de Angelis, 1987): na de máris visszaülünk a trash vonatra: a 18 éves amerikai fiú a Fülöp-szigetekre utazik (mintha már említettem volna, hogy a legnagyobb szarságok ott készültek ebben az időszakban) meglátogatni az apját. Első látásra szerelmes lesz egy nem különösebben izgalmas küllemű, 3 fejjel alacsonyabb helyi lányba, aztán megveri egy karatebajnok bűnöző, meggyógyítja egy sztereotipikus öreg szerzetes, aki nyilvánvalóan harcművész is, majd a fiú a karatebajnokságon megveri a rossz embert. Karate Kid exploitation, 80-as évek szintetizátor zene, a jelenetei háromnegyedében félmeztelen főszereplő, csöcs bezzeg nincs. Régebbi filmek utcai jeleneteinél gyakori, hogy a járókelők tömegesen bámulják a kamerát, illetve a színészeket - ez történik, ha a stáb spórolni akar a statisztákon. Amúgy manapság ez nem is lenne egészen legális, mivel valakiknek felhasználják a képmását az írásos beleegyezésük és ellenszolgáltatás nélkül.

L'immoralità (Massimo Pirri, 1978): egy fiatal lányokat megerőszakoló-megfojtó embert üldöz a kisváros rendőrsége, akinek segít elbújni egy 11 éves kislány a szülei birtokán. Mai szemmel minimum szokatlan, hogy a kislányról van fürdőszobai meztelen jelenet, sőt, dugnak is itt, de nagy kompromisszum, hogy egy 15-20 évesnek tűnő testdublőrt használtak a jelenetben. A lányt egyébként utálja az anyja, aki el akarja tenni láb alól a lábát már úgysem használó beteg férjét, a rendőrség erőszakos és törvénytelen, a menekülő bűnöző meg néha kést tart a lány torkához. Könnyű családi vígjátéknak nem annyira javaslom.

Ninja: Prophecy of Death (Len Kabasinski, 2011): félamatőr olcsó akciószarság; egy nindzsaszekta vadászik a renegát tagjára, aki nem akart megölni egy gyereket. A nindzsák, akárcsak a kilépett főszereplő tag, többnyire nők, és többnyire nagyon prolinak tűnnek.

Superchick (Ed Forsyth, 1973): egy túlszexualizált légiutaskísérőnek három pasija van három különböző városban. Hogy jó külleme miatt ne zaklassák az utasok, munka közben parókát hord. Az egyik pasi bűnöző ismerősei fel akarják használni a nőt egy rabláshoz. Nyugalom, nem sikerül nekik! A főszereplő Joyce Jillson (1945 - 2004) egyébként asztrológus-celeb volt, az ő jövendölései alapján döntöttek pl. a Star Wars bemutatásának dátumáról.


Stormswept (David I. Frazer, 1995): a készítői szándék szerint softcore erotikus horror, de sem erotikus, sem rémisztő. Egy filmstáb néhány tagja egy vihar elől egy régi házba menekül, ahol 15 évesek színvonalán faggatják egymást a szexről. Aztán van valami természetfeletti dolog is a házban, amitől meg kéne ijednünk, de bevallom, nem emlékszem rá több nap távlatából.

Enjo-kôsai bokumetsu undô: jigoku-hen (Stop the Bitch Campaign Again - Kôsuke Suzuki, 2004): ez valami franchise valahányadik része lehet, de nem érdekel annyira, hogy megnézzem a többit is. Egy mindenféle beteg perverziót kiszolgáló motelben tombolásba kezd egy bolond vendég, akinek a japánok számára talán érthető logikája mentén ha megerőszakolja a tizenéves kurvákat, azzal véget tud vetni a gyerekprostitúciónak. Egyúttal zöldség-monomániája is van, és úgy öli meg a motelben dolgozó nőket, hogy zöldségeket helyez a nemiszervükbe, amitől azok meghalnak. Azon különösen bedühödik, ha fehér alsóneműt lát valakin, mert valami módon eszébe juttatja az őt molesztáló, de nagyra becsült nagyapját. A kurvák biztonsági főnöke (egy Aoi ( = "kék" (tanultam japánul is amúgy; és most bezárok pár zárójelet: ))))))))) művésznevű bögyös pornószínésznő - ő volt a Nagycsöcsű Sárkány pár poszttal ezelőtt) azonban felveszi vele a harcot. A gazember elnyeri méltó büntetését: egy turmixgéppel ledarálják a faszát, amit példás nyugalommal tűr, miközben a nagyapjáról mereng.

La polizia è sconfitta (Stunt Squad - Domenico Paolella, 1977): nagyon tipikus olasz poliziottesco; egy terrorista robbantgat, a rendőrség tehetetlen, és egy nyomozótiszt létrehoz egy különleges kaszkadőr osztagot, akik minden helyzetet kihasználnak rá, hogy motorral ugrassanak.

Stone (Sandy Harbutt, 1974): ozploitation / bikersploitation; egy motorosbanda szemtanúja egy gyilkosságnak, ezért a gyilkos vadászik rájuk, ezért a rendőrség odaküld közéjük egy embert, hogy nyomozzon, és mivel a motorosok utálják a rendőröket, mindenféle konfliktus lesz belőle. Itt is éreztem azt a megmagyarázhatatlan különbséget, ami az ausztrál és az amerikai filmek között van. Talán valahogy minden karakter kaotikusabb az amerikai kliséknél, esetleg lassabb, méltóságteljesebb a kamerakezelés.

Stigma (David E. Durston, 1972): Philip Michael Thomas korai szerepe (ha valaki nem tudná, ő volt Tubbs nyomozó egy évtizeddel később a Miami Vice-ban). Néger orvosként érkezik egy kisvárosba, ahol mindenki fehér és korlátolt, és egy terjedő veszélyes nemibetegség ügyében vizsgálódik.

Stigma (Lawrence Gordon Clark, 1977): félórás rövidfilm, brit természetfeletti horror; egy ásatás nyomán elszabadul egy régi átok, melynek révén vérző sebek jelennek meg egy családanyán, utalva a megtalált több száz éves hulla kivégzési sebeire.

Estigma (Stigma - José Ramón Larraz, 1980): spanyol giallo-horror; akinek a fiatal Sebastian halált kíván, az valahogy meg is hal.

Ágyban fetrengés, néha alvással, fura olasz filmek, szénhidrátok, visszaszerzett kölcsönkönyv olvasása (meg kéne vennem az új kiadását, túl sok benne az információ a megjegyezhetőséghez), szerepjáték szabálykönyv olvasása (soha nem játszottam ilyet senkivel, csak érdekel, leginkább a számítógépes adaptációk alaposabb megértése miatt), izzadás, macska, megszakadó letöltések újraindítása. Ennyi mára.
A facebook detoxikáció arra is ráirányította a figyelmemet, hogy igazából alig érdekel bárkit a létezésem, túl nagy tolongásra nem kell számítani az esetleges temetésemen.

Tömegközlekedtem február óta először.

• A buszok ajtaján felirat látható, hogy kötelező a szájat és az orrot elfedni.
• A sofőrök nem viselnek maszkot, miközben minden felszálló utassal interakcióba kerülnek.
• A sofőr nem szól a maszk nélkül felszállókra.
• Az utasok felén nincs maszk.
• A maszkot viselők fele nem fedi el az orrát. Szerintem ezek még a maszk nélkülieknél is hülyébbek.

E. türelmetlenkedik, hogy ígéretem ellenére még nem egyeztettem vele találkozót a könyve visszaadására. P. egy hete elkérte a postacímemet, hogy küldje. Megkérdezem P.-t, hogy ugye már úton van-e a könyv. "Huh, még nem, most nagy itt a káosz", de menjek el az irodájába érte. Ha szerencsém lesz, nem felejti otthon.

Nem tudom, hogy a kolléga azért nem reagál rám, mert szabadságon van, vagy mert túl sok a dolga. Habár mindig megdicsérnek, a gyakorlatban a semmibevételem érezhető, és ez nem valami önérzetsértésből zavar, hanem amiatt, hogy romlik így a munka hatékonysága, és emellett kifelé romlik a hitelességem: megígérem embereknek, hogy felhívjuk őket, ami jobb esetben sokára, rosszabb esetben sohasem történik meg.

Ez a filmcím.

Suburra: a 2015-ben készült filmhez 2018-ban és 2019-ben készült egy-egy évadnyi előzmény sorozat, és idén folytatódik. Az első sorozatot Michele Placido rendezte, akire az idősebbek Cattani felügyelőként emlékezhetnek A polipból (amiről 1987-es évjáratú barátaim nem tudják, hogy az mi). A neo-noir bűnügyi történetből hiányoznak a morális értéket hordozó karakterek, a főszereplőktől sem áll a távol a hazudozás, zsarolás, gyilkosság, de a sorozat ki tudta bontani eléggé a személyiségüket és traumáikat ahhoz, hogy együtt lehessen velük érezni. A történet az, hogy a dél-olasz maffia meg akar szerezni Ostia környéki birtokokat, hogy egy kaszinóvárost építsenek fel, és ezeket részben az egyháztól, részben a helyi bűnszervezettől kell elvenniük. A megbízott projektmenedzser, egyúttal az antagonista karakter egy Szamuráj nevű okos és kíméletlen gengszter (burkolt zsidózás: Szamuráj az idős anyját megnyugtatja, hogy kóser boltból hozta a süteményt), aki szinte mágikus módon mindenről tud. Direkt olyan jelentéktelen kinézetűnek lett kitalálva, hogy hiányzik belőle minden keresztapás manír, és inkább tűnik egy kiégett építészmérnöknek. Habár állandóan arra utalnak, hogy Szamuráj irányítja Rómát, a szicíliai megbízóitól ő is fél. Az ostiai fiatal maffiafőnök, az erőszakos Aureliano tekinthető az elsődleges főszereplőnek, aki összebarátkozik a cigánymaffiához tartozó, rejtett meleg Spandinóval, és a drogdíler joghallgatóból rendőrtisztté váló Gabrielével. Aureliano külleme folyamatosan változik: az első évadban festett szőke, a másodikban barna hajú és szakállas, egyre több tetoválással, a végállapotot mutató filmben már kopasz, tetovált fejbőrrel.
A cigányok erődítményének a nappalija olyan jó ízléstelenséggel van berendezve, hogy valószínűsítem, hogy a stáb tényleg gazdag cigányoktól bérelte, akik egyúttal a statisztériát is biztosították hosszú szoknyás asszonyokkal és dagadt gyerekekkel.

A szavazatok érdekében a migránsok ellen hergelő politikus aktualitást ad a sztorinak.
Ami feltűnt még, hogy a film és az első évad ellátja a nézőt pár meztelen/szexjelenettel, addig a második évad teljesen visszafogott ezen a téren. Alighanem a magasabb nézőszám elérése miatti besorolásrendszerhez lehet köze.
A sorozat kellően jól működik, nehéz róla leakadni, de egy idő után az válik benne monotonná, hogy részenként valaki elárul valakit, hogy onnantól ellene dolgozzon, aztán egy újabb csavarással ezt megbánja.

Street Trash (James M. Muro, 1987): csöveshorror, mindenféle alantas viccel (én szórakoztam rajta, engem minősít). Egy bronxi zsidó élelmiszerboltos forgalomból kivont szeszesitalt árul a csöveseknek, amit ha valaki megiszik, tócsává olvad tőle. Az antagonista szereplő egy valóságtól elszakadt, hiperagresszív PTSD-s vietnami veterán hajléktalan, aki a többi csövest az alárendelt katonáinak hiszi, és egy utasszállító repülőt megpillantva az égen lelkesen kiabálni kezd, hogy "légi támogatás!".

Ennek a lenyűgöző versnek a paródiája is érdekes, mert korrajz a késő 70-es, korai 80-as évek magyar énképéről. Ahogy az is érdekes, hogy Major Tamásról milyen ellentmondásos jellemzések voltak. Rádiókabarékkal még sosem foglalkoztam, pedig figyelemreméltó műfaj, ha a múltat akarjuk jobban megérteni.

E. kölcsönad nekem egy könyvet. Ez a bizalma jele, mert háklis a könyveire. Mielőtt elkezdhetném olvasni, P. észreveszi, és elég rámenősen kölcsönkéri tőlem, kb. 1 hónapra. Azóta eltelt 7 hónap, a könyv még P.-nél van, és E. most kéri tőlem vissza. Még nem olvastam sem én, sem P.
E. utálja P.-t, és nem tudja, hogy nála van a könyv, és kiakadna rám, ha megtudná.
Miért kell engem így megszívatni?

Néhány meglátásom az erkölcsteológus válaszára:

"... az igazi ópium a halál utáni megsemmisülésben való hit, az a meggyőződés, hogy vétkeinkért, kapzsiságunkért, hazugságainkért soha nem kell számot adnunk. A hit és az ennek keretet adó vallás nélkül mindegy, hogy az ember hogyan viselkedik, vagyis saját magának szab törvényt, illetve ahogy Dosztojevszkij fogalmazott: „Ha nincs Isten, akkor mindent szabad!”. Egy valláserkölcsi értékek és szabályok nélküli világban viszont egyértelműen az erő törvénye, végeredményben farkastörvények fognak uralkodni.": Ez a szemléletmód arra utal, hogy az ember csak azért viselkedik jól, hogy elkerülje a büntetést. Szerintem aki ezt gondolja az emberiségről, az abból indul ki, hogy ő hogyan viselkedne, ha valahogy elveszítené a hitét, tehát egy hitvány féreg. Úgy vélem, halálom után nem fogok elszámoltatásban részesülni, de elég magasan fejlett erkölcsi normáim vannak (pl. lehetőség szerint az ízeltlábúakat sem bántom), amit egy empátia nevű tulajdonságra vezetek vissza.

"... ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az ember nemcsak a vallással tud visszaélni, hanem a tudományra, a technikára vagy bármi másra hivatkozva is képes ellenségének tekinteni a másikat. Analóg módon ezeket is el kellene utasítanunk?": Vajon mekkora lehet az aránya a történelem eddigi erőszakos konfliktusai közt azoknak, ahol a vallásos tényező is jelen volt a harcoló felek lelkesítésében, azokhoz képest, ahol egyáltalán nem? 100:1? Vagy kicsit több is?

"Az elmúlt évtizedekben világszerte számos ateista diktatúrában kipróbálták, hogy milyen lenne a világ vallás nélkül: döntse el a kedves olvasó, hogy szívesen élne-e ezekben az országokban, azaz: jobb-e az élet Isten nélkül?" Ezekben az országokban a vallást nem eltüntették, hanem a hatalom igényei szerint módosították: a diktátor a mindentudó, jóságos, csodatevő isten, és az ideológia a dogmatikus szentirat, és ha ez ellen bárkinek kifogása van, ugyanott találja magát, mint a középkorban egy eretnek. Amikor megbukik a diktatúra, jellemzően gyorsan visszanyerik ezek az országok a hagyományos vallásosságot, mert ilyen a társadalmuk. Ha valóban ateista többségű országokat szeretnénk látni, azokat nem a diktatúrák, hanem a demokráciák közt kell keresni, ahol a tudás, a szorgalom, és a szabadság, valamint az ezekből létrejövő gazdagság alapozza meg az ateizmust: Svédország, Norvégia, Izland, Finnország, Dánia, Japán, Hollandia, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada. Igen, én szívesen élnék ezekben.

Heti mítingre kell bejárnom, állítólag az én kedvemért, de nekem az utazás meg hogy egyek velük egy ebédet, csupa felesleges költség.

Rég szereztem annyira fájdalmas sérülést, mint tegnapelőtt egy zoknival. A kezemen.

Egyszer gyerekkoromban voltam hullámvasúton, és valószínűleg rezzenetlen arccal vártam ki a végét, mert egyáltalán nem találtam élvezetesnek.

Orbán kedvelt visszatérő témája a nemzetkarakterológia (ami egy létező 19. századi (ál)tudomány volt), azaz mindig megmondja, milyen A Magyar Ember. Természetesen nem várhatunk tőle olyan fokú intellektuális tisztességet, hogy az effajta retorikai fogásait bármiféle interkulturális kutatási eredménnyel alátámassza. Ehelyett A Magyar Ember mindig olyan, amilyenre éppen politikailag szükség van.

Hands of Death (aka Ninja Operation 7 - Royal Warriors, Godfrey Ho, 1988): Lenyűgözően béna ázsiai nindzsafilm, a szándékolatlanul humoros filmek közé lehet sorolni. Már eleve az, hogy az egyik főellenségnek az a neve, hogy Willy. A dzsungelben levő aranybánya megtalálásáért vetélkedik benne több banda. A nindzsák többnyire szőke fehéremberek hülye ruhákban (a gonosz banda konkrétan rózsaszín jelmezben), modern lőfegyverekkel lövöldöznek, és ha valaki nem jönne rá, hogy nindzsákat lát, segítségképpen ez ki van írva a homlokukon hordott kendőre.

A végén a The End vágási feri hiba, még kb. másfél percig tart a harc, csak nem volt kedvem újra feltölteni.

(tipp: a filmbeágyazásokat full screenben érdemes nézni, jobb alsó sarok)

Ha a POTUS nem olvassa el a napi hírszerzési jelentést, akkor nem végzi el a munkáját, tehát ki kell rúgni. Az, hogy Orbán meg neki drukkol, természetes dolog, és össze lennék zavarodva, ha nem így lenne. Számomra Orbán és közössége egy megbízható erkölcsi iránytű, mert mindannak az ellentéte a helyes, amit tesznek és vallanak.

Ahányszor énekli egy tömeg azt, hogy Boldog szülinapot, a harmadik sor utolsó szavánál káoszba fullad, mert nem egyeznek meg előre, hogy ott nevet is kell-e énekelni, és ha igen, milyen hangon.

A tűzijáték akkor is ostobaság lenne, ha ingyen volna.
- Értéktelen, unalmas bazári mutatvány, szó szerint parasztvakítás. Ha egyet láttál életedben, mindet láttad.
- Megijeszti a madarakat és a háziállatokat.
- Nagy mennyiségű égésterméket juttat a légkörbe.

Hogy mondod, dinó vagy dínó?