A mai forgatás egy amerikai reklám lesz, és kórusban énekeltem benne. Elég bizarr volt az egész koncepció, de látszott, hogy nagy költségvetésű. Ha jól értettem, majd rákeverik olyanok hangját, akik tényleg tudnak énekelni, plusz nincs akcentusuk. Majdnem mindenki jól nézett ki, ez hízelgő rám nézve, mert akkor talán én is. Beszélgettem egy kenyai nővel, aki le volt tőle sokkolva, hogy itt nem lehet akármilyen nevet adni a gyerekeknek. Továbbá egy felvágós nyugalmazott rendőr alezredes nővel, akinek 650 ezer a nyugdíja, és csak unaloműzésből statisztál tizensok éve, és ha nem lenne a Pintér, valószínűleg most ő lenne a helyén. Később a Sparban segítettem egy törött kezű néninek bedobálni az üdítős dobozait a visszaváltó gépbe (valójában önös érdekek vezéreltek benne, mert lekéstem volna a buszom, ha megvárom, amíg egyedül bedobálja). Utána eldugítottam a futószalagot az összelapított flakonjaimmal, amitől szirénázott a gép.