Private Parts (Betty Thomas, 1997): életrajzi vígjáték, Howard Stern népszerű botrányrádiós alakítja benne önmagát, bemutatva addigi életútját. Tetszett az önironikus hangvétel, pl. hogy Howard randizni próbál az egyetemen, de még a vak lány sem akar vele, miután megtapogatta az arcát, és elérkezett az orrához (Howard zsidó). Sok szereplő szintén önmagát alakítja, akiknek közük volt Howard pályájához. Elég jó.

La ragazza con la pistola (Lány a pisztollyal, Mario Monicelli, 1968): Assunta (Monica Vitti) egy ultrakonzervatív szicíliai faluban élő fiatal nő, akit elraboltat Vincenzo, hogy kedvét lelje benne. Igazából a nagydarab unokatestvére volt a célpont, csak tévedtek az emberei, de ha már így alakult, az egyébként tökéletes kinézetű Assunta is megteszi. Assuntának már egy ideje tetszik Vincenzo, ezért nagyon hamisan tiltakozik a megbecstelenítés ellen, és ennek megtörténtével házasságot kell kötniük a helyi szokások szerint. Vincenzo azonban Angliába menekül, így szintén a helyi szokások szerint a lány férfirokonainak meg kell ölniük az "erőszaktevőt", de mivel nincs férfirokona, ezért a falusiak adnak neki egy pisztolyt, és felültetik egy Angliába tartó hajóra. Assunta végigüldözi Vincenzót az egész Brit szigeten, és készséggel lekurvázza ("puttana!") bármelyik nőt, aki pl. képes egy férfire mosolyogni, és közben rémálmai vannak attól, hogy a gyilkosság kudarca esetén a falusiak kurvának fogják tartani. Aztán fokozatosan angollá alakul, és végül óriásplakátok lábmodellje lesz. Nincsenek benne olyan nagy poénok, de a korabeli világ ábrázolása és Monica Vitti leereszkedő nézései miatt bírtam ezt. Ami hülyeség, hogy teljesen következetlen a film abban, hogy mikor ki beszél angolul vagy olaszul.

Stealing Heaven (Clive Donner, 1988): történelmi romantikus film, Abélard egy menő egyetemi tanár a 12. századi Párizsban, aki összejön éleseszű magántanítványával, Héloise-zal. A cselekmény valósághű. Ez is tetszett: igényes a középkori látványvilág kivitelezése, 80-as évek szintizene, megható, de nem hajlik giccsbe, jó színészek, csöcs.

La monaca di Monza (A monzai apáca, Eriprando Visconti, 1969): igaz történet alapján, mely szerint a 17. században élt Marianna De Leyva nevű apáca (apáca nevén: Virginia Maria) keveredik gyilkossági és paráznasági ügybe. Ez valamiért olyan fontos sztori az olaszoknak, hogy 60 év alatt legalább 7 film készült belőle. Engem nem nagyon kötött le, talán mert nem szeretem az apácás filmek szabadság- és észellenes világát (amiből a főszereplő apáca kitörni próbál, de jellemzően elbukik).

Spellbinder (Janet Greek, 1988): Jeff este az utcán közbeavatkozik, amikor egy férfi megpofoz egy nőt (Kelly Preston), akit ezután felvisz a lakására, mert nincs hova mennie. A nőről kiderül, hogy mágikus képességekkel rendelkező boszorkány, és korábbi társai elkezdik zaklatni Jeffet, hogy engedje vissza közéjük a renegát tagot. Surprise ending.

Strangers Online (John Huckert, 2009): a főhős egy webrádiós műsort vezet szexuális témákban, ahova a betelefonáló hallgatók videokapcsolaton jelentkeznek be. Az új gyakornok egy nő, aki ráhajt a férfire, annak házasságát is szétrombolásra készen. A film nem volt érdekes, viszont a feleséget alakító Frajkó Éva figyelemreméltó asszony.

Fürdik.