Vidéki evangélikus templomi keresztelőn voltam.

• A keresztény temetési élményeimhez hasonlóan itt is azon vettem észre magam, hogy kurvára nem tudom követni, amit a pap mond, mert kb. minden mondatától túlterhelődött az agyam, pl. hogy miért lesz attól boldog a sokmilliárd fényév átmérőjű univerzumot kontrolláló Isten, hogy mi itt Pest megyében hajbókolunk neki, hogy lehet olyan kicsinyes geci, hogy ötödíziglen megbünteti azok leszármazottait is, akik utálják őt, mitől bűnös az a diónyi agyú csecsemő, akit most hoztak keresztelni, mi ez bálványimádat tiltás, ha mindenhol szentek szobrai meg keresztek vannak, mitől olyan végtelen az Ő jósága, ha azért kell könyörögni, hogy ne taszítson örök szenvedésbe, stb. Ez felveti azt a kérdést, hogy vajon a hallgatóság többi része még annyira se tudja-e értelmezni, mint én, vagy pont amiatt megy nekik könnyebben, mert analitikus helyett vallásos mindsettel rendelkeznek, és nekik logikus az is, ami nekem nem.
• Ahányszor úgy kezdte a mondatot a pap, hogy "A te istened...", mindig azt hittem, azt mondja, hogy "ateista", és örültem, hogy nekem is van mondanivalója. De nem volt.
• Rengeteg éneklés volt, az énekkönyvben még 16. századi szerzők művei is voltak. Volt orgonakíséret, és néha azt hittem, hogy direkt egy másodperccel előbb jár, mint az éneklés, hogy tudja mindenki a dallamot, de máskor egyszerre volt, úgyhogy az a megoldás, hogy a közönség tehetségtelen a ritmika elkapásában.
• Csak a következő gyereknevekkel találkoztam: Noel, Dominik, Milán, Zalán, Lotti, Hanna.