A terepszínű rövidnadrágnak akkor van értelme, ha az ember bekeni álcázófestékkel alatta a lábszárát.

Auftauchen (Felicitas Korn, 2006): Romantikus dráma, sok szoftpornóval. Nadja egy fotózást tanuló lány, aki nem beszél sokat, és csak két barátja van, a néger pultos a diszkóban, és egy pszichiátriai beteg lány, aki mindig egy kerítés tetején ül egymagában. De közben imád a diszkóban ugrálni, és ott könnyen ismerkedik, és mindettől már kicsit hiteltelen karakternek tűnik nekem, mert egyszerre próbálnak belőle introvertáltat és extravertáltat csinálni. Megismerkedik a nála fiatalabb Dariusszal, szenvedélyes kapcsolatra lobbannak. Időnként arra utaló jelek vannak, hogy Darius seggfej, pl. beszól Nadja karakteres hónaljszőrére. Bocsánatkérés gyanánt gyorsan megint megdugja Nadját, aki ettől áldott állapotba kerül. Beszed esemény utáni tabit. Nadja szerelmes, Darius meg húzódozik tőle.

Diabel (Andrzej Zulawski, 1972): Nem annyira értettem, mert lengyelül volt, a képi világa alapján mindenesetre távol állt a fingós vígjátékoktól. Megtekintés után rájöttem, hogy a gépem egy másik szegletében eldugva volt hozzá angol felirat, de már nem kezdtem bele újra. "During the Prussian army's invasion to Poland in 1793, a young Polish nobleman, Jakub is saved from the imprisonment by a stranger who wants in return to obtain a list of his fellow conspirators. Following his mysterious savior across the country, Jakub sees the overall chaos and moral corruption including his father's death and the betrayal of his friend who stole his fiancee. Being apparently demented by what he has seen, he commits a number of seemingly motiveless and gory killings." (imdb)

Big Kill (Scott Martin, 2019): Revizionista western, apróbb szerepben (mexikói ezredes) Danny Trejo. Két hamiskártyás elkísér egy nagyvárosi könyvelőt Big Kill városába, ahova a könyvelőt meghívta a szalontulajdonos bátyja azzal, hogy milyen jól prosperáló a környék. Megérkezve rájönnek, hogy bűnözők uralják a gyászos hangulatú várost. Az összes jelenet és a történet egésze annyira spagettiwestern klisé, hogy szerintem csak ilyen összekacsintós céllal készíthették el.

The Naked Cage (Paul Nicholas, 1986): Nagyon tipikus női börtön akciófilm.

Snake Eater (George Erschbamer, 1989): Hixploitation akciófilm. Jack "Soldier" Kelly (Lorenzo Lamas) egy beépített rendőrként dolgozó veterán, akit kollégái utálnak a brutalitása miatt, aztán fel is függesztik egy akció után. Közben a mocsárvidéken hajókázó szüleit megölik a degenerált redneckek, és a húgát elrabolják. Soldier utánuk ered!

Snake Eater II: The Drug Buster (George Erschbamer, 1989): Soldier most a nagyvárosi drogterjesztőkkel kerül összetűzésbe. A film első felét a pszichiátrián tölti, hogy elmeállapotának kivizsgálása idejére megússza a büntetőeljárást a legutóbbi rendőri brutalitása miatt. Az ápoltak kedvelt sportfogadási eseménye az, hogy az újonnan érkezőnek egy kerekesszékbe kötözve kell harcolnia egy másik ápolttal a pszichiátria tetején.

Snake Eater III: His Law (George Erschbamer, 1992): Bikersploitation! Soldier egy gonosz, nemi erőszakoló motorosbanda ellen harcol, amiben segít neki egy cowboy. Ez egy igen pocsék videotékás akciótrilógia volt.

In the Heat of Passion II: Unfaithful (Catherine Cyran, 1994): Visszafogott erotikus thriller, már ha két seggjelenet miatt erotikusnak nevezhető valami. A kerekesszékes nőt a férje (Barry Bostwick, már megint) és közösen nevelt lányuk megölik a pénzéért, akik egyébként titkos szerelmi viszonyban is vannak. Aztán a lány leszbikus barátnőt talál, és kezd úgy dönteni, hogy a nevelőapura sincs szükség.

Snapdragon (Worth Keeter, 1993): A rendőrnő (Chelsea Field) és a rendőrségi pszichológus (Steven Bauer) egymással járnak, aztán a férfi megismerkedik egy traumatizált ápolttal (Pamela Anderson), akinek elvállalja a kezelését, a terápiás keretek minden lehetséges megsértése mellett. A rendőrnő ezalatt egy sorozatgyilkos után nyomoz, aki szex közben öl meg férfiakat. Na vajon?

Slugs, muerte viscosa (Juan Piquer Simón, 1988): Béna horror. Egy várost ellepnek az emberre támadó meztelencsigák.

Hardcore (Paul Schrader, 1979): Meglepő módon nem trash film: a középnyugati konzervatív bútorgyáros üzletembernek (George C. Scott) a keresztény ifjúsági táborból eltűnik a lánya, aztán pár hónappal később egy magánnyomozó mutat neki egy pornófilmet, amiben a lány szerepel. Felkerekedik, hogy felkutassa a lányt, alámerülve a los angelesi szexipar mocskába.

Hagazussa (Lukas Feigelfeld, 2017): Német-osztrák népi horror, vagy inkább valami művészieskedő experimentális katyvasz, amit négyszeres gyorsításon nézve sem maradunk le semmi fontosról. A főszereplő egy 15. századi, csecsemőjét egyedül nevelő nő, aki az erdős hegyvidéken él, és a környékbeliek utálják, mert boszorkánynak hiszik.

Nekem nincs problémám a felelőtlen ostobaság diszkriminációjával.

Az ellenzéki vezetésű városokban terjesztett ingyenes lapban azzal hergelik a népet, hogy Karácsony bünteti a két autós budapestieket. Engem ez se zavar: az autós olyan a közlekedésben, különösképpen a városban, mint a dohányos a társaságban: mindenki szív amiatt, hogy ő jól érezhesse magát.

 Milyen arrogáns önmegjelölés "A Nagy Generáció".

Fun fact: Amerika egyes vidékein régebben a bull annyira illetlen szónak számított, hogy hölgyek jelenlétében helyettesíteni kellett ezek valamelyikével: booman, brute, gentleman cow, surly, critter.

Az pszichés zavar-e, amikor valaki - jellemezően fiatalabb lányok - otthon, éjszaka, nem létező dolgoktól fél?

Mit tudok kezdeni azzal az információval, ha a virustotal.com-ra feltöltött fájl néhány program szerint veszélyes, a nagyobbik részük szerint meg ártalmatlan?

Ido zero daisakusen (aka Latitude Zero, Ishirô Honda, 1969): Gagyi tengeralattjárós sci-fi. Három tengeri kutatót (igazából csak kettőt, a harmadik egy irritáló fotóriporter) a Csendes-óceánban megment egy tengeralattjáró, és a titkos vízalatti bázisra viszi őket, ahol paradicsomi állapotok közt éldegél az anarchista közösség, mesterséges Nappal és virágföldnek használt gyémántokkal. Van egy gonosz lángelme, aki harcban áll az előbbiekkel, és a világot akarja uralni. Tudós és lánya elrablása, mutáns szörnyek, torpedók, kapcsolótáblák prüntyögő-villogó fényekkel, gonosz kacajok, bóvli látványeffektek. Egyébként én bírom ezeket a 60-as évekbeli retrofuturista szobabelsőket, nem tudom, van-e jobb neve ennek a lakberendezési stílusnak:

Las Vegas Bloodbath (David Schwartz, 1989): Sam rajtakapja bundesligafrizurás feleségét, hogy szexel egy bundesligafrizurás férfivel, és lelövi őket. Ezután a feleség levágott fejét magával hordva random embereket öl, mindig kommentálva azzal, hogy az illető milyen aspektusból emlékeztette a nejére. A film közepén van egy 20 perces jelenet, amiben pénzbüntetést érdemlő 80-as évekbeli hajsörényű, kissé butaribanc jellegű nők házibuliznak: fecsegnek, ruhát próbálnak, kártyáznak, fánkot esznek, őszinteségi társasjátékot játszanak, bikiniben olajbirkóznak, kibeszélik a terhes tagot, hogy milyen dagadt, mindezt igen hiteltelen színészi beleéléssel, és amikor a nézőnek már biztosan rohadtul elege van belőlük, akkor megérkezik Sam, és sorban megöli őket. Az egyiknek egyszerűen letépi a karját. Végül bejön a házba egy bajuszos, atlétatrikós férfi egy revolverrel (Ki ez? Miért? Nem, ő nem Paul Kersey.), és... nem lövi le Samet, mert az olyan rafinált, hogy hullának álcázta magát a fürdőkádban. Vége.

Vendetta (George Saunders, 1996): A Troma nevű filmkészítő csapat munkája, akik nagyon olcsó, béna filmeket csináltak, és a fekete humorral jobban átitatott darabok (pl. Fathers Day) még jók is valamennyire. Ez nem jó. Egy rendőrdetektív házaspárnak egy évvel ezelőtt megölték a lányukat, a feleség a férjet hibáztatja érte, elváltak. A férj az épelméjűség határán áll (vagy már inkább a túloldalon van), de azért fegyveres rendőr továbbra is. Aztán a főnökük megbízza őket, hogy együtt nyomozzanak egy női elkövető után, aki nemi erőszakolókat kasztrál és gyilkol. Vajon ki a gyilkos, a feleség, vagy a barátnő, vagy a barátnő húga? Őszintén szólva nem jöttem rá a végén se.

Gutterballs (Ryan Nicholson, 2008): Főhajtás a 80-as évek slasher horrorjai felé, a történet is akkor játszódik állítólag, habár ennek nincs jelentősége. Egy éjszaka is nyitva tartó tekeklubban a primitív baráti társaság megerőszakol egy nőt, aztán egy maszkos ember sorban megöli a vendégeket, fantáziadús módokon. Az egyik hülyének egy kuglit nyomnak a seggébe. Mindenki folyamatosan szitkozódik, a "fuck" szó több mint 500-szor hangzik el, hektoliterben mérhető művér, kötelezően meglepő befejezés.

Death Wish (Michael Winner, 1974): Akárcsak a Dirty Harry és a Robocop filmeknek, a Death Wish sorozatnak is a 60-as évektől felfutó nagyvárosi bűnözés és a rá adott erőszakos válasz a témája. Paul Kersey (Charles Bronson) egy new yorki építészmérnök, aki annyira nem szereti az erőszakot, hogy a koreai háborúban élt a fegyveres szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadásának jogával ("conscientious objector"). Egy otthoni rablótámadásban megölik a feleségét és megerőszakolják a lányát. Ekkoriban New Yorkban illegális dolog a fegyveres önvédelem, de kap egy revolvert ajándékba a vidéki cowboy barátjától, amit gond nélkül haza tud vinni a repülőn - csomagátvilágítás még nem létezett ekkor, gondolom. Először csak önvédelemből, majd egyre szándékosabban elkezd vadászni az utcai rablókra, miközben a rendőrség nyomoz utána, és nagy médiafigyelmet kap az ismeretlen igazságtevő ("vigilante" - így utalgatnak rá a többi részben is). A történet regény alapján készült, ami az okosabb filmek jellemzője szokott lenni, és a főhős nem a szokásos pszichopata tömeggyilkos akciósztár, hanem egy átlagember, aki az első gyilkosságánál még elhányja magát a stressztől. A hetven-nyolcvanas évek filmes utcai punkjai mind csimpánzként ugráló rosszindulatú vademberek, akik gyakorlatilag csak futva és ugrálva közlekednek, az élelmiszerboltban szétszórják a földre az árut, a nyelvükkel a levegőbe lefetyelnek, amikor nőt látnak vagy a főhőssel gúnyolódnak, és akiket kielégítő érzés végül lelőve látni. A három betörővel egyébként Kersey sosem találkozik, és megússzák. Egyikük Jeff Goldblum, akinek ez volt az első szerepe. Remek film, azt mondom.

Death Wish II (Michael Winner, 1982): Kersey a rendőrséggel alkut kötve távozott New Yorkból, és már Los Angelesben él. A lánya a trauma hatására még 4 évvel később is beszédképtelen értelmi fogyatékosként él, ami szerintem kissé túlzás volt. A tipikus majomszerű gazfickók megint megtámadják a lakást, és ugyanazzal a trükkel jutva be, mint az előző részben: az élelmiszerbolt áruszállítóinak adják magukat. Megölik a bejárónőt. Szegény lányt gyűlölhette a forgatókönyvíró, mert őt elrabolják, megint megerőszakolják, aztán menekülés közben kiugrik az ablakon, és felszúródik egy kerítésre. Kersey itt elsősorban az elkövetők után vadászik. A végső bunyóban megint megsérül, de megint valaki szimpátiából hagyja meglépni. A barátnője felbontja a jegyességet és lelép.

Death Wish 3 (Michael Winner, 1985): Kersey visszatér New Yorkba a barátja meghívására, akit épp megöl az utcai banda a lakásában, és tévedésből Kersey-t rabosítja a rendőrség. A cellában konfliktusba kerül a bandavezérrel, a rendőrfőnök pedig azzal a feltétellel engedi ki, ha megöli a bandát. A bandavezér és a rendőrfőnök egyaránt értelmetlenül gonosz figurák, a bandatagok idióta ripacsok. Kersey időnként fegyvereket hozat magának a csomagküldő szolgálattal, és végül egy elborult utcai csatajelenetben - többek közt könnyűgéppuskával és rakétavetővel - rak rendet. Megölik a barátnőjét.

Death Wish 4: The Crackdown (J. Lee Thompson, 1987): Kersey megint Los Angelesben van. Új barátnője lánya meghal egy drogtól, aztán Kersey-t arra kényszeríti egy gazdag figura, hogy ölje meg a város két nagy drogterjesztő bandájának a vezetőit. Kersey a két banda tagjait felváltva gyilkolgatva egymás ellen kijátssza őket. Egy korrupt rendőrt is kinyír, aki meg akarja őt ölni (Soon-Tek Oh, a japán pilóta a Final Countdownból). Megveri Mitch Pileggit (Skinner igazgatóhelyettes az X Files-ból), felrobbantja Danny Trejót (Machete stb.). Klisé: belopózik a rossz ember lakásába, hogy lehallgatókészüléket tegyen a telefonjába, de az visszafordul, mert otthon felejtette a színházjegyet. Dulakodnak. A rossz ember kiesik az ablakon, rá a kocsira, amiben a barátnője várakozik, és mivel párkapcsolatuk nem mentes a vitáktól, épp azt mondja, hogy bárcsak felfordulna az illető. Kiderül végül, hogy Kersey megbízója is egy drogbanda vezére. Megölik a barátnőjét.

Death Wish V: The Face of Death (Allan A. Goldstein, 1994): Bronson utolsó filmje, New Yorkban játszódik, amúgy Torontóban vették fel. Kersey-nek megint új barátnője van, a szokásos módon egy feleannyi idős jó nő, akinek van egy lánya, meg egy bántalmazó exférje, aki mellesleg maffiafőnök. Kersey barátnőjének lenni ismét hálátlan sorssal jár: először a maffia verőembere beleveri a nő fejét egy tükörbe, hogy örökre elcsúfítsa, aztán később lelövik, és lezuhan. Kersey leszámol sorban a csicskákkal, végül az exférjjel. Kevesebb a halál, mint a többi részben, de változatosabb. A ruhagyári munkavédelem nagyon pocsék: a szoba közepén van egy biztonsági kerítés nélküli savas medence, illetve az egyik csirkefogó ráesik egy futószalagra, ami gyorsan egy szemétdarálóba továbbítja.

A filmek imdb értékelései:

 Charles Bronson (1921 - 2003)

Nem vicces dolgok az interneten:

- Mucsi Zoltán
- betegség miatt furcsán mozgó állatok
- a feliratozott Hitler film
- a feliratozott vihogó dél-amerikai ember
- valaki elesik és megüti magát
- mémek
- Gordon Ramsay
- Tibi atya
- szeszes poénok, tántorgó részegek
- táncoló deepfake Putyin
- megijesztős kandikamera videók
- kihalászott tengeri állatok csiklandozása
- maskarás csecsemők
- maskarás kutyák és macskák

Ez a "Pray for [akármi]" egy káros szlogen, mert arra kéri az embereket, hogy otthon dünnyögjenek valamit a kedvenc istenségükhöz, és ez csökkenteni fogja a tényleges segítségnyújtás esélyét, mert az imádkozók már úgy fognak gondolni magukra, mint akik tettek valami hasznosat.

Vajon a liberális/konzervatív értékattitűd előrejelzi, hogy az illető a palesztinokkal vagy az izraeliekkel szimpatizál-e inkább?

Geometriai ismeretek alkalmazása rovat: sikerült meghatároznom azt a földrajzi pontot, ahol igazságos lenne találkozni a barátokkal, mert mindenkitől egyformán messze van. Ez a XII. kerület Hangya utca közepe. Kempingszékkel kell készülni, mert nem látszik leülős helynek.

Prey of the Chameleon (Fleming B. Fuller, 1992): az elmegyógyintézetből megszökött, manipulatív, gyilkos nő (Daphne Zuniga) a sivatagi kisvárosban csinálja a gaztetteket, miközben elcsábít egy lúzer pasit (James Wilder), akinek a rendőrnő exmenyasszonya (Alexandra Paul) dolgozik az ügy felgöngyölítésén. Középszerű videotékás B-film. A filmplakát egy gyalázatos átverés (szerintem Zuniga látható rajta), mert semmi hasonló jelenetre nem lehet számítani a filmben.

Mad Moon (Martin Donovan, 1992): farkasemberes romantikus western, borzasztó lassú és unalmas.

Prisonnières (Charlotte Silvera, 1988): depresszív női börtönös film, nem exploitation, hanem komoly dráma. Az öregedő Annie Girardot-nak valamiért ugyanaz a vállalhatatlanul rossz frizurája volt még itt is, amit a 70-es évek óra viselt.

La morte vivante (Jean Rollin, 1982): ahogy említettem korábban, Rollin kb. teljes életműve a leszbikus vámpírnőkről szól, akik ódon kastélyokban sétálgatnak hálóingben vagy anélkül, néha megölnek valakit, és férfiak csak a legjelentéktelenebb szerepekben bukkannak fel. Itt sincs máshogy. Egy vegyi hulladéktól feltámad a nemrég elhunyt nő, vámpír lesz belőle természetesen, és gyerekkori barátnője segít neki kaját szerezni.

Bad Channels (Ted Nicolau, 1992): Horrorkomédia, habár sem ijesztő, sem vicces, csak egy olcsó baromság. Egy földönkívüli lény elfoglal egy kisvárosi rádióadó stúdiót, hogy ott nőket ejtsen foglyul. Időnként rockzenei klip jelenetek, amik nagyon trendik lehettek akkoriban.

Macunaíma (Joaquim Pedro de Andrade, 1969): abszurd brazil vígjáték, állítólag elég jó, csak nem értettem semmit a szövegből, kivéve a papagájt, ami portugálul papagaio. Macunaíma csodálatosan megszületik egy őserdei öregasszonytól, akit egy férfi színész alakít. Eleinte néger, majd varázslatosan fehérré válik. A mama halálával véget ér az elvadult, tapírvadász életmód, és testvéreivel a nagyvárosba költözik, ahol összeházasodik egy terroristanővel, aki aztán felrobbantja magát és közös, felnőtt színész által alakított, néger csecsemőjüket, mély gyászba taszítva Macunaímát. Stb.

V (Kenneth Johnson, 1983): 2 részes televíziós sci-fi minisorozat. 50 hatalmas repülőcsészealj érkezik a Földre, jó szándékúnak tűnő, embernek látszó idegenekkel. Néhány gyanakvó ember rájön, hogy csalafintaság van, az idegenek igazából rossz szándékú gumimaszkos hüllők, és ellenállást szerveznek, miközben az emberiség túlnyomó része látszólag hülye, mint a segg. A fő mondanivaló egy didaktikus fasizmusveszély allegória, de közben nagyon sztereotíp módon bánnak a fekete és mexikói szereplőkkel. Engem a gyenge vizuális effektek vagy a rossz színészi játék nem szokott zavarni, de a butaságok igen, pl. hogy az idegenek a saját űrhajójukon miért beszélgetnek egymással angolul, és hogy miért pont abban a pillanatban fecsegik ki a Titkos Tervet, amikor a riporter arra jár a szellőzőrendszerből leskelődve, egyáltalán hogy lehet olyan béna egy csillagközi utazásra képes faj, hogy észrevétlenül ki-be tudnak járkálni a emberek az űrhajójukba, a hüllők miért a hideget szeretik, és némely esetben miért gerjednek szexuálisan az emberekre.

A főhősök fejjel lefelé mennek az idegenektől lopott leszállósiklóval, de a frizura tart.

Van folytatása, és 30 évvel későbbi remake sorozat is. Még el kell döntenem, hogy érdekelnek-e.

 A 17. századi Hollandiában mindenki egy angyali mosolyú Zámbó Jimmy volt.

Ha mindenkinek ennyire fontos az adataim védelme, mi lenne, ha olyan weblapokat csinálnának, amik egyáltalán nem akarnak cookie-t tenni a gépemre?

Volt egy kollégám, Zsuzsika, aki ahányszor eszembe jut, mindig csodálatot kelt bennem, amiért így össze tudott jönni valakiben az ostobaság, rosszindulat és rondaság. Bármennyire is erőlködtem, hogy jóban legyünk, nem sikerült csökkentenem a felém irányuló megmagyarázhatatlan gyűlöletét, ami a bemutatkozáskori szembeötlő rosszkedvével indult. Azzal is próbáltam magamban felmenteni, hogy azért nem lehet soha mosolyogni látni, mert ronda fogsora van (akkor miért nem megy el fogszabályzásra?), de valószínűbb inkább, hogy azért, mert hülye. Egyik kollégánk mindig Zsuzsikának szólította, ami látszólag sosem zavarta, ezért én is így szóltam hozzá egyszer, mire dühösen mondta, hogy ne nevezzem így. Néha sértő dolgokat mondott nekem, pl. kifejezte csodálkozását, hogy vannak barátaim, meg volt valami testszégyenítő kijelentése is, amiket vagy viccesnek szánt, vagy nem, és ezekre inkább nem reagáltam sehogy. Aztán az említett - nem valami okos - közös kolléga mindkettőnk jelenlétében megkérdezte számonkérő módon, hogy mi bajom a Zsuzsikával, aki nyilván panaszkodott neki, hogy én milyen köcsög vagyok vele - wtf? -, pedig mindig rengeteg energiát fordítottam rá, hogy barátságosan és udvariasan viselkedjek azzal az antropomorf kocával. Nem tudtam hirtelenjében jobban kibújni a helyzetből, mint mondani egy meglehetősen abszurd poént, amit tényleg lehetetlen lett volna komolyan venni, de neki sikerült, és annyira felszívta magát, hogy azon sajnálkozott, hogy nem volt mérgezett az esküvői sütije, amiből előző nap ettem. Annyira csicska voltam, hogy még ezután is békülékeny módon viselkedtem vele, amit sértődötten elutasított.

Ha megint találkoznék egy ilyennel, nem fogok erőlködni vele, hogy kedveljen, hanem pánikbeteggé alázom.

The Terror (Season 2, 2018): Az első évad alapjául szolgáló regényt kedvenc íróm írta, amit kedvenc műfordítóm fordított, és a sorozat is jól sikerült. A második évadnak tökéletesen semmi köze az elsőhöz, mert az alkotó szándék szerint ez egy antológia, minden évadban más sztorival. Ezúttal az USA-ban élő japán származású állampolgárok második világháborúbeli deportálásának története látható, vegyítve okkult horrorral. A japán amerikaiak által elszenvedett igazságtalanságoknak fontos emléket állítani, a természetfeletti horror viszont szerintem minden esetben béna, mert nem lehet komolyan venni. Szereplő és konzultáns a Star Trek színész és közösségi média influenszer George Takei is, aki egyébként gyerekkorában eltöltött pár évet ezekben a koncentrációs táborokban.

Jaden Smith (és néhány hasonló korú fiú) meggyőződése, hogy a háztető formára felvont szemöldöktől ellenállhatatlanul vonzó lesz.

Black Sails (2014-2017): 38 részes történelmi kaland fikció, R. L. Stevenson A kincses sziget c. könyvének előzményéül szolgál. A korabeli Karib tengeri kalózkodással nagyjából 10 évesen kerültem kapcsolatba a Pirates! c. zseniális C64-es kalózszimulátor játék kapcsán (Microprose, 1987), azóta is jobban tudom a 17. századi karibi városok helyét, mint a magyar megyeszékhelyekét. De vissza a műsorhoz:

• A cím hülyeség, minden vitorla fehér volt.
  
• A főszereplők nagyobb része (Charles Vane kapitány, James Flint kapitány, Edward Teach kapitány aka Feketeszakáll, Jack Rackham kapitány, Woodes Rogers kormányzó, Anne Bonny, Israel Hands) történelmi személyek voltak, Long John Silver pedig fiktív irodalmi alak, a könyv fő antagonistája.
  
• Egy bonyolult ábrán lehetne csak ábrázolni, hogy ki kivel szexelt.
• A szereplők olyan stílusban beszélgetnek egymással, mint amikor a politikusok tömeg előtt tartanak beszédet.
• A meztelen jelenetek egyre ritkábbak voltak, talán a szereplők egyre több pénzt kértek ezekért.
  
• Ami történik benne: 80% drámai beszélgetés, nagy érzelmekkel; 10% kilátástalan helyzet, amit aztán megúsznak mégis; 10% brutális harc és gyilkosság.
• Kliséparádé; pl. félholtra verik a kalózt, elássák, aztán fél nap múlva kiássa magát a föld alól. Addig nem vett levegőt.
• A legtöbb néző bizonyára eldönti, hogy melyik, egymással vetélkedő főszereplőt kedveli a legjobban, de nincs egy sem, aki morálisan igazán elfogadható lenne. A kalózokat azzal igyekeznek felmenteni, hogy tragikus sorsú, érző szívű emberek, a kormányzót meg azzal lehúzni, hogy macchiavellisztikus, kíméletlen gyilkos.

Összességében inkább jó, mint rossz, de túlságosan elnyújtották, már a közepétől untam gyakran.

Dr. Gődény György oltásellenes kalózfőnök