Nem emlékszem olyanra, hogy gyerekként valaha is elhittem volna az ünnepi ajándékok Jézuskáktól és Télapóktól való eredetét. Szerencsémre nálunk talán nem is erőltették annyira, mint az aránylag vallásosabb családokban. Ha valaki ilyesmire utalt, azt úgy vettem, mint egy kissé zavaró szófordulatot, amibe nem illik belekötni, és jobb rájuk hagyni az effajta kis játékaikat. Rémlik olyasmi is, hogy mennyire debilnek tartottam valamikor 6-9 évesen azokat az iskolatársakat, akik váltig állították ezeket a dolgokat, köszönhetően a szüleiknek. Képzelem azt a bizalomvesztést, ami akkor érte őket, amikor erre végül rájöttek - főleg emiatt ellenzem ezt az egészet, meg elvből is jobban utálok hazudni, mint hányni.
2020. december 14., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ellenpélda: egyáltalán nem vagyunk vallásos család, mégis volt Mikulás és Jézuska is, és elég sokáig hittem is bennük. A Mikulást ovis koromban leleplezte egy csoporttársam, de nem volt emiatt semmiféle bizalomvesztés, csak kicsit szomorú voltam. Azt sem sokáig. A Jézuskában negyedikes koromban még egészen biztosan hittem, utána már talán nem. Arra emlékszem, hogy amikor rájöttem, hogy a felnőttek ajándékozzák meg a gyerekeket, az jutott eszembe, én is szeretnék valami ajándékot adni a szüleimnek. Ekkor írtam nekik egy egészen béna mesét, rajzoltam hozzá egy még bénább borítót, de nagy becsben tartották, sokáig kint volt a lakásban. (Aztán meg eltették, de most is megvan.) Ezért aztán, bár továbbra sem vallásos a családom, a kislányomhoz is jön Mikulás és a Jézuska is. Szerintem ez nem hazugság, inkább varázslat.
VálaszTörlés