Ma volt egy magánklinikai gyakorlat (az utolsó, megismerkedtünk a szemszárazság legmodernebb terápiás eszközeivel, amik az állami egészségügyben nincsenek is), aztán két modell munka. Az első az egyetemen, semmi érdekes nem volt vele, még kényelmes is majdnem, ülő póz, csak nem volt támlája a széknek. A második egy felvételi előkészítő volt, hasonló támla nélküli szék, kicsit előre görnyedtebb pózt akart a tanár. A görnyedten ülős pózokban nagyobbnak látszik a hashájam, de kezdek rájönni, hogy az vele az igazi probléma, hogy ebben jobban fájnak az egész váll-kar-bordakosár-lapocka szerkezetet tartó VII-es csigolya körül az izmok, mint egy karót nyelt, egyenes póznál, úgyhogy az idő kb. felében éles, szúró fájdalmam volt. Kérdeztem a tanárt az elején, hogy itt félaktolni vagy aktolni szoktak-e, és rám bízta. Habár a félakt szerintem a szegényember aktja, mégis amellett döntöttem, mert azt valahogy furcsának tartottam volna, hogy 1 méter távolságból, félig alulról (ez egy emelvény volt) három tizenéves lány rajzoljon abban a formában, akik a földön ültek előttem. De igazából legközelebb az lesz a kérdés, hogy nekik furcsa-e, mert ha nem, akkor ne én legyek a kerékkötő vagy mi a művészi fejlődésükben. 

Az edző is kitalálta, hogy rajzmodellkedni akar, mégpedig az otthonában, hogy menjen oda a fizetős művész. Én ezt nem tartom jó ötletnek, de még nem sikerült lebeszélnem róla.