Armaguedon (Alain Jessua, 1977): telefonon fenyegetőzik, aztán robbantgatni akar egy ember, akit értelmi fogyatékos barátja segít. A rendőrség egy pszichiáter (Alain Delon, 1935-) segítségével próbálja megfékezni. Középszerű.

Death Factory (Brad Sykes, 2002): slasher horror; az idegesítő fiatalok elmennek bulizni egy lezárt vegyi üzembe, ahol elkezdi ölni őket valami fémkezű nő (Tiffany Shepis [1979-], a 2000-es évek eleji nagyon gagyi horrorok királynője). Hú, de jó volt. Nem.

Hammer Down (James Shavick, 1992): két nyomozó, meg gyilkosság. Ez is szar volt. A female lead Isabelle Mejias, aki a bolond kislány volt a Julie Darlingban, és azóta elég bögyösre sikerült serdülnie.

Lisova pisnya. Mavka (Jurij Iljenko, 1981): szovjet-ukrán népmese egy erdei tündérről, aki belezúg egy furulyázó parasztba. Nekem túl pszichedelikus volt, talán részegen kell nézni a teljes élményhez.

Ljudmila Efimenko (1951-), és szerintem jól néz ki a hónalja.

The Song of Names (François Girard, 2019): egy angol zongorista kutatja a 30 éve eltűnt gyerekkori barátját, a háború alatt náluk elszállásolt zseniális, és nagyon nagyképű hegedűművész lengyel zsidó fiút. Lélektani drámának elég jó. Amitől viszont igazán jó, hogy én is voltam benne, igaz, már a felvétel alatt tudtam, hogy nem leszek benne látható, és igazam is lett. A londoni bombázás óvóhelyének valódi helyszíne egy pince volt a Gellért-hegyen.

008, operazione Sterminio (aka 008: Operation Exterminate, Umberto Lenzi, 1965): Umberto Lenzi a szemkiszúrós-faszlevágós kannibál- és zombifilmek révén ismerős nekem, de úgy tűnik, korai időszakában megpróbálkozott más exploitation műfajokkal is, mint pl. itt az eurospy film, ami a James Bond filmek olcsó és szar utánzata. Angol férfi kém (nem mertem úgy írni, hogy férfikém) és amerikai nő kém (kémnő) együttműködése, verekedésekkel, üldözésekkel, gyilkosságokkal, szexista bunkóságokkal. Az igazi ostobaság a végén van, amit azzal a nyugalommal spoilerezek el, hogy úgysem fogja senki megnézni: a kémférfi szovjet ügynök, aki még a film elején megölte az igazi angol ügynököt. A nő azonban okos, időben rájön, még előző este kiveszi a töltényeket a férfi pisztolyából (honnan tudja, hogy ezután egyszer sem fogja ellenőrizni?). A férfit letartóztatják. Később a nő tekézik egy tekeklubban (ő is csapatépítőn van), és felbukkan a férfi, már szovjet katonai egyenruhában, felvállalva valódi személyazonosságát. Örülnek egymásnak, és bíznak benne, hogy ismét együtt dolgozhatnak. Az, hogy megölt előtte egy angol ügynököt, lazán meg van bocsátva.

Robbery (Peter Yates, 1967): a Nagy Vonatrablás egy valódi esemény volt, amikor 1963-ban egy jól szervezett brit bűnbanda ellopott sok pénzt egy vonatról. Ennek megfilmesítése látható itt. Kicsit több csavar is lehetett volna benne, de biztos így volt valósághű. Egyébként az is egy 60-as-70-es évekbeli filmes műfaj, hogy heist movie: a főszereplők rafinált bűnözők, akik alaposan megterveznek és végrehajtanak valami nagyértékű lopást vagy csalást.

Hack-O-Lantern (Jag Mundhra, 1988): ez pont olyan érdekes, mint bármely másik 80-as slasher horror, azaz az öncélú meztelenkedős jelenetektől eltekintve semennyire, és még azokban is primitív tramplik vannak. Egy kisvárosi fiú nem tudja, hogy nagyapja egy sátánista szekta vezetője, aki halloweenkor megöl pár embert, természetesen maszkban és hülye jelmezben. A fiú pár év múlva rendőr lesz. A stáb jelentős része indiai.

Guess What We Learned in School Today? (John G. Avildsen, 1970): olcsó és nagyon fura film. Egy prűd, konzervatív közösség vitázik egy liberális szexuális oktató nővel, aki a gyerekek felvilágosításával foglalkozik. Tulajdonképpen az összes bigott érv módszeres intellektuális megsemmisítése zajlik benne, néhány hülye poénnal és nudista jelenettel.

- Maga tagja a kommunista mozgalomnak?
- Nem.
- Válaszoljon a kérdésre!

Mickey One (Arthur Penn, 1965): kicsit szürreális film-noir, egy színpadi humorista (Warren Beatty, 1937-) menekül, mert meggyőződése, hogy gengszterek meg akarják ölni, de azt nem tudja, hogy pontosan miért. Elvállal mindenféle munkát egy csövestől lopott személyazonossággal, de egyre inkább vonzza vissza a színpadi szereplés, miközben a paranoiája is fokozódik, hogy azzal könnyen felismerik. Lakótársnak kap egy nőt (Alexandra Stewart kanadai színésznő, kicsit későbbi filmjeiben elég sokat megmutat, összességében nagyon kedvelhető), akivel párkapcsolatot létesít. Amerikai filmnek szokatlan, elég európai újhullámos stílusa van. Fekete-fehér.

Alexandra Stewart (1939-)

Pride and Extreme Prejudice (Ian Sharp, 1989): Frederick Forsyth regényéből készült kémfilm. Nyugat-Berlinben azzal foglalkozik egy brit-nyugatnémet titkosügynök (Brian Dennehy, a sheriff az első Rambóban), hogy zsaroló szexvideókat készít mindenféle fontosabb emberről. Közben beleszeret az erre a célra foglalkoztatott kurvába, és tervezi vele a közös jövőt. Aztán véletlenül rájön, hogy a kurva kineveti a háta mögött, és még róla is készült zsarolós szexvideó, ezért lelövi. Még mielőtt kiderülne, hogy lövöldözött, elvállal egy olyan titkos küldetést, ami miatt az NDK-ba kell mennie, és úgy dönt, hogy ott megszökik. Elég jó. Nagyra tartom a nem akcióorientált kémfilmeket.

Brian Dennehy (1938-2020)