A könyvborító szerint ezt a Konsalikot "nemes egyszerűséggel a jelenlegi német irodalom legolvasottabb írójának" nevezik, de még sosem olvastam ennyire modoros szövegeket. Valószínűleg egy borzalmas ponyvaíró, csak sikerült sok könyvet eladnia.
"- Ahogy parancsolja, senhor! - Serra lassan megindult. - De ezt a párbajt maga elveszíti. Ebben a pillanatban már a dzsungel valamennyi ismeretlen hatalma ránk feni a fogát..."
"Tudja, mennyit ér az élete? Egy árva petákot sem adnék érte."
"Mit gondol, maga tökfilkó, miért vadászok zajtalanul, késsel a majmokra?!"
"Ember, bármennyire brutálisan is hangzik, amit mondok, higgye el, hogy a maga Gloriájának már réges-rég lemetszették a kobakját, s most épp a forró hamuban zsugorítják."
"Most mit hepciáskodik, Hellmut?"
"Milyen ravasz kutya!"
"Nem, fiacskám. Sajnos, nyakig ülünk a szarban és senki emberfia ki nem tud minket ebből rángatni. Csupán egyetlen lehetőségünk maradt: belevágni a sűrűjébe. Akkor is, ha azután életünk végéig bűzlünk majd. A lényeg az, hogy életben vagyunk. S ez minden pénzt megér."
"- Hagyja már végre a fenébe ezt a romantikázást, Hellmut - vakkantotta oda a foga közül Serra. - Mindazon dolgok, amiket itt lát, sokkal inkább a pokol kulisszáira emlékeztetnek."
"Átkozottul jó ötlet."
"Maga egy közhülye!"
"Két hónapot, maga agyament barom!"
"Nyomás, tűnjön már el! Látni se bírom azt az istenverte pofáját!"
"Három másodperc, és a te kobakod sem fityeg többé a nyakadon."
"Ha jönnek a piranhák, magának kampec."
"Kedves Hellmutom, azt hiszem, talán majd a folyón fogja csak amúgy istenigazából megbánni, hogy akkor éjjel, amikor az eszméletlenségig részegek voltak, nem tettük el láb alól ezeket a fickókat."
"- Nem jókedvemben töltöm itt az időt - ordította Peters."
"- Most aztán ráfaragtunk!- ordította Serra. - Ha ez a tákolmány kibírja, akkor azt csakis a szerencsének, és nem az eszünknek köszönhetjük."
"Öregfiú, a legszívesebben énekelnék örömömben."
"Ezek az átkozott nőszemélyek!"
"Akkor szíveskedjék egy kicsit közelebb húzódni hozzám, hadd agyabugyáljam el."