Egérfogás fail: a padlásra tett egérfogóról eltűnt a szalonna, de a csapda nem aktiválódott, mert rozsdás szar. Viszont leesett a mindenfajta nyitómechanika nélküli padlásajtó, amit alulról akartam fellökdösni a kinyitáshoz, és emberfeletti reflexeimnek hála megúsztam kisebb karcolásokkal, de a tegnap kitakarított fürdőszobát ellepte a lehulló kosz. Ha valaha filmet készítek, lesz benne egy ilyen jelenet a balfasz szereplővel.

Köszönöm a jól targetált hirdetést. Nem megyek ugyan sehova, de majd itthon elhordom.

Szívmelengető, hogy lájkolgatják az eladásra kínált dolgaimat, de azzal nem megyek semmire.

Dzsungelkannibál filmek, második felvonás

Ruggero Deodato és Umberto Lenzi között nyilatkozatháború zajlott arról, hogy melyiküket kell a kannibálfilmek atyjának tekinteni. Lenzi szerint azért őt, mert a The Man from the Deep River több évvel korábbi azoknál, amiket Deodato forgatott. Deodato válaszul azzal érvelt, hogy nem is látta az említett filmet, viszont alapos elméleti felkészüléssel állt neki a sajátjaihoz, és az ő hatására indult el a kannibálfilm trend. 

Il paese del sesso selvaggio (aka The Man from the Deep River, Umberto Lenzi, 1972): John, a jóképű szőke fotós (Ivan Rassimov, 1938-2003) Thaiföldre utazik fotózgatni. Miközben csónakkal kirándul a folyón, a bennszülöttek fogságába esik, akik a falujukba hurcolják. Mivel épp búvárkodott, azt hiszik, halember. Megismerkedik egy barátságos, időnként felöltözött bennszülött lánnyal (Me Me Lai), Marayával, a törzsfőnök lányával, aki elkéri Johnt rabszolgának, hogy ne öljék meg - nem világos, miért akarták egyáltalán megölni, de minek is mindenre ürügyet találni? John addig javítja társadalmi státuszát, hogy ő is jelentkezhet kérőnek, amikor Maraya férjet választ. A falusiaknak sok idióta rituáléjuk van, a férjválasztás is egy ilyen rafinált sexploitation ötlet: a legények a falba vágott lyukon keresztül megtapogatják a kendőzetlen leányt, és akinek a tapintása a legjobban tetszik neki, ahhoz megy hozzá. Természetesen John nyer, mert stratégiai távlatokban gondolkodik: a tompa agyú falusi bugrisokkal ellentétben udvariasan Maraya kezét fogja meg, hogy ettől a lány meghatódjon, majd a házasság után annyit dughatja, amennyit akarja.

Me Me Lai (1952 -)

Egy screenshot Me Me Lai arcáról is, nehogy kéjenc disznónak tűnjek.

Ultimo mondo cannibale (aka Jungle Holocaust, Ruggero Deodato, 1977): a fülöp-szigeteki őserdőben kényszerleszáll a kisrepülő. Egyik utasa, Harper hamarosan magára marad, majd elfogják a szadista kannibálok, és a barlangjukba hurcolják. Érdeklődnek az öltözéke, a karórája és a pöcse iránt. Az utóbbit nem annyira értem, talán amiatt, mert nekik kisebb van. Bezárják, gusztustalanságokkal etetik, és komisz kannibálgyerekek lepisálják. Megismerkedik egy barátságos topless bennszülött lánnyal (Me Me Lai), aki csak a szerelem nyelvén tud kommunikálni vele ( = kiveri neki). Megszöknek, menekülnek, romantikus jelenet ( = ...), és innentől egy ideig mintha felváltva osztozkodnának ugyanazon az ágyékkötőn, de később egyszerre mindkettőnek is lesz. A kannibálok nemi aránya olyasmi, mint Aprajafalván a törpöké, úgyhogy nem csoda, hogy mérgesen üldözőbe veszik őket.

Massimo Foschi (1938 -), nem "foscsi", hanem "foszki", és Me Me Lai.

Paradiso infernale (aka The Green Inferno, Antonio Climati, 1988): nem is kannibálfilm, hanem egy lagymatag dzsungelkaland, amiben a 4 fős főszereplő csapat elindul felkutatni egy eltűnt professzort, továbbá segítik a bennszülötteket a gonosz kincsvadászok ellen. Olyan izgalmak történnek, hogy visszalopják az eladott hidroplánt, a kocsmában békákat futóversenyeztetnek a vendégek, a folyóban az egyik kísérőjük seggébe beúszik egy hal, amit a nerd fickó kivesz neki, vagy a csapathoz tartozó nő mérgezést szenved, és az indiánok meggyógyítják alternatív terápiával. A topless bennszülött lány itt egy olasz-afrikai amatőr színésznő, aki nem hasonlít az indián statisztákra. Jó 80-as szintizene. "He's an anthropologist, he knows everything about animals".

The Green Inferno (Eli Roth, 2013): az egyetemista lány csatlakozik egy természetvédő aktivista csoporthoz, és számomra érthetetlen módon vonzódik a csoportot irányító seggfejhez. Elutaznak Peruba, hogy ott tiltakozzanak az erdőirtás ellen, hogy megvédjenek egy őslakos falut. Aztán természetesen lezuhan a kisrepülő az erdő fölött, a kannibálok megölik/elfogják őket, mert muszáj volt ugyanúgy felöltözniük, mint az erdőirtó munkásoknak. Szadista kivégzések és egyetemistaevés történik, illetve az aktivisták vezetőjéről kiderül, hogy manipulálta őket gazdasági érdekekből, és nagyobb seggfej az eddig gondoltnál is. Álszent amerikai film: gyilkosság és gusztustalankodás lehet, topless bennszülött lány és egyéb fontos sleazy jelenetek nem, leszámítva a végefelé a főszereplőnek az élvezhetetlenségig óvatos kamerakezeléssel felvett meztelen kikötözéses jelenetét. Szégyen, hogy ilyen filmeket is lehet csinálni! Fun fact: a forgatási helyszínül szolgáló faluban a bennszülött statiszták közül még senki sem látott filmet, nem értették, mi ez az egész, úgyhogy Roth levetítette nekik a Cannibal Holocaustot, ami tetszett neki, és azt hitték, vígjáték.

Laikus nyelvészet rovat:

Van az a vélemény, hogy a legoptimálisabb szó mint felsőfokú melléknév értelmetlen, hiszen alapfokon az optimális is már azt jelenti, hogy a legjobb. Akkor a legoptimálisabb azt jelenti, hogy leglegjobbobb? Talán nem.

A melléknevek fokozásának két használata is van. Az egyiknél a felsőfok jelenti a megugorhatatlan szintet, amivel szabályszerű kijelentéseket lehet tenni, pl. a legnagyobb kétjegyű szám a 99.

A másiknál a melléknév alapfokon is egy idealizált jelentést hordoz, és felsőfokkal azt a dolgot jelöljük, ami a legjobban megközelíti azt. Pl. piros. Van három almám, közülük a bal szélső a legpirosabb, bár még mindig nem annyira, mint amilyen a színskálákon a tökéletes piros. Itt a piros többet jelent, mint a legpirosabb. Ehhez hasonlóan a legoptimálisabb is jelentheti azt, hogy kevesebb, mint az optimális, de ez áll hozzá a legközelebb a rendelkezésre álló lehetőségek közül.

Nem tudom eldönteni, hogy ez értelmes poszt volt-e.

Átmeneti visszatérésben vagyok a facebookon, hogy egyrészt megpróbáljak eladni saját szerkesztésű dokumentációkat a kedvenc társasjátékaimhoz, másrészt hogy könnyebben értesüljek a szezonális árleszállításokról. Az újfajta facebook user interface legösszezavaróbb része az, hogy amikor egymásnak kommentelgetnek az emberek, annak van kisebb betűvel a neve, aki a kommentet írja, és annak van naggyal, akit csupán megemlítenek, és ez annyira antiintuitív, hogy állandó gondolkodást igényel felfognom, hogy ki írt kinek.

Mai témánk a kannibálfilmek. Sokkoló meztelenség és erőszak!

Cannibal Holocaust (Ruggero Deodato, 1980): egy amerikai professzor elutazik az amazóniai őserdőbe, hogy felkutasson egy eltűnt 4 fős filmstábot. Megtalálja egy csontkupacban a kamerájukat, és innentől részben found footage a film, bemutatva a nem túl szimpatikus stáb tevékenységét, pl. egy falu felgyújtását, hogy izgalmasabb legyen a dokumentumfilmjük. A helyi kannibálok aztán bosszúból megeszik őket. Deodatót a film megjelenése után letartóztatták közszeméremsértés és gyilkosság vádjával. A színészeivel arról szerződött, hogy 1 évig bujkáljanak a bemutató után, hogy hihetőbb legyen a haláluk. A bíróságra mégis be kellett hívnia őket, hogy igazolja, hogy élnek. Deodato utólag mélységesen megbánta a filmben látható valódi állatöléseket.

SZTÁRPLETYKA! Amikor a "gonosz stáb" két tagja, Carl Gabriel Yorke és Francesca Ciardi a szexjelenetüket próbálták el, Ciardi azt javasolta, hogy menjenek be az erdőbe igaziból is csinálni, legalábbis Yorke szerint, aki visszautasította a lehetőséget azzal, hogy van barátnője. Ciardi viszont azt nyilatkozta, hogy a szexjelenetük valóságos volt ("not simulated" = becsusszant neki), és a forgatás idején szeretők voltak.

Az egyik jelenetben megbüntetnek egy műpénisszel egy házasságtörő indián nőt, aki teljesen sárral van fedve, de így is látszik, hogy európai. Magyarázata, hogy a stábhoz tartozó öltöztetős lánnyal (Lucia Costantini) vették fel, mert nem találtak rá helyi jelentkezőt:

A professzort alakító Robert Kerman egy pornószínész volt, aki szeretett volna ezzel betörni a mainstream filmek világába, de pont nem sikerült, úgyhogy vissza kellett mennie pornózni :(

 

A professzor a folyóban tisztálkodik, amikor barátságos helyi lányok mennek oda ismerkedni. Egyikük láthatólag "kezet fog az elnökkel". A lányokat egy környékbeli kuplerájból bérelték fel a jelenethez.

 

A film ikonikus jelenete egy karóba húzott indián nő hullája, amit sajnálkozva talál meg a stáb, miközben ők ölték meg (mármint nem Deodato, hanem a filmen belüli gonosz stáb), és a filmes posztereken gyakran látható lerajzolva. A statiszta egy rejtett biciklinyergen ül, és a szájával tartja a karó felső részét. Kicsit elrontották, mert az alsó és a felső rész nincs egyenes vonalban.

A professzort kísérő jóvágású mesztic nyomolvasó (majdnem szóvicceltem vele, hogy mesztelenic, de ez egy komoly hely), Miguel faszjelenete, küldöm Adri kommentelőnek, és mindenkinek, aki szereti:

Terreur cannibale (Alain Deruelle, 1980): rendkívül olcsó és béna kannibálfilm. Két tolvaj és női bűntársuk elrabolnak egy kislányt, és a dzsungelbe mennek vele, ahol kannibálokkal találkoznak, ami szerencsétlen következményekkel jár számukra. A "dzsungel" valami európai erdő, arra tippelnék, hogy a francia riviéra környéke, ahol fehér statiszták a kannibálok, némelyiken a korszakban divatos diszkóbarkó van, meg előfordul egy-két tornacipő is rajtuk. A cselekmény borzasztóan vontatott. A színészek amatőrök. A kannibálok mindig táncolnak, helybenjárással. A cuki óvodás kislányt nem traumatizálja, hogy a közelében megeszik az elrablóit, inkább összebarátkozik a tornacipős kannibálgyerekekkel - nála nagyobb fiú statiszták, nem valami hiteles az örömük, hogy játszhatnak vele. Véres jelenet elég kevés van, biztos sokba kerültek volna a szükséges vizuális trükkök. Az olcsóság tovább volt fokozva azzal, hogy ugyanezekkel a díszletekkel, színészekkel és statisztákkal rögtön leforgattak egy másik kannibálfilmet is (Mondo Cannibale). A cannes-i bemutatón a közönség sokat nevetett a filmen, amiben egyébként semmi szándékos humor nincs, majd a producer a rendezőt kihívta a színpadra azzal, hogy "itt van az ember, aki ezért a szarért felel". Kínos. De azért van benne pár másodpercnyi értékes rész is, mint öncélú dézsás fürdés, és megevés előtti fához kötözés:

Cannibal Ferox (Umberto Lenzi, 1981): néhány antropológus elmegy az amazóniai őserdőbe, ahol ellenséges indiánokkal és két menekülő fehéremberrel találkoznak. Később kiderül, hogy a két pasas smaragdokat keresett, és azok holléte iránt érdeklődve kínozták az indiánokat. Az indiánok ettől kicsit idegesek lettek, és elfogják a csapatot, hogy bosszút álljanak. Van kasztrálás meg egy kampós mell-lógatás, amiről el kell ismerni, hogy jól implementált trükk. Legfeljebb abba lehetne belekötni, hogy kőkorszaki technológiával nem lehet fémeszközöket előállítani, de megmagyarázhatjuk, hogy találták valakinél, akit korábban megettek.

8 mm 2 (J.S. Cardone, 2005): ennek semmi köze a 8 mm-hez, csak a forgalmazó Sony úgy döntött, ezzel a címmel eladhatóbb lesz - végül azt érték el vele, hogy az átverés miatti csalódottságukban jobban lepontozták a nézők a filmet a kelleténél is. A Budapestre helyezett amerikai diplomata és menyasszonya meglesik a meztelenül úszkáló Risát (ejtsd: risza, ha nem is magyar, de legalább beszélő név; Görög Zita) valamelyik híres fürdőben, amit nem ismerek fel, mert sosem jártam még fürdőkben, és később véletlenül találkoznak vele egy diszkóban is, aztán hazaviszik megdugni. Másnap valaki zsarolja őket az eseményről készült fotókkal, pénzt követelve. Van pár mellékszereplő, akik megpróbálnak magyar akcentussal beszélni angolul (egyáltalán nem meggyőzően), mintha helyi lakosok lennének, aztán amikor magyarul mondanak három szót, az meg érthetetlenül angol akcentusú. Szar lehet úgy élni, hogy egy nyelvet se beszél tisztán az ember.

 

Görög Risza hátulról,

elölről,

 

 

alulról.

Jogos lenne az a vád, hogy sosem gondolok a női blograjongókra az ilyen képekkel, úgyhogy itt van egy a férfi főszereplő Johnathon Schaech végbeléről is (állítólag a nők szeretik a férfiseggeket):

Double Target (Bruno Mattei, 1987): Bruno Mattei neve is garancia a szarra, egy szándékolatlanul vicces dzsungelakciófilm, olasz-fülöp szigeteki Rambo II exploitáció. A vietnámi veterán kommandós Ross (Miles O'Keeffe) sikertelenül kéri a nagykövetségen, hogy kivihesse Vietnámból a félárva sorsra jutott fiát. Minden idők legfőnökibb telefonálása a vietnámi diplomatáé:

 

Ezután belökdösik a nagykövetség alagsorába, ahol találkozik két ellenséges fehéremberrel, megveri az egyiket, majd távozik. A két fickó megbeszéli egymás közt, hogy Ross nehogy rájöjjön, hogy ők kicsodák, közben az előbb szólították tovarisnak az egyik mondat végén.

(Itt van az a klisé, ami engem legalább 30 éve rohadtul zavar, mert tökéletesen életszerűtlen: van egy bizonyos nemzetiségű karakter, legyen pl. spanyol, de tud angolul, és beszélget C2 szinten az amerikai / angol főszereplőkkel, de a beszédében következetesen megmarad a saját nyelvénél a legegyszerűbb nyelvi elemeknél, mint a megszólításoknál, köszöntéseknél, köszönéseknél, pl. "mit óhajt, señor?". Ennyire nem lehet nehéz megjegyeznie angolul azt, hogy "uram", vagy "jó napot". Ha egy orosz beszél, az meg mindenkit tovarisnak fog szólítani.)

Közben a CIA megbízza, hogy Vietnámban csináljon valami titkos akciót (nem sikerült rájönnöm, hogy pontosan mit, igazából nincs is jelentősége, csak az a lényeg, hogy legyen lövöldözés és robbanás), és az kapóra jön neki a gyerek megtalálásához is. Amikor a vietnámi partoknál kiúszik a tengeralattjáróból, pont egy őrcsónak mellett bukkan fel, és majdnem lelövik, de ekkor egy cápa felborítja a csónakot. Huh, ez mázli volt! Később találkozik a gyerekkel, aki egy durcás kis geci, nem örül neki. Spoiler: a végére örülni fog neki, már nem is akarja megölni. Ross találkozik egy belga katonával a dzsungelben, barátok lesznek. Szereznek szovjet egyenruhát, és ketten bemennek egy katonai bázisra, ahol nem értik, hogy mit mondanak nekik oroszul. A jelen levő vietnámi katonák viszont mindig angolul beszélnek. Miután lebuknak, lövöldözés és üldözés veszi kezdetét. Felülnek egy motorra, amivel kicsit lassabban mennek, mint ahogy én gyalogolok, és elmenekülnek vele a folyópartig, ahol fejest ugranak. A mögöttük 5 méterrel rohanó szovjet speciális katonai alakulaton kifog az a helyzet, hogy hőseink a víz alatt vannak, és mivel nem várnak fél percet, hogy az előbbiek feljöjjenek levegőt venni, csalódottan feladják az üldözést. Az már tényleg bunkóság lenne, ha abba is belekötnék, hogy a ruszki-vietnámi katonák amerikai AH-6-os helikopterekkel röpködnek - tegyük fel, hogy még a háborúban zsákmányolták őket. Van egy szőke nő is, itt az nem volt világos, hogy egy Vietnámban állomásozó ügynök, vagy egy hajóskapitány véletlenül jelen levő lánya (miután a kapitányt lelövik a vietkongok, a nő másodpercekig gyászol, később apuka szóba sem kerül - ez egy toxikus apa-lány kapcsolat lehetett). Szóval ezek mennek másfél órán át.

Egyébként az kinek és miért volt hasznos, hogy Fekete László sok évig nehéz súlyokat emelgetett és malomköveket hajigált? Van olyan piaci igény, hogy "László, nagyon útban van a kertünkben egy malomkő, a helyére akarunk ültetni sárgarépát, mennyiért vállalod, hogy kicsit odébb dobod"? És nem lett volna sokkal egészségesebb és biztonságosabb mondjuk egy targoncával megemelni 290 kg-ot?

Elég makacs ez a gulyásleves sztereotípia, mintha itt tényleg heti ötször azt enné mindenki. Én például nem is tudom, hány éve nem ettem olyat.

The Day Time Ended (John 'Bud' Cardos, 1979): siralmasan rossz sci-fi egy családról, akik a sivatagba költöznek, ahol a házukban repülőcsészealjak és kis emberkék jelennek meg, aztán odakint két őslényszerű valami harcol, mert visszament a ház az időben vagy mi, végül találnak egy futurisztikus várost. A főszereplő nagypapa Jim Davies (1909-1981), azaz az öreg Jock a Dallasból.

The Deadly Spawn (Douglas McKeown, 1983): horror sci-fi; meztelencsigaszerű, sokfogú, emberevő földönkívüli lények támadnak egy kisvárost. A horrorrajongó kisfiú elbánik velük. Kötelező nyugtalanító befejezés.

Conan the Barbarian (Marcus Nispel, 2011): ez a Conan filmadaptáció eddig valahogy elkerülte a figyelmemet. A barbárt itt Jason Momoa (1979 -) alakítja, aki jobb, mint Schwarzenegger volt: egyrészt van mimikája, másrészt mozgékonyabb, amikor akció van. A látványvilág jó (a forgatási helyszín Bulgária volt), de a történet túl sekély, nem érdekelt különösebben egyik szereplő sem. Felbukkan még benne Ron Perlman és Rose McGowan mint nagyobb nevek. Conant én olvasni szeretem, minden film és sorozat béna volt eddig belőle, nem tudtak élő, összetett világot ábrázolni.Vagy nem is akartak, mert elég, hogy legyen kardozás.

The Pit and the Pendulum (Stuart Gordon, 1991): 1492-ben, Toledóban a jó kinézetű pékné (Rona De Ricci) beavatkozik, amikor az inkvizíció korbácsol egy gyereket, mire a fanatikus inkvizítor szerzetes (Lance Henriksen - brutálisan profi színész) rápillantva "megkísértődik", és lecsukja kínzási meg hasonló célokból. A pék szabadító akcióba lendül. Egyrészt ügyes, hangulatos film jó színészekkel, másrészt komolytalanítják a szórakoztató célú, hihetetlen, kalandfilmes akciójelenetek.

 Rona De Ricci (1961 - ), valamiért ez volt az utolsó filmszerepe, pedig komolyan vehette a színészetet, mert tanulmányai is ez irányúak voltak.

Lance Henriksen (1940 - ), a forgatás alatt csak kenyeret és vizet evett, és a felvételen kívül sem lépett ki a szerepéből, ezzel a frászt hozva a stábtagokra. Ő volt továbbá Bishop, az android az Alien-filmekben, már csak emiatt is szeretem.

Che? (aka What?, Roman Polanski, 1972): szürreális vígjáték. A világjáró naiv amerikai lány Nancy (Sydne Rome) éjszaka utazik autóstoppal az olasz tengerparton, három olasz társaságában. Meg akarják erőszakolni, de az egyikük elveszíti a szemüvegét, ezért tévedésből elkezdi seggbe erőszakolni a másikat, és a kavarodásban Nancy kereket old, és bemenekül egy közeli villába. A következő pár napot itt tölti, csupa bizarr személlyel találkozva, például az exstrici Alex (Marcello Mastroianni), aki szadomazo szerepjátékokba vonja be Nancyt. Cselekmény nincs különösebben, de a látványvilág a tengerparti villával, a retro berendezéssel, és a kb. mindvégig vagy póló, vagy nadrág, vagy mindkettő nélkül mászkáló Sydne Rome-mal ezt kárpótolni tudja.

Sydne Rome (1951 - ), Amerikából került át Olaszországba, filmekben és férfimagazinokban sokszor mutatta meg a... tehetségét. Sokáig kénytelen volt szép nőként élni, aztán erre idősebb korában megoldást talált azzal, hogy plasztikai sebészeti katasztrófát csinált magából.

Tavaly még irodai életmódot folytattam, körülöttem kolléganőkkel, akik néha egymás megjelenését dicsérgették, és szóvá tették, hogy én miért nem bókolok neki, bezzeg ők, meg bezzeg a bókmester Igazgató Úr, amikor arra jár. Erre azt szoktam válaszolni, hogy nem merek semmit dicsérni rajtuk, nehogy feljelentsenek zaklatásért. (Amúgy is azért van férjük/pasijuk, hogy ne velem dicsértessék [ámen!] magukat.)

Nemrég utcai várakozás közben unalmamban ráértem rájönni az induktív szabályra, ami a következő kettő közül lehet valamelyik:

1.

A Kedves, Figyelmes Férfi azt dicséri meg a kolléganőn, ami időben rövid távon, szándékosan változtatható. Példák: haj, köröm, öltözék, kiegészítők, smink.*

A Gusztustalan Hímsoviniszta Disznó azt dicséri meg, ami hosszútávon aránylag változatlan jellemző: bármely testrész, testalkat, magasság, hang.

2.

A Kedves, Figyelmes Férfi azt dicséri meg a kolléganőn, ami tárgy vagy látható helyen viselt élettelen szövet, és ezek jó ízlésű elrendezése a dicséret alapja. Példák ugyanazok, mint feljebb.

A Gusztustalan Hímsoviniszta Disznó azt dicséri meg, ami a kolléganő bármely élő szövete, vagy azokból közvetlenül eredő fogalom. Példák ugyanazok, mint feljebb.

 

Közös bennük, hogy a Kedves, Figyelmes Férfi megmarad a kolléganő közvetlen kiterjesztett énjének dicsérgetésénél, míg a Gusztustalan Hímsoviniszta Disznó egy verbális határsértést követ el, és ez a határ testi értelemben a bőrfelszín.

*ha a figyelmes férfikolléga őszinte, elmélyült érdeklődést mutat ezek iránt, és túl nagy szakértelmet gyűjt, az meg LMBTQ gyanússá teszi

2014-es teszt, de egyelőre nem találtam újabbat. Szerintem ezt posztoltam régen is.

Az összehasonlító eredményekkel nincs sok értelme foglalkozni, mert nyilvánvalóan nem reprezentatív (falusi nénik és mélyszegény cigányok ritkán töltenek ki internetes politológiai értéktesztet, miközben ők a rendszer fontos támaszai), meg elavultak (pl. Fidesz és Jobbik itt még nagyjából ugyanazt jelenti).

Ugyanez a koordináta-rendszer ezekkel a szavakkal is kifejezhető:

Ma arra döbbentem rá, hogy nagyjából a Horn-kormány óta egyáltalán nem szeretem a mákot.

Megmondom, mi az, ami tényleg cultural appropriation: Szűz Máriát a magyarok nagyasszonyának nevezni.

A Való Világ szereplői és a rajtuk dühöngő kommentelők majdhogynem homogén társaság, az utóbbiak számára ugyanis állandó fenyegetést jelent, hogy kicsit lejjebb süllyedve hasonlíthatnak az előbbiekre, ezért kell nagyon látványosan tiltakozniuk a műsor és szereplői ellen. Akit szórakoztatni tud a műsor, az kétféle lehet: aki még lejjebbről felnéz a szereplőkre, és aki lényegesen magasabbról lenéz rájuk.

Gone by Dawn (Shaun Donnelly, 2016): a sztriptízklub vezetője egy drogos bunkó, aki megerőszakolja az egyik táncost. A táncos és társai bosszút állnak, és lelépnek a páncélszekrényben talált pénzzel. Béna film ronda szutyok színésznőkkel, kicsit spontán lezárással, de ha sikerül csak a sztorira koncentrálnunk, akkor nem olyan katasztrofális. Nemrég jöttem rá, mennyire beépült az amerikai nyelvbe az "exotic dancer" eufemizmus, amiről naivan azt hinnénk, hogy valami hawaii néptáncost jelent.

Gone by Dawn 2: Dead by Dusk (Shaun Donnelly, 2019): előkerülnek kopasz bérgyilkosok, akik követelik vissza a pénzt a sztrippertől, ezzel párhuzamosan lövöldöznek is rá, de úgy, hogy mellette van a kopaszokkal együtt dolgozó áruló csaj is (ez spoiler volt), akit véletlenül akár le is lőhettek volna. Erőltetett csavar, hogy az előző részben megölt klubmenedzser csak megsebesült, és most böriben van. Szerintem lesz harmadik rész is a sok túlélő gazfickó miatt, és annyira low-budget filmek ezek, hogy a pénzhiány sem lesz akadály.

Vernoszty (Nigina Sayfullaeva, 2019): egy nőgyógyász csaj szenved a pasijaival, néha dug, és nem értettem, hogy mi a konfliktus, mert még én sem vagyok elég öreg ahhoz, hogy tudjak oroszul. Lényeg, hogy a főszereplő Jevgenyija Gromova kellemes látvány, főleg ruha nélkül.

The Hang Up (John Hayes, 1969): az akkoriban még kriminalizált homoszexuálisokra vadászó bunkó, kiégett rendőrhöz beköltözik egy fiatalkorú kurva, hogy a végén kiderüljön, hogy a bűnözőknek dolgozik, akik meg akarják zsarolni a rendőrt.

Frankenstein '80 (Mario Mancini, 1974): a kórház eldugott laboratóriumában a flúgos tudós összerak egy Mosaico nevű lényt, aki embereket öl stb. A "'80" a címben nem annyira világos, lehet, a jövőben játszódik. Pont annyi, amennyit egy régi eurotrash horrortól várni lehet.

Blood Tide (Richard Jefferies, 1982): egy görög szigeten évezredes hagyománya van annak, hogy feláldoznak szüzeket egy szörnynek. Odakerül pár amerikai. Van szörny. A film érdemi része Deborah Shelton, aki 1970-ben volt Miss USA, és később Jockey Ewing legdögösebb házasságon kívüli párkapcsolati partnere volt Mandy Winger szerepében. Egyébként miért akart bárki is járni azzal az alkoholmeghajtású bizniszpszichopatával?

Deborah Shelton (1948 -)

Kleptomania (Don Boyd, 1995): összebarátkozik két kleptomán nő, a fiatalabb nyomorgó, az idősebb egy luxusfeleség anyuka (Patsy Kensit, Amy Irving), és nehéz eldönteni, hogy melyikük a borderline-osabb.

In the Kingdom of the Blind, the Man with One Eye Is King (Nick Vallelonga, 1995): bűnözők ordítoznak egymással valami nagyon drámai helyzetben. Igazából alig figyeltem rá. Hatalmas átverés, hogy Michael Biehn van főszereplőként hirdetve, miközben csak az elején van egy kétperces cameója. 

Let My Puppets Come (Gerard Damiano, 1976): bábfilm pornó, a Muppet Show-hoz hasonlóan bábok és élőszereplők közös, poénosnak szánt szereplésével.

Trip with the Teacher (Earl Barton, 1975): buszos osztálykirándulásra megy néhány gimnazista lány (akiket kb. 25 éves színésznők alakítanak) és a tanárnőjük, és találkoznak három motorossal: egy tisztességes csávó, és két labilis bűnöző. A bűnözők aztán egy elhagyatott házban fogva tartanak mindenkit, aljas okból. A gonoszabb rossz ember Zalman King (1942 - 2012), később rendező és producer lett a softcore filmek világában, nevéhez köthető pl.: 9 1/2 Weeks, Wild Orchid, Red Shoe Diaries.

Bloodbath at the House of Death (Ray Cameron, 1984): a gagyi cím szándékos, ez ugyanis a korszak brit horrorfilmjeinek a paródiája. Összegyűlik pár tudós egy kastélyban, ahol azelőtt pár éve egy híres tömeggyilkosság történt, hogy nyomozzanak. Ebben láttam a legjobb abszurd Alien paródiát, amit sajnos nem cropoltam. A pasas a közös vacsora közben elkezd köhögni, fuldokolni, felfektetik az asztalra, mindenki pánikba esik, a hasában valami mozog és ki akar törni. Aztán elnézést kér, és visszaül enni, mintha valami emésztési probléma lett volna.

King Kelly (Andrew Neel, 2012): Kelly egy ostoba, egoista amerikai white trash lány, akinek célkitűzése, hogy internetes sztár legyen. Hamarosan el fog készülni a személyes weboldala, addig is egy pornóoldalon mutogatja magát a fizetős rajongói szórakoztatására. Az expasija visszaveszi tőle a közösen használt kocsijukat, amibe Kelly ugyan nem adott pénzt, de nagyon felháborodik rajta. Ráadásul egy másik ismerőse arra használta a kocsit, hogy drogot csempészett benne, és most is tele van vele a csomagtartó, amit véletlenül magával vitt az expasi. Elkezdődik Kelly pánikszerű küldetése a kocsi és a drog visszaszerzésére, amihez manipulál egy rendőrt, aki a szexoldalon a legbőkezűbb támogatója. A film a found footage vizuális megoldást használja, azaz a kamera mindig valamelyik szereplő kezében van, mintha csak szórakozásból rögzítené az eseményeket - ez inkább a horrorfilmeknél gyakori a Blair Witch Project óta. Nem rossz, csak lehetett volna összetettebb is a sztori. Louisa Krause (1986 -) nagyon jól alakítja a nárcisztikus hülye picsát.

Gli esecutori (Maurizio Lucidi, 1976): ettől kicsit tévénosztalgiám lett, mert A szicíliai kereszt címmel egy-két alkalommal a tévében is volt ez abban a letűnt korszakban, amikor a két-három tévécsatorna mellé még tévéújságot is szokás volt venni, és a film előtt egy kulturált bemondónő mondott pár szót a következő filmről, figyelmeztetve az ajánlott nézői korhatárra. Szicíliából valaki egy templomi keresztet adományoz egy san franciscói templomnak, csakhogy heroint csempésztek benne. Ez felháborítja a helyi gengszterfőnököket, mert sérti a vallásos érzéseiket, vagy lehet, hogy más okból, nem tudom. A meggyanúsított gengszter ártatlan az ügyben, és megbízza az ügyvéd foglalkozású unokaöccsét (Roger Moore), hogy járjon utána ennek, aki pedig segítségül hívja autóversenyző vidám cimboráját (Stacy Keach). Moore az önéletrajzi könyvében bevallotta, hogy a forgatás alatt sem neki, sem Keach-nek fogalma sem volt róla, hogy miről szól ez az egész, sőt, még azóta sem jött rá. Tényleg elég zavaros. Van benne valami Sergio Leonés érzelgős gyerekkori visszatekintés is, vérbosszúval.

 Roger Moore (1927 - 2017), Stacy Keach (1941 -)

Vlci bouda (Vera Chytilová, 1987): ez is ismerős a tévéből, több jelenet előre bevillant az agyamba, magyar címe Farkaslak. Az egyik reviewer egy magyar volt, aki akár én is lehettem volna: azt írja, kb. 10 évesen látta a délelőtti műsorblokkban, ahova azért kerülhetett ez a film, mert fiatalok szerepelnek benne, tehát nyilván ifjúsági film. Aztán alaposan beszart tőle, mert ez valójában egy sci-fi pszichohorror, egyúttal politikai allegória. Egy sítáborba meghívnak 10 gimnazistát, akikről aztán kiderül, hogy 11-en vannak, tehát valaki potyautas. Szerintem elég világosan kiderülne az adminisztrációból, hogy ki az, de azért megmarad állandó rejtélynek. A sítábor egy nagyon elszigetelt faház a hóval borított magashegységben, nincs telefon, sem áram, hideg van, és a kaja is pocsék, már amikor éppen van. A bizarr személyzet egy öreg fazonból és két hatalmaskodó, gépies viselkedésű asszisztenséből áll (egy fiú és egy lány - utóbbi elég fullos buksza: Stepánka Cervenková, sajnos nincs több filmje), akik különféle módokon igyekeznek aláásni a táborozók személyközi viszonyait - a 11. résztvevő titokzatossága is valószínűleg egy ilyen pszichológiai játszma csak, hogy gyanakvás legyen köztük. A fiatalok nagyrésze még annál is bántóbban irritáló, mint akiket az amerikai tinihorrorokban lehet látni. Az egyik lányt nem túl PC módon néha lehülyecigányozzák, ami egyébként tényszerű megállapítás. Az öreg egy idő elmondja, hogy ők földönkívüliek, és eléggé lenézik az embereket az erőszakosságuk miatt. Ebből nem nyilvánvaló, miért találják ki azt a feladatot a fiataloknak, hogy közösen döntsék el, melyikük haljon meg, hogy a többiek élve visszamehessenek a civilizációba - talán valami morális tesztelés. Az említett politikai allegória pedig a rafináltan elnyomó, embertelen csehszlovák állam és az ellene összefogni nem képes nép kapcsolata.

A lap és a jósok azonban be is védik magukat, mivel a cikk szerint 

“azt mindannyian kivétel nélkül fontosnak tartják elmondani, hogy a mindenkori egészségügyi intézkedéseket be kell tartani. A különböző rituálék csak megerősítik a védelmet azok számára, akik hisznek is benne”.

Hiába a gyáva óvatoskodás, az utolsó mondat is egy olyan kijelentés, ami elvileg bizonyítható vagy cáfolható. Tehát a jósoknak ezt bíróság kellene bizonyítaniuk tudományos módszerekkel, és ha nem sikerül, rács mögé dugni őket. A csalókat erkölcsileg nem menti fel, hogy az ostobák részéről igény van rájuk.

Értem, hogy kell nekik kényszerítő eszköz, de miért pont gépkarabély, 100 tölténnyel? Orbán túl sok zombiapokalipszis filmet nézett? Mellesleg a gépkarabély alkalmatlan rendvédelmi eszköz, mert a lövedéke nem áll meg az emberi testben, hanem áthalad rajta, ezzel veszélyezteti a célpont mögöttieket is. Persze ha a célpont mögöttiek is engedély nélkül vannak az utcán, akkor megérdemlik a halált ők is.

Megoldás: a szokásos hisztériakeltés és háborús retorika.

Bates Motel (Richard Rothstein, 1987): alternatív folytatás az első részhez, ami tévésorozat pilot epizódjának indult, csak aztán senkit sem érdekelt. Alex az elmegyógyintézetben együtt "gyógyult" Bates-szel, nagy cimborák lettek, és Bates a halálakor ráhagyja a motelt. Alexet hamarosan kiengedik, és elmegy a motelbe, hogy felfuttassa. Szimpatikus, jóindulatú, introvertált srác, és egy idő után rájövünk, hogy tőle távol áll az, hogy kifilézzen szállóvendégeket. Vannak benne 50-es évekbeli öngyilkos jampec szellemek, és egy Scooby Doo rajzfilm szintű leleplezés egy kísértetjelmezes szélhámossal. Vasárnap délutáni családi filmnek elmegy, a horrorhoz semmi köze.

Psycho (Gus Van Sant, 1998): az első film rendkívül akkurátus remake-je, értve ezalatt, hogy minden kameraállás és szöveg ugyanaz, a díszlet és a kellékek is ugyanúgy elhelyezve, legfeljebb kicsit modernizált formában. Ez miért készült el? A.: elhozni a Hitchcock filmet azoknak, akik nem hajlandók megnézni valamit fekete-fehérben; B.: öncélű technikai hencegés azzal, hogy lám, le tudtunk utánozni egy filmet majdnem* minden mozzanatában ugyanúgy. Egyik legszembeötlőbb eltérés, hogy a dollár inflációja miatt Marion Crane most 400 ezret újít a cégtől.

*1960-ban szokatlan lett volna egy leskelődve hokizó Bates

 Anne Heche

A Psycho kompletionizmusom utolsó állomása az lenne, hogy megnézzek egy 50 részes tévésorozatot, ami szintén Bates Motel címen fut, Bates gyerekkorát feldolgozva, és a nézők szerint igen jó, de már unom ezt.

Psycho IV: The Beginning (Mick Garris, 1990): Bates betelefonál egy rádiós műsorba, ahol az anyagyilkosság a téma, és elmondja, hogy mi történt vele tizenéves korában. Továbbá bevallja, hogy meg akarja ölni a feleségét, a műsorvezető pedig próbálja ezt valahogy megakadályozni. A felesége egyébként a kórházi pszichológusa, és amikor a film csúcspontján meglehetősen egyszerűen lebeszéli róla, hogy Bates ledöfje őt a kedvenc konyhakésével, teljes lesz a családi boldogság. Wrong on so many levels, ahogy a német mondja. Kisebb ellentmondások vannak a korábbi részekkel, pl. itt Bates legalább 15 éves, amikor megmérgezi az anyját, eddig meg arról volt szó, hogy 12 éves volt akkor. Ebben a részben látható Bates anyja először élve (eddig mindig egy helytelenül tárolt aszott hulla volt), a rikácsolós nyanya szerephez képest meglepően szexuális Olivia Hussey, bár ez indokolja legalább, hogy a kamasz Bates-nek miért lesz kellemetlen ödipális merevedése, amikor ágyba bújnak vagy játékosan birkóznak. A film forgatása során diagnosztizálták Anthony Perkinst HIV-vel, aki a férfiakkal jobban kijött, mint a nőkkel, és amitől meghalt 2 évvel később.

Linkedin rovat: azt hiszem, abban bízik, hogy amikor felfigyel a rejtett tehetségére egy recruiter, akkor az annyira le lesz tőle nyűgözve, hogy majd jóindulatúan legyint mindarra, ami ezek közül nem teljesen igaz.

Ezzel két probléma van:

- Ha fegyverrel akarok megállítani egy fegyveres terroristát, a pillanatnyi zűrzavarban engem is lelőhet valaki - másik fegyveres civil vagy rendőr - amiatt, mert lövöldöző terroristának néz. Erre panaszkodott valaki amerikai is egy cikkben, hogy felesleges fegyvert hordania a kocsijában, mert inkább elő se vette egy ilyen helyzetben, attól tartva, hogy egyből lelövik a rendőrök.

- A büntetlen előéletű, épelméjű társadalom szétválasztása két kasztra - fegyverviselésre jogosultra és nem jogosultra - csupán foglalkozás és hobbi alapján nem igazságos. Mitől vagyok kevesebb egy vén alkoholista vadásznál?

 Nemrég Orbán azt mondta, sok közös van benne Trumppal. Kevés dolgot hiszek el neki, de ezt igen.

Mata Hari (2016-2017): 12 részes portugál-ukrán-orosz minisorozat, címszerepben Vahina Giocante. 1899-től 1917-ig tart a sztori, amennyire meg tudom állapítani, elég lazán kapcsolódva a történelmi hűséghez, erősen szappanoperás irányba eltolva. A holland Margaret és brit katonatiszt férje elválnak, az agresszív alkoholista apához kerül a kislányuk, és a következő kb. 10 év arról szól, Margaret hogyan próbálja visszaszerezni a lányt. Ezalatt a Kelet-Ázsiában felszedett tánctudásával, Mata Hari művésznéven szórakoztatja a közönséget a kor viszonyaihoz képest botrányosan erotikus módon, hírnévre és pénzre téve szert. Végül megveszteget egy bírót, aki neki ítéli a gyereket, és amikor sikerül felkutatni a lányt és az apát, addigra a lányt ellene fordítják az őt nevelő apácák, és gyűlölettel elküldi az anyját. Ekkor eltörik benne valami, és aggódó anyából rafinált, manipulatív szajhává válik: könnyen elfogadja a német hírszerzés megbízásait, melynek keretebén kurvulással szerez katonai információkat fontosabb rajongóitól. Részben ez jövedelmező neki, de fontosabb, hogy így áll bosszút és taszítja káoszba az igazságtalan, patriarchális világot. Közben vannak mindenféle kitalált, kalandos subplotok. A színészek közül mindenki a saját nyelvén beszél, az egészet angolra szinkronizálták, de érezhetően szláv szinkronszínészekkel. Felbukkan rövid szerepekben Gerard Dépardieu, Cristopher Lambert és Rutger Hauer (mind jó öreg volt). Csöcsfaktor van, de erőteljesen visszafogott, Giocante csak egy-egy villantást vállalt, illetve néha nyilvánvaló testdublőr szereplés volt látható. Elég biztos vagyok benne, hogy a nehezebb táncjelenetekben is profi táncos volt látható helyette, ezért volt annyi arcot fedő jelmez és színpadi függöny. Jó ízlésű a látvány és kamerakezelés, rossz pont a gyenge történelem (pl. még az is kétséges, hogy egyáltalán kémkedett-e) a sok nehezen hihető kalanddal, és alaposan fel lehetett volna tekerni a többet mutató jeleneteket a különböző szereplőkkel, ha már egyszer Mata Hari.

Vahina Giocante (1981-)

Ismeretlen, tehetséges seggdublőr

Psycho (Alfred Hitchcock, 1960): A "psycho" szót nem Hitchcock találta ki, hanem az orvosi szakma a 30-as, 40-es években, így rövidítve a "psychological" jelzőt, de a film által lett ismert. Marion Crane (Janet Leigh) lenyúl 40 ezer dollárt a főnöke kliensétől, és autóval menekül Phoenixből Kalifornia felé, közben rászáll egy különösen creepy autópályarendőr. Az éjszakai eső miatt kénytelen megszállni a félreeső Bates Motelben, ahol a sültbolond Norman Bates (Anthony Perkins, 1932-1992) a menedzser és az egyedüli személyzet. A disszociatív identitászavaros Bates a halott anyja által megszállva megöli a zuhanyozó Mariont, aztán később a Marion és a pénz után kutakodó magánnyomozót is. Végül Marion pasija és húga, Lila (Vera Miles) állítja meg. Fun fact: ez volt az első amerikai film, amiben látható egy vécélehúzás. A borzongatáshoz már szerintem túlhaladott, de mindvégig élvezetes tempójú film, pont annyi információt adagolva, hogy a néző kíváncsi maradjon.

 

Janet Leigh (1927-2004), Tony Curtis felesége és Jamie Lee Curtis anyja

Psycho II (Richard Franklin, 1983): Normal Bates 22 év után gyógyultnak nyilvánítva szabadul a zárt osztályról, ami ellen Lila Crane hevesen tiltakozik, de a bíróság nem foglalkozik vele. Konyhai kisegítő lesz a kisváros étkezdéjében, egyúttal visszaveszi a motel irányítását is. Az étkezdében összebarátkozik egy pincérnővel (Meg Tilly), akinek szállást is ad a motelben. Hamarosan eltűnések és gyilkosságok kezdődnek, a nézőt pedig az utolsó percekig zavarban hagyják afelől, hogy Bates megint bekattant, vagy valakik el akarják ezt hitetni vele, vagy mindkettő. Sikeres filmet folytatni szinte mindig csalódás és kudarc, de igazából nem lett rossz. A történet jól folytatódik, csak kicsit más formában.

Meg Tilly (1960-); 4 éves kora óta balettozott és táncolni tanult, de gerincsérülés miatt le kellett mondania a tánckarrierről, ezért fordult a színészet felé. Az apja kínai volt, és ezt huszonéves kora végéig mindenki előtt titkolta: az anyja (aki a korai válás után amúgy is haragudott a kínaiakra) azt mondta neki, hogy a szülők nem fogják engedni a gyerekeiket játszani vele, ha beszél erről bárkinek. Nekem elsőre átjött az arca alapján, hogy valamilyen kevert rassz, fura, ha másnak nem. Nála ismertebb nővére Jennifer Tilly, szintén félkínai (vagy félfehér, nézőpont kérdése). A Psycho II volt a legrosszabb forgatási élménye: mivel nem ismerte az előzményfilmet (gyerekkorában anyja nem engedte tévét nézni), arról beszélgetett valakivel, hogy miért csak Anthony Perkins kap sajtófigyelmet, amit az meghallott, és onnantól nem szólt hozzá. Perkins ki is akarta rúgatni a produkcióból, de nem sikerült neki.

Psycho III (Anthony Perkins, 1986): Bates megbecsült polgárként éldegél a kisvárosban, miután az előző rész végén tisztázták őt. Összeakad egy kiugrott, félőrült apácanövendékkel, aki annyira emlékezteti őt Marion Crane-re, hogy kezd megint bekattanni. Felvesz a motelbe asszisztensnek egy wannabe rocksztár pszichopatát. A városba érkezik egy újságírónő is, aki a szabadon engedett gyilkos őrültekről készít tényfeltáró riportot. Ezzel a megágyazott alaphelyzettel nyilván megint elkezdenek hullani az emberek.

Borat Subsequent Moviefilm: Delivery of Prodigious Bribe to American Regime for Make Benefit Once Glorious Nation of Kazakhstan (Jason Woliner, 2020): Boratot (Sacha Baron Cohen) kiengedik a gulágról, hogy Amerikába, Mike Pence részére elvigyen egy ajándék csimpánzt, megvesztegetésképpen. Csatlakozik hozzá a lánya (Maria Bakalova) is, akit addig egy láncon tartottak az ólban, és példaképe Melania Trump, aki egyúttal kazah mesehős mint a gazdag, perverz Trumphoz hozzámenő szerencsés keleti hercegnő. A vírushelyzet és az egyre nyomasztóbb amerikai társadalmi megosztottság miatt ezt már nem lehet olyan felhőtlenül nézni, mint az első részt. Amikor Cohen a szélsőjobboldali fesztiválon énekelt a színpadon, valóban életveszélybe került a fegyveres jelenlevők miatt. Az is egy sötét pillanat, amikor Trump egyik legközelebbi emberéről, Rudy Giulianiról kiderül, milyen mocskos vénember, ahogy fogdossa a riporterként felbukkanó Bakalovát (a magam részéről azt elfogadom neki, hogy amikor a gatyájában turkált, akkor az ingét igazította meg).