Police (Maurice Pialat, 1985): A rendőrnyomozó (Gérard Depardieu) drogkereskedő arab testvértrió után nyomoz, és nem tudom eldönteni, hogy a készítők szerint szeretnünk kellene-e a karakterét, amiért a kihallgatások során egyfolytában ordítozik és bántalmazza a gyanúsítottakat. Összejön az egyik bűnöző barátnőjével (Sophie Marceau). Hosszú és uncsi.
The Pursuit of D.B. Cooper (Roger Spottiswoode, 1981): 1971-ben történt, hogy egy rabló ejtőernyővel kiugrott egy utasszállítóból, és sosem találták meg. E téma fikciós továbbgondolása a sztori, melyben a rablót (Treat Williams) egykori vietnámi kiképző őrmestere, az azóta biztosítási nyomozó (Robert Duvall) üldözi, az északi erdőktől a mexikói határvidékig. A rablót kíséri a felesége is (Kathryn Harrold), meg egy pancser csirkefogó veterán ismerősük, aki a pénz felét akarja kizsarolni. Egy érdekesebbnek thrillernek hittem az elején, aztán átment akciókomédiába.
Screwballs (Rafal Zielinski, 1983): Az amerikai tini szexkomédiák műfajteremtő darabja. A T&A* Gimnáziumban (*ez a tits & ass népszerű rövidítése, ha valaki nem tudná) öt fiú összebarátkozik a büntetése töltése közben. Ez a "detention" az amerikai iskolák szokásos fegyelmező eszköze lehet, ülni kell a tanulmányi irodában pár órát. Műfaji klisék:
- van a bandában szépfiú, dagadt, és szemüveges geek - utóbbinak mindig vannak találmányai
- a tanárok alapvetően náci tisztek
- a fiúk nagyon kanosak, és minden akörül forog számukra, hogy a lányokat öltözködés vagy zuhanyozás közben meglessék
- ehhez változatos trükköket eszelnek ki (a valóságban mind bűncselekmény lenne), és ezek sikerein vagy kudarcain jókat kacagunk a képernyő előtt (ha még nem vagyunk 12 évesek)
Loose Screws (Rafal Zielinski, 1985): Folytatódik a történet, valamiért már csak négyen van a társaság. Az iskola neve most Beaver* Gimnázium (*vagina). A főhősök már az előző részben is lehettek vagy 24 évesek.
Screwball Hotel (Rafal Zielinski, 1988): Sajnos még tovább folytatódik, de végre a fiúk kijárták az iskolát. Már csak hárman vannak, és miután kirúgják őket a katonai akadémiáról, egy luxusszállodában helyezkednek el személyzetként, és keverednek mindenféle kalamajkába, amiken csapkodhatjuk a térdünket a nevetéstől.
Amarsi male (Fernando Di Leo, 1969): A gazdag cégvezetőnek a lányával jár a kommunista egyetemista, aki aztán a titkárnőre tér át. Ez valami nagyot akarhatott mondani a társadalomról, de nem sikerült.
Dark Circus (Julia Ostertag, 2016): Ostertag a berlini goth-punk-meleg-fetisiszta-művész-stb. szubkultúra tagja, és a filmje is csupa ilyen alakot vonultat fel. Van egy átlagos lány, akit kirúgnak a munkahelyéről, mert elkésett, aztán átkerül valami alternatív dimenzióba, ahol ilyen fentebb említett emberek vannak. Nem hittem volna, hogy fogok még valaha filmnézés közben szemet eltakarni, de itt mégis, amikor biztosra vehetően valódi módon tűket szurkáltak a bőrükbe, meg azokra lógatták magukat egyesek.
Dagmars heta trosor (Vernon P. Becker, 1971): Dán szexkomédia egy luxusprosti utolsó munkanapjáról, mert otthagyja az ipart. Szerintem a prostitúció egy szomorú jelenség, nem hasznos effajta hazug bagatellizációt teremteni köré. A főszereplő Diana Kjær bájos volt.
Caregiver (Dennis Devine, 2007): Ultraolcsó slasher. Egy halfway house-ba (bentlakásos rehabilitiációs intézet drogosoknak és bűnözőknek, de nem böri, van ilyen magyarul?) érkezik az új nevelőnő, akiről aztán kiderül, hogy dilis, ezért megöli az irritáló lányokat.
The Josephine Baker Story (Brian Gibson, 1991): Életrajzi film Josephine Bakerről (Lynn Whitfield), aki egy topless afroamerikai táncosnő volt, de többnyire Párizsban élt és dolgozott, mert Amerikában még túl sok volt a rasszizmus ehhez. Budapesten forgatták. Baker nagyszerű személyiség volt, tavaly újratemették a párizsi Panthéonban, ahova a nemzet legnagyobbjai kerülnek.
Dark Harvest (James I. Nicholson, 1992): Felesleges horrorfilm; a sivatagban utazgató fiatal turistacsoportot megölik a zombik.
Beware: Children at Play (Mik Cribben, 1989): Felesleges horrorfilm; az erdőben mókázik apja és fia, de az apát elkapja egy medvecsapda, aztán 1-2 nap szenvedés után a fia kibelezi (nem figyeltem eléggé, hogy itt mi volt a motiváció). A fiú pár éve éldegél elvadultan az erdőben, nagyobb lesz, és környékbeli gyerekeket elrabol, hogy valami nem tisztázott módon rávegye őket arra, hogy öljenek felnőtteket.
Patrick vive ancora (Mario Landi, 1980): Olasz horror-giallo; Patrickot valaki fejbe dobja egy elhaladó mikrobuszból, amitől kómába esik. Apja, az Őrült Tudós a magánklinikáján tárolja Patrickot a következő években, és meghív pár embert vendégségbe, akik közül valaki lehetett az elkövető. Patrick közben apja Őrült Találmányának köszönhetően telekinetikus képességekre tett szert. Vagy nem is volt ilyen találmány, hanem magától? Mindegy is. A vendégek sorra meghalnak. Apja titkárnőjét viszont kedveli és megszellemkúrja.
Cours Privé (Pierre Granier-Deferre, 1986): Nem nagyon vágom a francia oktatási rendszert, valami nagyon durva közismereti vizsgára készülnek itt a diákok egy magániskolában, ami vagy sokkal nehezebb, mint az érettségi, vagy a többségük idióta. Az iskola töritanárnőjéről (Elizabeth Bourgine) gyalázkodó levelek érkeznek, meg kivágott arcú fotók egy orgiáról. Vajon ki küldte, és ki van a képen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése