Riporterek a polgárháborúban filmek; jó betekintést adnak azokba a helyi konfliktusokba, amikről nem sokat szoktunk tudni.

Die Fälschung (Volker Schlöndorff, 1981): A német újságíró Bejrútba utazik, hogy meneküljön a rossz házasságából és találkozzon ott élő szeretőjével. Libanonban különféle frakciók vívják az értelmetlen háborújukat és ölik a random civileket, minden csupa füst és sártenger, amerikai fotós társával utálják egymást, de még itt is jobban érzi magát, mint otthon. Felettébb depresszív. A főszereplőt néha agresszív fegyveresek lökdösik.

Baki: a bal alsó sarokban jól látható egy camera crew.

The Year of Living Dangerously (Peter Weir, 1982): 1965-ben a kezdő ausztrál újságíró (Mel Gibson) Jakartába utazik tudósítani. A kormányzó muszlim Sukarno elnök ellen puccsot tervez az illegális kommunista mozgalom, a külföldieket mindenki utálja. Az újságíró szerelmes lesz egy angol követségi alkalmazottba (Sigourney Weaver). Társa a kínai-ausztrál fotóriporter törpe, aki szintén szerelmes a nőbe, és akit mellesleg egy színésznő alakít (Linda Hunt). Jelentős mértékben romantikus sztori. Maurice Jarre zenéjével, amit a A Hét főcímzenéjének is használtak, vagyis valószínűleg loptak. A főszereplőt néha agresszív fegyveresek lökdösik.

Under Fire (Roger Spottiswoode, 1983): 1979-ben három amerikai újságíró utazik Nicaraguába tudósítani, akik egy heteroszexuális szerelmi háromszöget alkotnak (Nick Nolte, Gene Hackman, Joanna Cassidy). Nicaraguában a korrupt, Amerika-barát elnök harcol a kommunista lázadókkal, akiket a népszerű Rafael irányít a hegyvidéki rejtekhelyéről. A lázadók azt kérik Price-tól (Nolte), hogy fotózza le és publikálja a megölt Rafaelt úgy, mintha még élne, hogy a lázadók ne veszítsék el a lelkesedésüket. Zene: Jerry Goldsmith. A főszereplőt néha agresszív fegyveresek lökdösik.

Joanna Cassidy (1945 - ), Nick Nolte (1941 - )

The Killing Fields (Roland Joffé, 1984): 1973-ban az amerikai újságíró Kambodzsába utazik tudósítani. Társa egy helyi újságíró, akit a Vörös Khmer hatalomátvételkor, az evakuálás során hátra kell hagyniuk. A Vörös Khmerek a következő években módszeresen kiirtottak minden tanult és idegennyelvet beszélő embert az országban, ezt a sorsot elkerülni szándékozva a kambodzsai újságíró észrevétlen hülyének tetteti magát a munkatáborok megpróbáltatásai során, mire végül sikeresen megszökik az országból. Sydney Schanberg és Dith Pran újságírók igaz története, nagy költségvetésű film, és az egész posztból ez a legbrutálisabb. Zene: Mike Oldfield. A főszereplőt néha agresszív fegyveresek lökdösik.

Salvador (Oliver Stone, 1986): 1980-ban a rendkívül lecsúszott, nagydumás, de jószívű amerikai újságíró Boyle (James Woods) a haverjával (James Belushi) Salvadorba autóznak kikapcsolódni (= kurvázás, ivás, drogozás). A helyi helyzet elég feszült, kommunista lázadók csatároznak az USA által támogatott jobboldali elnökkel. Boyle sok embert ismer már, mert járt itt korábban, van egy barátnője is, és mindig vagy lefizetni akar valakit, vagy pénzt kunyerálni tőle. Nagyrészt komoly film, de Boyle szövegei miatt humoros is, pl. időnként irigyen mormog valamit az előző filmből ismert Pulitzer-díjas Schanbergről. Oliver Stone rendszerkritikáját jelzik a zárószavak, melyek szerint az USA továbbra is a legnagyobb katonai támogatást a salvadori kormánynak nyújtja. Igaz történet alapján. A főszereplőt néha agresszív fegyveresek lökdösik.

James Woods (1947 - )

Cry Freedom (Richard Attenborough, 1987): az 1975-ben kezdődő igaz történetben a dél-afrikai fehér Donald Woods újságfőszerkesztő (Kevin Kline) összebarátkozik a fekete polgárjogi aktivista Steve Bikóval (Denzel Washington). Biko megsérti a lakhelyelhagyási tilalmát, lecsukják, és a rendőrök halálra kínozzák a börtönben, az apartheid rendszer szokása szerint kamu okot találva a halálának. Woods is nemsokára házi őrizetbe kerül, ahonnan papnak álcázva magát Lesotho felé veszi az irányt, hogy családjával együtt politikai menedékjogot kérjen, és eljuttassa a Bikóról írt könyvét a külvilág részére. A főszereplőt rasszista rendőrök zaklatják.