Amikor rájövök, hogy azért nyalizok A évfolyamtársamnak hiába, mert összekevertem B-vel, és a rossz arcmemóriámra fogtam, hogy miért nem hasonlít a jelenlegi fb-os formája az emlékeimben szereplővel. B-vel néha köszöntünk egymásnak, még a külsős fiújára is emlékszem, aki valamiért beült az előadásokra, A-ról viszont abszolút semmi emlékem nincs a fura nevén kívül. Lehet, neki még ennyi sincs rólam, mert nem fura a nevem.

November végén kezdődött a vírusos felső-légúti betegségem, decemberben végig rosszul voltam, január elejétől enyhült alkalmi köhögéssé. Ma megint beteg lettem. Szívesen megkínoznám egyenként valahogy az összes parazitát, szurkálással, égetéssel, hajnali kutyaugatással*, de ez azért hasztalan, mert nincs idegrendszere, hogy szenvedjen.

*mai élmény, kb. 1 órányi alvásidő vesztés. Félig alvó, lelassult gondolkodásom mindig arra a naiv képzelgésre hajlik ilyenkor, hogy előkerül az aktuálisan ugató szomszéd kutya hálósipkás gazdája, közli az állattal, hogy "pofádat befogod", és csend lesz, de ilyen még soha nem volt. Ez vidék. Az előző, városi otthonomhoz tartozó kutyás szomszéd, akinek nem tudtuk a nevét, de jellegzetes orgánuma miatt Kappannak neveztük, Lajka nevű kutyája legkésőbb harmadik ugatására mindig előállt egy kappanhangú rendreutasító ordítással. Kiváló szomszéd volt, jobban kellett volna értékelnem őt.