Kétféle ember van: aki engedélyt kér, hogy bármihez hozzányúljon az asztalodon, és aki nem. Az utóbbiak közé tartozott az előző munkahelyen a lumberszexuális barom, itt pedig a sminkelt buzi, és azon gondolkoztam, mennyire lehetett közös tulajdonnak hinni a dobozos papírzsebkendőmet. Miután kétszer is arra járva vett belőle egy szó nélkül, elraktam a táskámba. Harmadjára csak kereste, hova lett. Nyilván nem az engem ért anyagi kár zavar, hanem az a primitíven önző önkiszolgálás, amivel a tulajdonomat szokta illetni, amit nem kompenzál semmiféle saját megosztással - mondjuk ez utóbbi nem is érdekelne, mindig úgy voltam vele, hogy én nem nyúlok más kajájához, bármi cuccához, ezért ne nyúljanak az enyémhez se (ebből volt némi konfliktusom a honvédségnél). Egyébként hajlamos vagyok kínálni vagy kérésre is szívesen adok bármit, de a bunkóságot nem tolerálom.