Erről az jutott eszembe, hogy egyszer én is hivatalos voltam egy ált. isk. osztálytársam szülinapi zsúrjára, ahova meghívta a fél osztályt, és egyedül én mentem el rá, de anyám így is odatelefonált előtte, hogy nem biztos, hogy megyek. Ez nagyjából második osztályban lehetett, mert csak kb. addig volt divat az ilyesmi. Van olyan emlékem is, hogy játszottunk nála a Doom 2-vel az apja erős 486DX gépén (a gyereknek egy 386SX volt egy olyan monitorral, amibe belesült valami Windows alkalmazás, ezért volt fontos akkoriban a képernyővédő), ami jó pár évvel később, 1994-ben jött ki, és nem tudom, hogy miért hívott meg játszani, mert ekkorra már egy ellenséges, mogorva bunkóvá vált, és barátkozás helyett csak megvető beszólásai voltak felém, és egyáltalán nem kedveltem emiatt. Legutóbb 8-10 éve láttam róla egy esküvői fotót valamelyik közösségi oldalon, azon is elég szigorú fejet vágott.
Életem legsúlyosabb csalódása egyébként az lehet, hogy minden gyerekkori barátom megmagyarázhatatlanul gonosszá vált velem az iskola végére, nagyvonalúan elfeledkezve arról is, mennyi házi feladatot és dolgozatot másoltak rólam, pedig olyan sokat jelentettek nekem, hogy miattuk nem mentem el 6 osztályos gimnáziumba, ahonnan meg egész más egyetemi karriert jártam volna be.