Idén még alig néztem filmet, mert játékfüggő lettem + Való Világgal is megy az idő.

Black Oak Conspiracy (Bob Kelljan, 1977): rájöttem, mennyire bírom a 70-es évek végi hixploitation filmeket, amikben a helyszín egy kisváros Texasban vagy Oklahomában, poros utakon kergetik egymást kockás inges tahók, miközben country zene megy, a legnagyobb bunkó a seriff, a férfi főszereplő egy vasöklű tisztességes cowboy, és a női főszereplő neve Mary Jane vagy Bobbi Sue, akivel van egy szexjelenet a pajtában. A legjobb rész a táncos-zenés redneck parti. Etnikai diverzitást ne keressünk*.

*ezzel még akartam poénkodni, de inkább töröltem.

Nudo e selvaggio (aka Massacre in Dinosaur Valley, Michele Massimo Tarantini, 1985): olcsó, de hangulatos dzsungelkalandfilm, nem túl komoly pulp sztori: lezuhan a kisrepülő az erdő fölött, konfliktus a túlélők között, a két jó nőt az őslakosok levetkőztetik, hogy feláldozzák, de a mácsó fickó kiszabadítja őket, aztán illegális aranyásók fogságába esnek stb. Különösen Suzane Carvalho miatt jó, mert aranyos arca és egyéb értékes tulajdonságai vannak, és még egy-két 80-as évekbeli brazil börtönös sexploitationben volt látható, aztán sajnos eltűnt.

Suzane Carvalho, Susan Hahn

Itt van egy másik kép is, ezúttal az arcáról, ha már így kiemeltem:

 

Element of Crime (Lars von Trier, 1984): Egy egyiptomi pszichoterapeuta beszélget egy fehér nyomozóval, aki elmondja európai nyomozását egy gyilkos után. Sötét látványvilág, szépiában.

Epidemic (Lars von Trier, 1987): fekete-fehér, valami járvány téma, nagyon szégyellem, de nem figyeltem.

Medea (Lars von Trier, 1988): görög mitológiai dolog, dánul volt, úgyhogy nem tudom. Volt benne egy pucér nő, az tetszett. (ez egy nehezen alulmúlható filmkritika volt)

Europa (Lars von Trier, 1991): Na itt már alakul valami cselekmény is végre, de még mindig nagyon hangsúlyos a sötét, depresszív, fekete-fehér látványvilág. A II. vh. után közvetlenül egy német származású amerikai ember Németországba megy, hogy segítse az ország újjáépítését azáltal, hogy beáll vasúti kocsikísérőnek (vagy hogy mondják ezt, aki beágyaz, jegyet kezel, kiszolgálja az utasokat stb.?). Ezalatt mindenki, akivel találkozik, politikai célokkal fel akarja használni valamire. Összeházasodik egy nővel, akiről aztán kiderül, hogy...

The House That Jack Built (Lars von Trier, 2018): Jack (Matt Dillon) egy magas intellektusú pszichopata sorozatgyilkos, és élete néhány epizódját meséli el Vergiliusnak, aki a pokolban kíséri. A gyerekeket megölős jelenet gyakran sok szokott lenni a közönségnek, annak részletei ki is kerültek a film vágott verziójából. A cím eredete az, hogy az Element of Crime-ban a prostituált Me Me Lai felolvas egy verset a lányának, és ez az egyik sora. Itt pedig úgy jön elő, hogy Jack mindig próbál egy házat építeni magának, aztán sosem tetszik neki, és lebontja. Végül azzal lesz elégedett, hogy az áldozatai lefagyasztott hulláiból rakja össze. Jack számára a gyilkosság a művészet, ezt igyekszik elmagyarázni. Jack OCD-ben szenved, emiatt pl. többször visszamegy a házba, ahol megölt valakit, hogy nem maradt-e egy vércsepp a falon, a kép mögött. Morbid humor, gusztustalankodás, tabudöntögetés. Miután Jacket elnyeli a pokol, ending credits zenének szellemes választás volt Stevie Wondertől a Hit the Road, Jack.