Gone by Dawn (Shaun Donnelly, 2016): a sztriptízklub vezetője egy drogos bunkó, aki megerőszakolja az egyik táncost. A táncos és társai bosszút állnak, és lelépnek a páncélszekrényben talált pénzzel. Béna film ronda szutyok színésznőkkel, kicsit spontán lezárással, de ha sikerül csak a sztorira koncentrálnunk, akkor nem olyan katasztrofális. Nemrég jöttem rá, mennyire beépült az amerikai nyelvbe az "exotic dancer" eufemizmus, amiről naivan azt hinnénk, hogy valami hawaii néptáncost jelent.

Gone by Dawn 2: Dead by Dusk (Shaun Donnelly, 2019): előkerülnek kopasz bérgyilkosok, akik követelik vissza a pénzt a sztrippertől, ezzel párhuzamosan lövöldöznek is rá, de úgy, hogy mellette van a kopaszokkal együtt dolgozó áruló csaj is (ez spoiler volt), akit véletlenül akár le is lőhettek volna. Erőltetett csavar, hogy az előző részben megölt klubmenedzser csak megsebesült, és most böriben van. Szerintem lesz harmadik rész is a sok túlélő gazfickó miatt, és annyira low-budget filmek ezek, hogy a pénzhiány sem lesz akadály.

Vernoszty (Nigina Sayfullaeva, 2019): egy nőgyógyász csaj szenved a pasijaival, néha dug, és nem értettem, hogy mi a konfliktus, mert még én sem vagyok elég öreg ahhoz, hogy tudjak oroszul. Lényeg, hogy a főszereplő Jevgenyija Gromova kellemes látvány, főleg ruha nélkül.

The Hang Up (John Hayes, 1969): az akkoriban még kriminalizált homoszexuálisokra vadászó bunkó, kiégett rendőrhöz beköltözik egy fiatalkorú kurva, hogy a végén kiderüljön, hogy a bűnözőknek dolgozik, akik meg akarják zsarolni a rendőrt.

Frankenstein '80 (Mario Mancini, 1974): a kórház eldugott laboratóriumában a flúgos tudós összerak egy Mosaico nevű lényt, aki embereket öl stb. A "'80" a címben nem annyira világos, lehet, a jövőben játszódik. Pont annyi, amennyit egy régi eurotrash horrortól várni lehet.

Blood Tide (Richard Jefferies, 1982): egy görög szigeten évezredes hagyománya van annak, hogy feláldoznak szüzeket egy szörnynek. Odakerül pár amerikai. Van szörny. A film érdemi része Deborah Shelton, aki 1970-ben volt Miss USA, és később Jockey Ewing legdögösebb házasságon kívüli párkapcsolati partnere volt Mandy Winger szerepében. Egyébként miért akart bárki is járni azzal az alkoholmeghajtású bizniszpszichopatával?

Deborah Shelton (1948 -)

Kleptomania (Don Boyd, 1995): összebarátkozik két kleptomán nő, a fiatalabb nyomorgó, az idősebb egy luxusfeleség anyuka (Patsy Kensit, Amy Irving), és nehéz eldönteni, hogy melyikük a borderline-osabb.

In the Kingdom of the Blind, the Man with One Eye Is King (Nick Vallelonga, 1995): bűnözők ordítoznak egymással valami nagyon drámai helyzetben. Igazából alig figyeltem rá. Hatalmas átverés, hogy Michael Biehn van főszereplőként hirdetve, miközben csak az elején van egy kétperces cameója. 

Let My Puppets Come (Gerard Damiano, 1976): bábfilm pornó, a Muppet Show-hoz hasonlóan bábok és élőszereplők közös, poénosnak szánt szereplésével.

Trip with the Teacher (Earl Barton, 1975): buszos osztálykirándulásra megy néhány gimnazista lány (akiket kb. 25 éves színésznők alakítanak) és a tanárnőjük, és találkoznak három motorossal: egy tisztességes csávó, és két labilis bűnöző. A bűnözők aztán egy elhagyatott házban fogva tartanak mindenkit, aljas okból. A gonoszabb rossz ember Zalman King (1942 - 2012), később rendező és producer lett a softcore filmek világában, nevéhez köthető pl.: 9 1/2 Weeks, Wild Orchid, Red Shoe Diaries.

Bloodbath at the House of Death (Ray Cameron, 1984): a gagyi cím szándékos, ez ugyanis a korszak brit horrorfilmjeinek a paródiája. Összegyűlik pár tudós egy kastélyban, ahol azelőtt pár éve egy híres tömeggyilkosság történt, hogy nyomozzanak. Ebben láttam a legjobb abszurd Alien paródiát, amit sajnos nem cropoltam. A pasas a közös vacsora közben elkezd köhögni, fuldokolni, felfektetik az asztalra, mindenki pánikba esik, a hasában valami mozog és ki akar törni. Aztán elnézést kér, és visszaül enni, mintha valami emésztési probléma lett volna.

King Kelly (Andrew Neel, 2012): Kelly egy ostoba, egoista amerikai white trash lány, akinek célkitűzése, hogy internetes sztár legyen. Hamarosan el fog készülni a személyes weboldala, addig is egy pornóoldalon mutogatja magát a fizetős rajongói szórakoztatására. Az expasija visszaveszi tőle a közösen használt kocsijukat, amibe Kelly ugyan nem adott pénzt, de nagyon felháborodik rajta. Ráadásul egy másik ismerőse arra használta a kocsit, hogy drogot csempészett benne, és most is tele van vele a csomagtartó, amit véletlenül magával vitt az expasi. Elkezdődik Kelly pánikszerű küldetése a kocsi és a drog visszaszerzésére, amihez manipulál egy rendőrt, aki a szexoldalon a legbőkezűbb támogatója. A film a found footage vizuális megoldást használja, azaz a kamera mindig valamelyik szereplő kezében van, mintha csak szórakozásból rögzítené az eseményeket - ez inkább a horrorfilmeknél gyakori a Blair Witch Project óta. Nem rossz, csak lehetett volna összetettebb is a sztori. Louisa Krause (1986 -) nagyon jól alakítja a nárcisztikus hülye picsát.

Gli esecutori (Maurizio Lucidi, 1976): ettől kicsit tévénosztalgiám lett, mert A szicíliai kereszt címmel egy-két alkalommal a tévében is volt ez abban a letűnt korszakban, amikor a két-három tévécsatorna mellé még tévéújságot is szokás volt venni, és a film előtt egy kulturált bemondónő mondott pár szót a következő filmről, figyelmeztetve az ajánlott nézői korhatárra. Szicíliából valaki egy templomi keresztet adományoz egy san franciscói templomnak, csakhogy heroint csempésztek benne. Ez felháborítja a helyi gengszterfőnököket, mert sérti a vallásos érzéseiket, vagy lehet, hogy más okból, nem tudom. A meggyanúsított gengszter ártatlan az ügyben, és megbízza az ügyvéd foglalkozású unokaöccsét (Roger Moore), hogy járjon utána ennek, aki pedig segítségül hívja autóversenyző vidám cimboráját (Stacy Keach). Moore az önéletrajzi könyvében bevallotta, hogy a forgatás alatt sem neki, sem Keach-nek fogalma sem volt róla, hogy miről szól ez az egész, sőt, még azóta sem jött rá. Tényleg elég zavaros. Van benne valami Sergio Leonés érzelgős gyerekkori visszatekintés is, vérbosszúval.

 Roger Moore (1927 - 2017), Stacy Keach (1941 -)

Vlci bouda (Vera Chytilová, 1987): ez is ismerős a tévéből, több jelenet előre bevillant az agyamba, magyar címe Farkaslak. Az egyik reviewer egy magyar volt, aki akár én is lehettem volna: azt írja, kb. 10 évesen látta a délelőtti műsorblokkban, ahova azért kerülhetett ez a film, mert fiatalok szerepelnek benne, tehát nyilván ifjúsági film. Aztán alaposan beszart tőle, mert ez valójában egy sci-fi pszichohorror, egyúttal politikai allegória. Egy sítáborba meghívnak 10 gimnazistát, akikről aztán kiderül, hogy 11-en vannak, tehát valaki potyautas. Szerintem elég világosan kiderülne az adminisztrációból, hogy ki az, de azért megmarad állandó rejtélynek. A sítábor egy nagyon elszigetelt faház a hóval borított magashegységben, nincs telefon, sem áram, hideg van, és a kaja is pocsék, már amikor éppen van. A bizarr személyzet egy öreg fazonból és két hatalmaskodó, gépies viselkedésű asszisztenséből áll (egy fiú és egy lány - utóbbi elég fullos buksza: Stepánka Cervenková, sajnos nincs több filmje), akik különféle módokon igyekeznek aláásni a táborozók személyközi viszonyait - a 11. résztvevő titokzatossága is valószínűleg egy ilyen pszichológiai játszma csak, hogy gyanakvás legyen köztük. A fiatalok nagyrésze még annál is bántóbban irritáló, mint akiket az amerikai tinihorrorokban lehet látni. Az egyik lányt nem túl PC módon néha lehülyecigányozzák, ami egyébként tényszerű megállapítás. Az öreg egy idő elmondja, hogy ők földönkívüliek, és eléggé lenézik az embereket az erőszakosságuk miatt. Ebből nem nyilvánvaló, miért találják ki azt a feladatot a fiataloknak, hogy közösen döntsék el, melyikük haljon meg, hogy a többiek élve visszamehessenek a civilizációba - talán valami morális tesztelés. Az említett politikai allegória pedig a rafináltan elnyomó, embertelen csehszlovák állam és az ellene összefogni nem képes nép kapcsolata.