Kage gari / Shadow Hunters (Toshio Masuda, 1972): A csanbara a spagetti western japán megfelelője, történelmi akciófilm szamuraiokkal, nyindzsákkal és hasonlókkal. A késői Tokugawa korszak kormányzata nyindzsa ügynököket ("árnyékok" - kage) küld szét a hűbérúr daimjókhoz, hogy ürügyet találjanak a vagyonuk lefoglalására. Három rónyin (úr nélküli, kóbor szamurai) pedig azzal foglalkozik, hogy az őket megbízó daimjókat megvédik a kormányügynököktől. Manga filmfeldolgozás: egyszerű történet, túlzó akciójelenetek, exploitatív csöcstartalom.

Kage gari: Hoero taihô / Shadow Hunters 2: Echo of Destiny (Toshio Masuda, 1972): A három hőst megbízza egy olyan daimjó, aki illegálisan rejteget egy ágyút. Az ágyút a fegyverkovács falujából el kell kísérniük a daimjó várába, közben persze állandóan támadják őket a nyindzsák. Szerintem jobb, mint az első rész, egyben tragikusabb is a sok elhulló mellékszereplő miatt. Emlékeztetett ez a film A sógun árnyéka címen futó magyar mozis / videotékás csanbarára, ott is ilyen szép tájakon menekült a csapat egy hadsereg elől.

La nuora giovane (Luigi Russo, 1975): Olasz szexkomédia, melyben, a gazdag vállalkozó a menyébe van belezúgva. Annyiban volt érdekes, hogy a főszereplő lány az, aki a The Godfatherben Al Pacino rövid szerepű, felrobbantott olasz felesége volt (Simonetta Stefanelli).

Le coeur à l'ouvrage (Laurent Dussaux, 2000): Francia vígjátékszerűség, egy pornórendező át akar térni mainstream filmekre, nagyon unalmas volt.

Sankofa (Haile Gerima, 1993): Miközben egy afroamerikai fotómodell egy afrikai erődben fotózkodik, éjszakára véletlenül bezárják oda, és a rabszolgák szellemei megjelennek, hogy visszavigyék az időben, és egy rabszolgalány szerepébe kerüljön a Nyugat-Indiákon. Elég vontatott.

Evil Laugh (Dominick Brascia, 1986): Slasher horror, melyben orvostanhallgatók beköltöznek hétvégére egy házba, ahol valaki elkezdi ölni őket. A legvégén, az események után pár héttel a tréfamester karakter a gyilkosnak beöltözve megrémíti a túlélő lányt, aki ezen annyira felbassza az agyát, hogy megöli.

La meilleure façon de marcher (Claude Miller, 1976): 1960-ban játszódik, egy fiúgyerekek részére fenntartott nyári táborban. A maszkulin bunkó táboroztató Marc (Patrick Dewaere) rányit a kollégájára, az értelmiségi Philippe-re (Patrick Bouchitey), aki épp nőnek van öltözve. Marc innentől állandóan bullyingolja Philippe-et. Philippe barátnője szerepében Christine Pascal, aki egy helyes nő volt. Patrick Dewaere egy jó színész volt, ám 35 évesen, 1982-ben öngyilkos lett.

Ich ein Groupie (Erwin C. Dietrich, 1970): Euro-sexploitation film; két fiatal nő (egyikük a korabeli nyugatnémet softpornó sztár Ingrid Steeger) rockzenekarokhoz szeret csapódni, hogy ott drogozzanak meg dugjanak. Bekapcsolódnak egy Svájc-Amszterdam drogcsempészetbe is. Ingridnek végül bad tripje lesz, meztelenül kiszalad az utcára (az ehhez hasonló jelenetek biztos szórakoztatták a nem fizetett statiszta járókelőket - itt megjegyezném, hogy nem sok utcai statisztát használtak ekkoriban, hanem tényleg az került be a filmbe, aki épp arra járt, és ennek megfelelően mindig a kamerát meg a színészeket bámulta) elüti egy autó, és meghal. A legtöbb film kíméletlenül elbánik a végén a drogos szereplővel, a rehabilitáció ismeretlen fogalom, ez biztos valami erkölcsi tanulság.