It (Herbert J. Leder, 1967): a rendező amerikai, de szándékosan brit stílusú horror; egy múzeumi kurátornak, aki az anyja múmiájával lakik együtt (ez valami hommage lehet, mert nincs sok további jelentősége; továbbá az egyik karakter neve Perkins), sikerül irányítania egy régi szobornak tűnő gólemet, amire a vége felé a hadsereg egy atombombát is rádob, de meg se kottyan neki.

Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto (Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében - Elio Petri, 1970): egy magas rangú, arrogáns bunkó rendőr (a figurája eléggé hasonlít Patrick Batemanre) tesztelni akarja szeretőjének azt az elképzelését, hogy bármit megtehet jogi következmények nélkül, úgyhogy megöli a nőt, és minden lehetséges módon igyekszik magára vonni a gyanút, de a többi nyomozó vaknak bizonyul ezekre. A műfaja filmszatíra, ami talán abban különbözik a vígjátéktól, hogy nem gegek és helyzetkomikumok vannak benne, hanem egy rendszer működésének a groteszk ábrázolása a lényege. Ez egyáltalán nem trash, az évtized legjobb filmjei közé szokták sorolni.

Il ragazzo dal kimono d'oro (Karate Warrior - Fabrizio de Angelis, 1987): na de máris visszaülünk a trash vonatra: a 18 éves amerikai fiú a Fülöp-szigetekre utazik (mintha már említettem volna, hogy a legnagyobb szarságok ott készültek ebben az időszakban) meglátogatni az apját. Első látásra szerelmes lesz egy nem különösebben izgalmas küllemű, 3 fejjel alacsonyabb helyi lányba, aztán megveri egy karatebajnok bűnöző, meggyógyítja egy sztereotipikus öreg szerzetes, aki nyilvánvalóan harcművész is, majd a fiú a karatebajnokságon megveri a rossz embert. Karate Kid exploitation, 80-as évek szintetizátor zene, a jelenetei háromnegyedében félmeztelen főszereplő, csöcs bezzeg nincs. Régebbi filmek utcai jeleneteinél gyakori, hogy a járókelők tömegesen bámulják a kamerát, illetve a színészeket - ez történik, ha a stáb spórolni akar a statisztákon. Amúgy manapság ez nem is lenne egészen legális, mivel valakiknek felhasználják a képmását az írásos beleegyezésük és ellenszolgáltatás nélkül.

L'immoralità (Massimo Pirri, 1978): egy fiatal lányokat megerőszakoló-megfojtó embert üldöz a kisváros rendőrsége, akinek segít elbújni egy 11 éves kislány a szülei birtokán. Mai szemmel minimum szokatlan, hogy a kislányról van fürdőszobai meztelen jelenet, sőt, dugnak is itt, de nagy kompromisszum, hogy egy 15-20 évesnek tűnő testdublőrt használtak a jelenetben. A lányt egyébként utálja az anyja, aki el akarja tenni láb alól a lábát már úgysem használó beteg férjét, a rendőrség erőszakos és törvénytelen, a menekülő bűnöző meg néha kést tart a lány torkához. Könnyű családi vígjátéknak nem annyira javaslom.

Ninja: Prophecy of Death (Len Kabasinski, 2011): félamatőr olcsó akciószarság; egy nindzsaszekta vadászik a renegát tagjára, aki nem akart megölni egy gyereket. A nindzsák, akárcsak a kilépett főszereplő tag, többnyire nők, és többnyire nagyon prolinak tűnnek.

Superchick (Ed Forsyth, 1973): egy túlszexualizált légiutaskísérőnek három pasija van három különböző városban. Hogy jó külleme miatt ne zaklassák az utasok, munka közben parókát hord. Az egyik pasi bűnöző ismerősei fel akarják használni a nőt egy rabláshoz. Nyugalom, nem sikerül nekik! A főszereplő Joyce Jillson (1945 - 2004) egyébként asztrológus-celeb volt, az ő jövendölései alapján döntöttek pl. a Star Wars bemutatásának dátumáról.


Stormswept (David I. Frazer, 1995): a készítői szándék szerint softcore erotikus horror, de sem erotikus, sem rémisztő. Egy filmstáb néhány tagja egy vihar elől egy régi házba menekül, ahol 15 évesek színvonalán faggatják egymást a szexről. Aztán van valami természetfeletti dolog is a házban, amitől meg kéne ijednünk, de bevallom, nem emlékszem rá több nap távlatából.

Enjo-kôsai bokumetsu undô: jigoku-hen (Stop the Bitch Campaign Again - Kôsuke Suzuki, 2004): ez valami franchise valahányadik része lehet, de nem érdekel annyira, hogy megnézzem a többit is. Egy mindenféle beteg perverziót kiszolgáló motelben tombolásba kezd egy bolond vendég, akinek a japánok számára talán érthető logikája mentén ha megerőszakolja a tizenéves kurvákat, azzal véget tud vetni a gyerekprostitúciónak. Egyúttal zöldség-monomániája is van, és úgy öli meg a motelben dolgozó nőket, hogy zöldségeket helyez a nemiszervükbe, amitől azok meghalnak. Azon különösen bedühödik, ha fehér alsóneműt lát valakin, mert valami módon eszébe juttatja az őt molesztáló, de nagyra becsült nagyapját. A kurvák biztonsági főnöke (egy Aoi ( = "kék" (tanultam japánul is amúgy; és most bezárok pár zárójelet: ))))))))) művésznevű bögyös pornószínésznő - ő volt a Nagycsöcsű Sárkány pár poszttal ezelőtt) azonban felveszi vele a harcot. A gazember elnyeri méltó büntetését: egy turmixgéppel ledarálják a faszát, amit példás nyugalommal tűr, miközben a nagyapjáról mereng.

La polizia è sconfitta (Stunt Squad - Domenico Paolella, 1977): nagyon tipikus olasz poliziottesco; egy terrorista robbantgat, a rendőrség tehetetlen, és egy nyomozótiszt létrehoz egy különleges kaszkadőr osztagot, akik minden helyzetet kihasználnak rá, hogy motorral ugrassanak.

Stone (Sandy Harbutt, 1974): ozploitation / bikersploitation; egy motorosbanda szemtanúja egy gyilkosságnak, ezért a gyilkos vadászik rájuk, ezért a rendőrség odaküld közéjük egy embert, hogy nyomozzon, és mivel a motorosok utálják a rendőröket, mindenféle konfliktus lesz belőle. Itt is éreztem azt a megmagyarázhatatlan különbséget, ami az ausztrál és az amerikai filmek között van. Talán valahogy minden karakter kaotikusabb az amerikai kliséknél, esetleg lassabb, méltóságteljesebb a kamerakezelés.

Stigma (David E. Durston, 1972): Philip Michael Thomas korai szerepe (ha valaki nem tudná, ő volt Tubbs nyomozó egy évtizeddel később a Miami Vice-ban). Néger orvosként érkezik egy kisvárosba, ahol mindenki fehér és korlátolt, és egy terjedő veszélyes nemibetegség ügyében vizsgálódik.

Stigma (Lawrence Gordon Clark, 1977): félórás rövidfilm, brit természetfeletti horror; egy ásatás nyomán elszabadul egy régi átok, melynek révén vérző sebek jelennek meg egy családanyán, utalva a megtalált több száz éves hulla kivégzési sebeire.

Estigma (Stigma - José Ramón Larraz, 1980): spanyol giallo-horror; akinek a fiatal Sebastian halált kíván, az valahogy meg is hal.