Szerintem elsősorban nem a rovatnak, hanem a Blikknek kellene eltűnnie.
Miért írják oda kommentben boomerék, hogy hol osztották meg*? Azt hiszik, egy facebook megosztásnak földrajzi határai vannak? (leszámítva persze a blokkolt országokat). Lászlót nagyon sajnálom. Úgy tudtuk eddig, hogy ő a könyvtáros, és most derül ki, mennyi mindennel foglalkozott.
*Laz. kapcs.:
Még nincs vége az Albert Pyun-féle hulladékfeldolgozásnak!
Knights (Albert Pyun, 1993): Posztapokaliptikus vámpír-kiborg-harcművész akciófilm! A középkori technológiai szinten tengődő embereket lovas kiborgok prédálják, hogy a vérükkel meghosszabbítsák a saját életüket. Van egy jó kiborg (Kris Kristofferson), aki arra van programozva, hogy ölje meg a rosszakat (vezetőjük: Lance Henriksen), és megtanít harcolni egy nőt (Kathy Long kickbox bajnok / kaszkadőr). A film rendkívül olcsó, könnyen összetéveszthető egy díszlet nélküli, erdőben kóborlós Xena epizóddal, de jók a főszereplő színészek, plusz Kathy Long mozgása tényleg jó, lehetett volna nagyobb akciófilmes karrierje is.
Brain Smasher... A Love Story (Albert Pyun, 1993): Akcióvígjáték. A modellnek (Teri Hatcher) a nővére ad egy virágot, hogy csempéssze be az országba, de maszkos-kalapos kínai harcművészek erednek a nyomába, mert valami misztikus erőt tulajdonítanak a virágnak. Segít neki egy diszkós kidobóember, Brain Smasher (Andrew Dice Clay). Túlhasznált poén, hogy mindig nindzsának nevezik a kínaiakat, amiért felháborodnak. Az egész egy hosszú, verekedős üldözési jelenet, ami egy éjszaka alatt játszódik Portland utcáin. Két bunkó nyomozó szerepében Brion James és Tim Thomerson.
Arcade (Albert Pyun, 1993): A tizenéves baráti társaságnak mutatnak egy új, virtuális valóság alapú játékgépet a helyi játékteremben. Aztán a gonosz gép otthon, a tévéjükön keresztül is eléri őket, halálos játékra kényszerítve őket. Belépnek a virtuális térbe, és megküzdenek vele!
Hong Kong 97 (Albert Pyun, 1994): A jövőbeli 1997-ben Hong Kong visszakerül Kínához, és ezekben a napokban a bérgyilkos (Robert Patrick) kínai katonatiszteket lő le. Aztán mindenki rá kezd vadászni, és ki kell derítenie, hogy miért. Segédei a gyanútlan kollégája (Tim Thomerson), a bérgyilkos mestere (Brion James), és a verekedős exe (Ming-Na Wen). A gazember szerepében Andrew Divoff. Szerintem valamivel jobb a szokásos Pyun filmeknél, de túl sokat nem kell tőle várni.
Értelmezze a főszereplőkre kitűzött vérdíj összegét! (2 pont)
Spitfire (Albert Pyun, 1995): Kémfilm paródia (vagyis remélem, hogy paródia). A szuperügynök James Bond klón (Lance Henriksen) egy atomfegyver indítókulcsot birtokol, amit meg akarnak tőle szerezni (Sarah Douglas és társai). Megtudja, hogy van egy tornász-karatés lánya (Kristie Phillips tornász olimpikon), és neki odaadja a kulcsot. A lányt ezután keresztül üldözik a világon. Vele tart egy balfék újságíró (Tim Thomerson). A lány pár percenként megver valakit, aki ellenséges ügynök, vagy random bunkó udvarló, vagy Tim Thomerson. Mellékszál: a gonosz román tornász csalással és mérgezéssel akarja legyőzni a sportversenyen. Kristie Phillipsnek nem volt több filmje, de valószínűleg csak tornászlányokat tudott volna alakítani, amire meg biztos nincs akkora filmipari igény.
Kristie Phillips, Tim Thomerson
Sokféle módon megközelíthető, hogy hogyan válasszuk szét az értelmiséget a proletariátustól. Az én módszerem erre az, hogy ki az, akit laikus szinten érdekel a csillagászat: pl. tudja-e, mi a különbség a csillag és a bolygó között, érti és tudja definiálni, mi az a fényév, és tisztában vele, milyen hülyeség a filmekben az űrhajók hangja. Aki mindezeket nem tudja, azt nem érdekli az őt körülvevő fizikai valóság tágabb, absztraktabb szintje, és ez a szellemi közömbösség teszi proletárrá, függetlenül az iskolai végzettségétől.
Nemesis 2: Nebula (Albert Pyun, 1995): Az előző részben Alex nem járt sikerrel a háború megelőzésében, amit a kiborgok megnyernek, rabszolgaságba taszítva az embereket. 2073-ban egy lázadó tudós összekotyvaszt egy genetikailag módosított babát a robotok ellen, akit az anyja egy időgéppel elmenekít 1980-ba, Afrikába. Az anyát minden érthető ok nélkül megöli két bandita, a gyereket - aki egy lány, és ő is Alex - meg felnevelik barátságos törzsi bennszülöttek. A 20 évvel későbbi felnőtt Alexet (Sue Price testépítő) el akarja fogni a jövőből érkező kiborg bérgyilkos, Nebula.
Robotok vs. emberek és időutazás, hol is láttuk már ezt? Nagydarab, lomha, páncélozott szörny, aki láthatatlanná tud válni, néha az ő perspektíváját látjuk, és olyankor torz zúgások és szuszogások hallatszanak, és a vállából energialövedékeket tud lőni - hol is láttuk már ezt? Alex és Nebula kergeti egymást az elhagyatott afrikai bányatelepen (a forgatási helyszín egyébként Arizona). Van még pár bandita, meg egy hímsoviniszta irigy bennszülött, aki Alex életére tör, mert nem helyesli, hogy legyenek női harcosok is. Alex megkérdezi a törzsbelieket, hogy miből gondolták, hogy ő amerikai. Azt válaszolják, az akcentusa miatt. Érted, találnak csecsemőt, akit ők tanítanak meg beszélni, és amerikai akcentusa lesz, csak mert fehér.
Nemesis 4: Cry of Angels (Albert Pyun, 1996): 2080-ban vagyunk most, Alex bérgyilkosként dolgozik, és nem lehet tudni, hogy az előző rész óta a jövőbe utazott az időgéppel, vagy csak kivárta az eltelt 80 évet öregedés nélkül. Mindenesetre itt már ő is kiborg, pl. kijön a mellbimbójából egy fémtüske, amivel átszúrja valakinek a fejét, illetve a hasán nyit egy új pinát, amibe szex közben a kiborg férfi beletol valami gusztustalan dolgot, ami az ő hasából jön elő. Az első és az utolsó 10 perc időhúzás régi jelenetekkel és stáblistával, a köztes egy órában meg egy romos Zágrábban Alex bizarr robotszexben vesz részt vagy beszélget - főleg meztelenül, de tűsarkú cipőben. A beszélgetés témája az a bérgyilkosfilm klisé, hogy elárulta a megbízója (Andrew Divoff, a filmhez nem illően jó színész). Amikor már nagyon hosszú ideje beszélget a ráküldött, sérült bérgyilkossal, unalmában elkezd súlyzózni egy fémhulladék darabbal. A film elég nyilvánvalóan a testépítő nőkre gerjedők szórakoztatására készült, a vég nélküli locsogásban kimerülő cselekmény meg azt próbálja sikertelenül igazolni, hogy ez több, mint egyszerű izompornó.
A magyar imdb userek látszólag nem a kormánypárti nénik. És aki közpénzből finanszírozott lejárató propagandában (ún. "ellenségmenedzselés") részt vesz, az megérdemli, hogy ez egy örök szégyenfal legyen a nevéhez.
Journey to the Center of the Earth (Albert Pyun, 1988): Az Alien from L.A. folytatása, és egy fájdalmasan hulladék film, főleg, mert Pyun menet közben vette át a rendezést, és egy plot hole fesztivál az egész. Egy angol bébiszittert felbérel egy rocksztár, hogy utazzon el Londonból Hawaiira, hogy vigyázzon a kiskutyájára. Igen. Ott véletlenül hozzácsapódik egy kiránduló testvértrióhoz (két fiatalember és kishúguk), majd elmennek egy barlangba, ahonnan elkeverednek Atlantiszra. Az eredeti rendező egy Jules Verne feldolgozást akart csinálni, Pyun meg átalakította a saját szar filmje még szarabb folytatásává.
Deceit (Albert Pyun, 1990): Egyhelyszínes film, lélektani dráma sci-fi elemekkel: egy földönkívüli gazfickó elrabol egy nőt, és fogságban tartja egy raktárházban, miközben folyamatosan hazudozik neki. Később megjelenik egy Brick Bardo nevű másik idegen is, aki szintén megrögzött hazudozó. Fel akarják robbantani a Földet.
Captain America (Albert Pyun, 1990): Pyun egyetlen képregényfilmje. Amerika Kapitány egy titkos kísérlettel létrehozott szuperkatona, akit bevetnek a nácik ellen. Csakhogy a náciknak is van egy ilyen szuperkatonájuk, aki megveri Amerika Kapitányt, aztán egy rakétához kötözik, amit kilőnek a Fehér Házra! Már majdnem célt ér a rakéta, de Amerika Kapitány addig rugdossa, amíg irányt változtat, és Alaszkában a hóba esik. Amerika Kapitány hibernálódik, mígnem kb. 50 évvel később kiolvasztják. Folytatja harcát a mesterbűnözőként még mindig aktív náci szuperember ellen. Társa lesz egykori nőjének a lánya, valamint az elrabolt amerikai elnök, aki még gyerekkorában lefotózta, amikor a rakétához volt kötözve. Ha valaki odavan Amerika Kapitányért, annak biztos egy érdekes dolog, nekem inkább fájt a hülyeség ekkora töménységben.
Dollman (Albert Pyun, 1991): A Dirty Harry-szerű brutális földönkívüli rendőr, Brick Bardo (Tim Thomerson) a Földig üldöz egy bűnözőt (Brion James), aki a legutóbbi összecsapásuk óta csupán egy leszakadt fej, de magával visz egy veszélyes bombát is. A Földre érve kiderül, hogy Bardo aránylag kicsi, kb. 30 centis. Egy bronxi gettólakó nő hazaviszi az űrhajójával együtt, a gyereke nagy örömére. A bűnöző közben lepaktál a helyi bűnbandával. Bardo felveszi ellenük a harcot! Elég szarság, de valamennyire eredeti ötlet a kisméretű akcióhős, mondhatni, akciófigura.
Nemesis (Albert Pyun, 1992): Cyberpunk akciófilm, szerintem ez messze a legjobb Pyun alkotás. 2027-ben játszódik, és Alex (Olivier Gruner, akiről valaki azt írta, hogy a szegény ember Van Damme-ja) egy kiborg beépített rendőr, aki kiborg terroristákat üldöz (vagy néha fordítva). Miután összezavarták azzal, hogy ő inkább robot, mint ember, meg egyébként is lehet, hogy ő áll a rossz oldalon, kiég, és ki akar lépni a rendőrségtől. De a főnöke, Farnsworth (Tim Thomerson) rákényszeríti még egy akcióra azzal, hogy időzített bombát építettek belé. Meg kell találnia a renegáttá vált egykori főnökasszonyát, Jaredet (Marjorie Monaghan), aki egy chipet készül eladni a terroristáknak. Alex persze sejti, hogy akkor is felrobbantják, ha megtalálja. Megtudja, hogy igaziból meghalt a főnöke, és egy gonosz robot van helyette, aki háborút akar kirobbantani az emberek és a kiborgok között. Jó a látványvilág, sikerült leszerződni egy rakás jó kinézetű színésznőt, közülük kiemelném Deborah Sheltont ♥, mellesleg meztelen jelenettel. Gyakran látható az ekkoriban megjelent izraeli Desert Eagle pisztoly, ami hatalmas méretével és áramvonalas formájával népszerű kellék volt a 90-es évek akciófilmjeiben. Készült .357-es, .44-es és .50-es kaliberben, utóbbi lövedékének akkora a kinetikus energiája, mint egy AK gépkarabélyénak.
Különös, hogy Bayer Zsolt szerint a heteroszexualitás bizonyítéka az, hogy valakinek felesége van, Szájer Józsefre való tekintettel. Ez is vagy hülye, vagy hülyéknek próbál helytelenül érvelni.
A franciáknak tényleg nehéz szó lehet a Hódmezővásárhely, mert így lett Vásárhelyi Győzőből is Victor Vasarely.
The Sword and the Sorcerer (Albert Pyun, 1982): fantasy akciófilm egy random Xena epizódhoz hasonló színvonalon. Vagy kicsit rosszabb. Egy genyó király egy boszorkány segítségével feltámaszt egy halott mágust, hogy az a mágikus erejével segítsen neki meghódítani a szomszédos királyságot. Ez szerintem Robert E. Howard: A sárkány órája c. Conan regény elejének a teljes lenyúlása. Van még egy hős, akinek a varázskardja ki tud lőni egy pengét.
Radioactive Dreams (Albert Pyun, 1985): Miután 1986-ban kitör az atomháború, két gyerek magukra hagyva átvészeli ezt egy óvóhelyen, ahonnan aztán 2001-re felnőve (John Stockwell és Michael Dudikoff, az amerikai nindzsa) úgy döntenek, hogy kimennek körülnézni. Régi detektívregényeken nevelkedtek, és híres detektív mániájuk alakul ki. Találkoznak egy nővel, aki náluk felejti az utolsó ki nem lőtt atomrakéta indítókulcsát, és innentől mindenki rájuk vadászik. Dudikoffnak magas hangja van, és ha elragadtatott vagy rémült, lányosan visítozik.
Ezek a poszterek mindig sokkal jobbak a filmeknél.
Vicious Lips (Albert Pyun, 1986): A Vicious Lips nevű kezdő punk lányegyüttes lehetőséget kap, hogy fellépjen egy gazdag nő klubjában, amit Maxine's Radioactive Dreamnek neveznek. Ehhez viszont egy nap alatt oda kell érniük a galaxis másik végéből, de útközben lezuhannak egy sivatagbolygón, és kiszabadul a lopott űrhajó rakteréből egy szörny. Az énekesnő csak álmodta. Nagyon bizarr.
Dangerously Close (Albert Pyun, 1986): A menő középiskolában a biztonsági szolgálatot önkéntesen ellátó még menőbb klikk erőszakkal és gyilkosságokkal távolítja el azokat, akik nem illenek oda szerintük. Ebben partnerük az igazgató is. Az iskolai újságíró gyerek és a bandavezér (John Stockwell) barátnője (Carey Lowell enyhén kancsal topmodell) megállítják őket. Ez talán a legkomolyabban vehető Pyun film, ha túltesszük magunkat rajta, hogy az összes gimnazistát alakító színész 24-28 év közti volt.
Down Twisted (Albert Pyun, 1986): Kalandfilm. A fiktív dél-amerikai ország ("San Lucas") nemzeti kincsét ellopja egy csapat felbérelt tolvaj, aztán belekeveredik az ügybe egy feltörekvő pincérnő, Maxine (Carey Lowell), akit egy látszólag szintén véletlenül belekeveredett pancser jogásszal együtt a bűnözők elrabolnak és San Lucasba hurcolnak. Bizonyos fokig esztétikus a képi világ, az aláfestő zenék és Carey Lowell miatt, egyébként nem túl izgalmas. Szeretem a banánköztársaság kliséket a dzsungelekkel, a spanyolul karattyoló, külföldieket vegzáló korrupt katonákkal, és a kombinált katolikus-szambafesztivál utcabálokkal.
Alien from L.A. (Albert Pyun, 1988): Különösen bizarr kalandfilm: Wanda (Kathy Ireland topmodell) Afrikába utazik, ahol eltűnt az archeológus apja. Lezuhan a föld alá, ahol talál egy várost (Atlantiszt), ahol mindenki üldözi, mert kémnek hiszik. Végül ismét jön a világ leggyalázatosabb plot device-a: felébred, mert csak álmodta a film nagyrészét. Wanda egyébként héliumhangon beszél, amit nagyjából annyira utálok, mint a körömmel karcolt tábla hangját. Eleinte szar csaj, és a fiúja is dobja, mert szemüveget és bő ruhát visel. A film végén jó csaj lesz attól, hogy már nincs rajta szemüveg, és bikiniben van.
Cyborg (Albert Pyun, 1989): Miután a Covid (vagy valami hasonló vírus) miatt összeomlott a civilizáció, és szükségszerűen mindenhol tüzek égnek az utcán, és vademberek gyilkolnak szórakozásból, a tudósok egy kiborg nő fejébe ültetve akarják eljuttatni a gyógymódot egyik helyről a másikra, és a családja meggyilkolása miatt bosszúszomjas ember (Jean-Claude Van Damme) elkíséri. Fun fact: a fő szemétládát alakító Jackson 'Rock' Pinckney-nek Van Damme véletlenül kiszúrta az egyik szemét a verekedős jelenetüknél, amiért az utána kiperelt tőle 485 000 dollárt.
(folyt. köv.)
Boogie Nights (Paul Thomas Anderson, 1997): az 1977-től 1983-ig tartó sztori a kaliforniai pornóipar körül forog. A filmrendező Jack (Burt Reynolds) felfedezi a nagyfaszú Eddie-t (Mark Wahlberg), aki gyorsan sztárrá válik. Aztán egyre sötétedik a történet, ahogy mindenki széthull a kokaintól. Julianne Moore és Heather Graham pornószínésznőket alakítanak, utóbbi egy Rollergirl művésznevű karakter, aki soha nem veszi le a görkorcsolyát (nem szaglásznám a lábát). Jó film, állandóan korabeli diszkózenék mennek, és részletgazdag a látványvilág, ettől első osztályú a korszak hangulatfestése.
Marky Mark azaz Mark Wahlberg, amikor még reppelt
Brigade mondaine: La secte de Marrakech (Eddy Matalon, 1979): francia bűnügyi sorozatnak talán a második része. Belép egy nő (Carole Chauvet) egy agymosó szektába, ahonnan a nyomozócsoport igyekszik kimenteni. Exploitatív beavatási és korbácsoló jelenet.
Carole Chauvet, nem sok filmben volt, pedig jól nézett ki
Io monaca... per tre carogne e sette peccatrici (aka The Big Bust-Out, Ernst Ritter von Theumer, 1972): eurotrash kalandfilm, alapvetően női börtönös, de már az elején megszökik a hét elítélt, plusz velük tart a pártfogó apácájuk, hogy vigyázzon rájuk. Kivételesen nincs köztük ártatlanul elítélt, csupa ellenszenves ribanc. Törökországban zajlik.
The Big Bird Cage (Jack Hill, 1972): némileg klasszikusabb női börtönös kalandfilm. Terry (Anitra Ford) egy meg nem határozott dél-kelet ázsiai ország miniszterelnökét kíséri egy bárba (azért elég nyilvánvalóan a Fülöp-szigetek a lokáció, mint minden őserdős olcsó filmnél), amikor egy csoportnyi forradalmár (köztük Pam Grier) kirabolja a vendégeket, és Terryt elviszik túsznak, akit aztán a hatóságok tévedésből lecsuknak, és egy erdei kényszermunka telepre kerül. Komikusnak szánt elem a kövér buzi fegyőrök.
Anitra Ford (1942 - ), korabeli reklámok és tévéműsorok modellje is volt, pl.
Girls for Rent (John D'Amato, 1974): egy prostihálózat tagja (Georgina Spelvin, nagyrészt pornókban szerepelt, amúgy jó színésznőnek is) rájön, hogy egy gyilkossághoz használták fel, ezért menekülőre fogja. Utána küldenek két női bérgyilkost. Egyik legalapvetőbb párbeszéd klisé: a férfi elmondja az akciótervet a nőnek. A nő: "Ez kész öngyilkosság". - "Tudom, de ez az egyetlen esélyünk."
Bolero (F.A. Brabec, 2004): cseh bűnügyi film, valós események alapján: egy megerőszakolt és meggyilkolt nő ügyében nyomoz a rendőrség. Az elkövetők sosem tudtak kilépni az áldozathibáztató szempontjukból, miszerint megérdemelte a lány a halált, mert fel akarta jelenteni őket az erőszakért.
