Az A jelű kolléga, aki szinte mindig indulatos, sértődött, és bunkóságokat mond, ma is bunkó volt, miközben segíteni próbáltam a munkájában. Pár csepp a pohárba megint, jelentkezem is mindjárt egy állásra. Vele kapcsolatban az a zavarba ejtő, hogy mennyire népszerű a többiek körében (ennek a népszerűségi dinamikának a nyomon követése miatt tartom nagyon érdekesnek a Hónap Dolgozója szavazásokat), ellentétben velem. Zárkózott vagyok és szokatlan a humorom, de nagyon igyekszem sosem megbántani senkit, és aprólékosan minőségi munkára törekszem. A kolléga mindezeknek az ellentéte, így szeretve van. Az ő megítélésében egyébként erős lehet a halo-effect / holdudvarhatás nevű gondolkodási torzítás is, mivel magas, karcsú, jó kinézetű nő, és ez maga után vonja, hogy könnyen szimpatikusnak találják (esélyes, a főnököm nagyrészben emiatt vehette fel, amikor annak kerestünk valakit ide).

Még egy érdekes adalék ehhez:
Az eddig betűvel el nem látott F kolléga (35 év körüli nő, a dagadtos-sütis sztorik főleg róla szóltak) túlzott nyájaskodással köszönt A kollégának, amit játékból félreértve megköszöntem neki, mire F azt mondja, ehhez le kell tenni valamit az asztalra. Itt borzasztóan érdekeltek volna a konkrétumok, hogy mit tett le, de erre rákérdezni konfliktusgeneráló folytatás lett volna. Az örök háborgás és bunkóság az új jófejség?