Az előbb azt álmodtam, hogy tartalékos katonaként töltöm az időt, ami egy visszatérő toposz: egy kellemesen eseménytelen esti szürkeség, mindenki beleszar mindenbe, barátságos emberekkel beszélgetek egy lepukkant vidéki laktanyában. Csak az benne a zavaró, hogy senki sem tudja, hogy mióta és meddig vagyunk még itt. Az egyik embernek felvetettem azt a csuang-cei gondolatot, hogy esetleg egyikünk álmodja a másikat, de nem tudjuk, hogy ki. Tovább vittem azzal, hogy nekem túl gyanús ez az egész dolog, úgyhogy én álmodom őt, és ha felébredek, ő meg fog semmisülni. Nagyon megrémült. Én meg tesztelésképpen felébresztettem magam. Szegény.