The Killing Zone (Addison Randall, 1991): tipikus videotékás akciófilm, egy mexikói drogbáró keresi a kaliforniai börtönben megölt öccse gyilkosát, és a megállításához a rendőr kihozza a böriből a főhőst, akit az erőltetetten szexi, oroszlánsörényű pankrátor, amerikai gladiátor stb. Deron McBee alakít. McBee azt nyilatkozta, hogy fizikumát a szteroidok mellőzésének és az imádkozásnak köszönheti. A legtöbb férfi szereplőnek vagy bajusza, vagy hülye haja van. Ha jobban megnézzük, ez egy mullet, mert elöl rövidre van vágva, úgyhogy McBee egyértelműen az utóbbi kategória.

Cut (Kimble Rendall, 2001): ausztrál slasher(paródia), rövid Kylie Minogue szerepléssel. Egy 10 éve félbehagyott, elátkozott horrorfilmet akar újraforgatni néhány filmes egyetemista, aztán egy szótlan maszkos ember elkezdi ölni a stábot. Nem értem, kit és miért szórakoztat ez a műfaj, mert sem ijesztő, sem okos, sem vicces, sem erotikus, és képtelenség eldönteni, hogy a kliséhegyeket a készítők komolyan gondolják-e, vagy irónia.

King Kong Lives (John Guillermin, 1986): ez a folytatása egy 1976-os King Kong filmnek, ami meg a remake-je az összes korábbinak. A túlméretes gorilla nem halt meg, amikor lelőtték a helikopterek, miközben mászta a felhőkarcolót, csak kómába esett, és egy (állat?)orvos (Linda Hamilton) megműti a szívét, aztán lesz mindenféle mérsékelten izgalmas dzsungelkaland, meg egy-két további óriásmajom.

Mad Doctor of Blood Island (Eddie Romero, 1968): egy trópusi szigeten egy dilis doktor zombikat támaszt fel a bennszülöttekből. Régi pulp-kalandfilmek stílusa csöcsexploitációval.

Mata Hari (Curtis Harrington, 1985): életrajzi szoftpornó a híres kémet alakító Sylvia Kristellel. Megjegyezném, hogy ha egy kém híres, akkor szakmailag sikertelen. Voltak többet mutató filmjei is a színésznőnek, akinek a forgatás során (is) alkohol- és kokainproblémái voltak, végül azonban a dohányzás miatt hunyt el 2012-ben. Itt a játékidő legnagyobb részében társalog valakikkel, de az önmagában érdekes, hogy nyugati stáb forgatott a komcsi Magyarországon. Jók a helyszínek és a díszletek.

Mondo Cane, Mondo Cane 2 (Paolo Cavara, Gualtiero Jacopetti, 1962, 1963): ezekkel indult a kb. 80-as évek elejéig létező mondo műfaj, más szóval shockumentary. Egzotikus helyszíneken meglepő, bizarr, botrányos, undorító dolgokból összeállított (ál)dokumentumfilm, némileg humoros narrációval. Jó ürügy törzsi néger nők melleinek a moziban való mutogatására, de civilizált strip-klubok és hasonlók is gyakran belekerülnek a lazán kapcsolódó jelenetek közé. A műfaj tökéletesen etikátlan: az etnocentrizmus burkolt rasszizmusa, valósnak hazudott megrendezett jelenetek, igazi állatkínzások. Mindezek ellenére érdekes nézni.

Mondo Bizarro (Lee Frost, 1966): ugyanaz, mint feljebb.

Mute Witness (Anthony Waller, 1994): Oroszországban forgat horrorfilmet egy amerikai stáb, és a néma stábtag nő szemtanúja lesz egy snuff-pornó gyilkosságnak a helyszínen, aztán menekül meg minden. A főszereplő Marina Zudina orosz, és nem beszélt angolul akkoriban, ezért jól tudott néma szerepben lenni. Az egész orosz téma egyébként csak amiatt volt, mert olcsóbb volt ott a forgatás, mint Amerikában. Sir Alec Guinness kameózik egyet, ami amiatt érdekes, hogy az ő jelenetét 10 évvel korábban vette fel a rendező, amikor véletlenül összefutott vele valahol, és az öreg Kenobi elég jófej volt hozzá, hogy ingyen vállalja.

Nathalie rescapée de l'enfer (aka Nathalie - Escape from Hell, Alain Payet, 1978): naziploitation ( = II. világháborús setting, nácik, foglyok, lövöldözés, gonosz biszex domina, kínzás, fanszőrzet); Nathalie egy doktornő a Nyugat-Szovjetunióban, akit kémkedéssel bíznak meg az angolok, aztán egy kastélyban fogva tartják a nácik.

Frau Akárki gonosz nevetése, nem nevető szájjal. A háttérben a bögyös pedig Brigitte Lahaie.

Not of This Earth (Jim Wynorski, 1988): egy 1957-es horror-scifi remake-je, amiben egy embernek látszó, de örökké napszemüveges földönkívüli embervért gyűjt, mert faja egyedei egy nukleáris háború óta nem képesek vért termelni. Sok softpornós színésznő bukkan fel, még a főszereplő ápolónő is az (Traci Lords), ami komolytalanítja a témát.

The Driller Killer (Abel Ferrara, 1979): egy festőművész, aki egy leszbikus párral lakik együtt, néha megöl valakit egy fúrógéppel, de nem kimondottan slasher horror. Bevallom, alig figyeltem rá.

The Time Guardian (Brian Hannant, 1987): terminátor-exploitációs akció sci-fi: az emberek és a robotok háborújában egy városuk maradt az embereknek, amit az időben tudnak utaztatni. Természetesen a film készítésének a jelenébe utazik vissza egy katona, hogy ott bevonja a hülyeségeibe a Nőt. Különös, hogy Carrie Fisher képes volt szerepet vállalni benne.

1. ábra: Carrie Fisher hetyke bimbós mellvértben.

Li san jiao wei zhen di yu men (aka The Dragon Lives Again, Chi Lo, 1977): A Bruceploitation műfaj lényege, hogy Bruce Lee személyéből akarnak nyerészkedni a filmkészítők, természetesen az ő vagy családja bevonása nélkül. Ez a mester halála után készült, és arról szól, hogy Bruce Lee a pokolba jutva megküzd néhány olyan popkulturális figurával, mint James Bond, Don Corleone, Zatoichi*, Emmanuelle, Drakula, az Ördögűző, és a spagetti westernes Clint Eastwood. A nő kivételével mindenkit kínai színész alakít. Elég infantilis marhaság.

*Zatoichi egy fiktív karakter, egy vak masszőr, aki titokban kardművész is az Edo-kori Japánban, és a 60-as évektől kezdve 26 japán történelmi kalandfilm készült a főszereplésével

Xue di zi (aka The Flying Guillotine, Meng-Hua Ho, 1975): aránylag színvonalas történelmi harcművész film. Valaki feltalál egy távolról lenyakazó fegyvert, és a gonosz császár kiképeztet egy elitalakulatot a használatára, hogy a vélt ellenfeleit, lázadó értelmiségieket gyilkoltasson meg velük titokban. Az egyik kormányzati orgyilkos morális dilemmába kerül, és onnantól a társai vadásznak rá a fura eszközzel. Van több folytatása is, azokat nem láttam. A repülő guillotine egy létező fegyver volt, de nem maradt róla feljegyzés, hogy hogyan nézett ki, úgyhogy itt a hongkongi filmesek találták ki a dizájnt.

La blonde aux seins nus (aka The Blonde with Bare Breasts, Manuel Pradal, 2010): egy fiatalember és gyerekkorú öccse utazgat a Szajnán az apjuk teherhajóján, aki kórházban haldoklik, és egy seggfej. A testvérek pénzt akarnak szerezni egy Manet festmény ellopásával. A múzeumi teremőr lány (Vahina Giocante) a hajóig üldözi a festménnyel menekülő gyereket, aki aztán a bátyjával együtt foglyul ejti a lányt, aki különösebben nem törekszik megszökni, és egy idő után mindketten belezúgnak.