Girls of the Wild Orchid (Jonathan Kaplan, 1983): egy gyorséttermi pincérnő (Jennifer Jason Leigh, 1962-) énekes akar lenni, és megragadja az alkalmat, hogy Japánba utazzon, hogy ott egy bárban énekeljen. Csakhogy átveri az ügynöke, mert a bárt birtokló jakuzák prostitúcióra akarják kényszeríteni.
Girls in Prison (John McNaughton, 1994): szokásos WIP film: a mccarthyzmus idején (gy.k. 50-es évek) lecsuknak nőket egy-egy gyilkosságért, és egyiküket, akire csak rákenték a balhét, meg akarják ölni. A gonosz nő (Anne Heche) szándékosan lecsukatja magát, hogy a közelébe férkőzve megpróbálja kinyírni.
Jagd auf Jungfrauen (Wolfgang Bellenbaum, 1973): NSZK szexkomédia egy buszozó turistacsoportról. Ahogy már említettem, a szexkomédia műfaj egy kudarc, mert olyan debil poénok vannak bennük, amiken csak gyerekek tudnának szórakozni, de ők nem nézhetnek ilyen filmeket.
Pensione amore - SerVizio completo (Luigi Russo, 1979): egy fiatalember a nagyanyja bordélyházában dugja a kurvákat. Ennél egy nagyon kicsivel árnyaltabb lehet a sztori, de nem tudok olaszul.
Nightmare (Romano Scavolini, 1981): kiengednek a zárt osztályról egy matricid skizofrént, aki hazautazik, hogy megölje a feleségét. A gyereke egy gonosz kis geci. Régi számítógép klisé: a pszichiáterek számítógépe százalékosan kiszámolja, melyik városba utazhatott.
Gimme Shelter (Hisayasu Satô, 1986): diszfunkcionális japán család különféle szexjelenetei, néha nagyon helyteleníthető felállásban is, valamint a lány az iskola tetején szeretkezik a tanárnőjével. Erotikus szemgolyó nyalás:
Paraíso relax (Emilio G. Boretta, 1988): argentin szexkomédia, két lúzer nyit egy wellness központot, ami igazából kuplerájként (is) funkcionál, és közben meggyűlik a bajuk a bűnözőkkel.
Party Line (William Webb, 1988): egy bolond férfi-nő testvérpár egy telefonos csevegővonalon ismerkedik emberekkel, akiket aztán zsarolni akarnak a félrelépés miatt, de meg is ölik őket, szóval értelmetlen az egész. A rendőrnyomozó páros női tagja Shawn Weatherly (1959-), 1980-as Miss USA és Miss Universe.
Thieves of Fortune (Michael MacCarthy, 1990): kalandfilm vígjáték; Shawn Weatherly szakállas férfinek maszkírozva vetélkedik egy nagy összegű örökségért, különféle akciódús versenyszámokban. Végül egy bennszülött törzs előtt be kell bizonyítania, hogy egy isten, amit úgy old meg, hogy nemet vált, azaz leveszi a szakállát és az ingét. Jó topless jelenet. Elfogadható film.
Peccati a Venezia (Amasi Damiani, 1980): olasz giallo; egy velencei palotában éldegél két unokatestvér (Marisa Mell meg egy pasas) és rokkant nagynénjük. Odakerül egy fiatal csaj is, aki dug a pasassal, ezért Marisa Mell, aki szintén szeretne dugni a rokonával, megpofozza, amitől az meghal. A hullát bedobják a csatornába.
Peor que las fieras (Arturo Martínez, 1976): mexikói családi dráma, az alkesz taxisofőr apuka rágerjed a lányára. Felejthető.
A Menina do Lado (Alberto Salvá, 1987): Lolita-sztori brazil feldolgozásban; egy középkorú író összejön a szomszédja tizenéves lányával. A 15 éves színésznőnek (Flávia Monteiro, 1972-) több topless jelenete is van, úgyhogy a film manapság nem nagyon lenne elkészíthető ebben a formában.
Szputnyik (Egor Abramenko, 2020): orosz sci-fi, a 80-as években játszódik. Egy visszatérő űrhajósnak a testében egy idegen lény van, ami éjszakánként kimászik belőle. Az esetet egy doktornő vizsgálja, és mindez titokban történik egy katonai bázison. Az összes téma valami más filmből lett ellopva és újrakeverve, emiatt közepes. Hacsak azt nem vesszük eredeti megoldásnak, hogy nincs romantikus szál, és a főszereplő egyszer sem mosolyog.
The Godfather: Part II (Francis Ford Coppola, 1974): már másodszor jártam úgy, hogy csak az első pár percet akartam megnézni, aztán a film elé ragadtam három és fél órára. Most először viszont úgy érzem, minden szereplő minden motivációját sikerült felfognom, némi utánaolvasás segítségével, de van pár dolog, amire több elmélet is logikus, pl. hogy a főellenfél zsidó gengszter Hyman Roth-nak mi a baja a főszereplő Michael Corleonéval (Al Pacino, 1940-).
Talán csak az szorul még tisztázásra, hogy Michael két testőr-bérgyilkosa, akiket ráküld Hyman Roth-ra - Rocco Lampone meg egy névtelen kőarc, mindketten profi, senior csirkefogók - miért voltak mégis ilyen öngyilkos pancserek. Fun fact: a névtelen fickó egy emigráns magyar szobrászművész, aki néha vállalt filmszereplést.
Michael szenátusi meghallgatásán, ahol Cicci és Pentangeli tanúskodik ellene, egy tábla látszik a háttérben:
Filmen kívüli fotó:
Vito Corleone és Clemenza részéről nyilván azért nincs fotó, mert nem sikerült megállapodni a színészekkel (Marlon Brando és Richard Castellano) az ebben a második részben való szereplésről, és az is szereplés, ha csak egy fotó van a kép sarkában valakiről. Frank Pentangeli ősrégi cimboraként bukkan fel, miközben egy szó sem esett róla az első részben. A karaktere csak azért lett kitalálva, mert eredetileg Clemenzának szánták az ő dolgait.
A tabló elkészítésének alapjául szerintem ez az igazi tabló szolgált:
Mindkét táblán szórakoztatóak a becenevek.
(A Nap Informatikai Tippje: olvashatósághoz tessék a képen nyomni, aztán jobb egérgomb, majd Kép megjelenítése vagy bármi hasonló másik böngiben:
Műveltségem visszataszító fitogtatása gyanánt meg kell említenem, hogy olvastam régen a regényt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése