Illetve azon röhögtünk, hogy aki a zenemű előadása során egyszer összecsapja a cintányért (ezt a Himnusz tévéfelvételén mindig külön mutatják is, akkora dolog), ugyanannyit keres, mint aki keményen végighegedüli. Derrick?
Én játszottam ütős szekciót szimfonikus zenekarban :P A képességet, hogy tuja, hogy pontosan mikor kell egyszer összecsapni a cintányért az egész mű során, szerintem legalább annyira nehéz elsajátítani, mint egy folytonos hegedűszólamot. Emellett jobb helyeken még három másik hangszeren is játszik felváltva, amikor épp nem csapkod. És ha elrontja, az sokkal feltűnőbb, mintha egy vonós fogná félre a húrt az ötvenből. Szóval nem olyan könnyű az :P
De egyet kell értenem Koppánnyal. Annyit még hozzáteszek, hogy nemcsak a mikor, de a hogyan is számít, amikor összeüti vagy bárhogyan megszólaltatja.
Az ütősnek egy szopás az élete, mert nem egy, hanem legalább 20 hangszeren kell tudni játszania (és akkor ez messze nem az összes). Plusz aki nem szereti a modern meg kortárszenét, az ne menjen ütősnek, mert ugye az irodalom nagy része a 20.század második harmadától kezdődik. Emellett cígölheti-roadolhatja és setup-olhatja egész életében a hangszereket, ami annyit tesz, hogy amikor a hegedűs otthon épp kinyitja az első sörét próba/koncert után, az ütős akkorra pakolt be és indul haza a helyszínről (rosszabb esetben még csak a a próbaterembe, ahol a hangszerek laknak, és csak utána haza). Ha könnyűzenész, akkor is ugyanez van.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy hegedűsnek, zeneszerzőnek, karmesternek (mindhárom vagyok, lehet választani) kevésbé szopás a szakmája, csak más aspektusok merülnek fel.
Én meg mázlistának tartom magam, mert k*rvára szeretem a szakmáimat, és nem szopásnak fogom fel, hanem élvezem. :-)
Vagy ha nincs, én kölcsönadom az enyém (ha nem ciki Neked oda írni), mert engem speciel baromira érdekel a munkád és tök szívesen belelátnék a hétköznapjaidba. Mármint hogy ezt úgy értem, hogy egyszer írhatnál valami hosszabbat arról, hogy hogy működik egy hegedűművész/karmester/zeneszerző élete, munkája, miket csinál, hogy telnek a napjai stb.
Megtisztelő az érdeklődésetek. Nincs. Volt, de a freeblog-guláta elnyelte úgy, hogy nem is szólt róla. De azt meg úgysem adnám meg, mert csak névtelen dühöngőnek használtam.
Röviden az elmúlt pár évet akkor összefoglalnám.
A keserű verzió: 10 évet jártam a nemzetközileg is jó hírű bp-i Zeneakadémiára, 3 szakot végeztem. Doktorira 4x nem vettek fel, mert nem voltam senkinek a csókosa meg nem vagyok nőből. Gerinces embernek tartom magam. Közbejött egy baleset (ujjtörés), így nagyjából a hegedülésnek vége lett, csak projektszerű munkákat vállalok, semmi hosszabb távú. Önmenedzselésben meg nyomulásban nem vagyok jó, karmesterként nem kellettem sehova, bizonyítani sem hagytak, így eléggé szétestem. A vén faszok - akiknek karmesteri végzettségük meg tudásuk nincs - meg a féltehetségűek uralnak mindent (kevés kivétellel). Így elhagytam az országot.
A vidám verzió: Kikerültem a napfényes Arizonába asszisztens karmesternek (ahol egy hete 30 fok van, nem vicc), miután megnyertem a pozíciót egy nemzetközi 6-os döntő után (oda már előválogató alapján kerültek be az emberek). Két kézzel kaptak egy ilyen képzettségű-iskolájú fazon után, mint én. Halálosan jól érzem magam, megbecsülnek, az egymás fúrása kb. 10%-a az otthoni levelnek, ami ilyen edzettséggel meg se kottyan. Nincs depresszió, nincs "mileszholnap?". Febr. 28-án Brahms 3. hegedű-zongora szonátáját játszom, márc. 3-án vezénylek, évente két operaprodukció is színpadra kerül. A kompozícióim futnak otthon, meg néha nemzetközi téren is. Itt is lesz belőle majd valami, már biztos.
Röviden ennyi. Virágot az öltözőbe kérem, a bonbonokat itt helyben fogyasztom el, ha van még kérdés, szívesen válaszolok.
Engem még az érdekel, hogy szerinted azok a karmesterek, zenészek, akik a világban a leginkább futnak, mondjuk karmestereknél vegyük Muti-t vagy akér Fischert, vagy itt van most Madaras Gergő, akinek ugye elég jól megy a szekér, amennyire tudom, szóval az ő teljesítményük valóban annyira kiemelkedik, vagy inkább menedzsment és ambíció kérdése? Mármint hogy valamennyire nyilván benne van a menedzsment és valamennyire nyilván hallja, látja az ember, csak az arányokról mit gondolsz? Én nagyon szeretem mindhármukat és volt már jópár olyan zenekari élményem, amikor valahogy tökre nem állt össze, olyan bizonytalan, instabil volt az egész, a tempó, nem volt meg az a lüktetése, sodrása a darabnak, amit mondjuk egy jó felvételből kihallani, a zenészek unottak, fásultak voltak, üveges tekintettel nézték a kottát... Szóval nyilván valamennyire hallom, illetve vannak az egyéni stílusok is, nekem például az is tökre bejön, ahogy Uchida mórikálja magát valami Mozart darabnál, de arról például nem tudom eldönteni, hogy az szakmailag milyen vezénylés, inkább csak azt látom, hallom, érzem, hogy valami tök energikus és élvezetes dolog jön ki belőle, ebből meg arra gondolok, hogy nem lehet rossz. Szóval Te, aki nálam nyilván sokkal jobban érted és hallod, hogy mi történik, mit gondolsz erről?
Zenészeknél mondjuk talán kevésbé kérdéses, mert ott azért jobban lehet hallani a hibákat és jobban lehet érezni, ha valaki beleteszi a lelkét. Én legalábbis azt hiszem magamról, hogy jobban érezhető, ha valaki valami igazán átlagon felülit tud.
Muti-val dolgoztam. Nagyon rutinos, jó karmester. De aránytalanul túlfoglalkoztatott és -fizetett és -sztárolt.
Fischer-ekből csak Ádámmal dolgoztam, (Ivánt nem ismerem) nekem nagyon pozitív csalódás volt. Mondjuk az is igaz, hogy Beethovent csináltunk, és lehet, hogy ha valami más van, nem tetszik. De azt nagyon értette és inspiráló volt. Hiába, a specializálódás... Iván is jó, de túl sok a menedzsment és a felhajtás.
Madarast ismerem, meg dolgoztam is vele. Nem meggyőző és messze túl van sztárolva. Emellett nincs kapcsolata a zenekarral vezénylés közben. Inkább egy betanult koreográfiát valósít meg. Csak hát jól el tudja magát adni.
Ki szerinted a legjobb karmester, akit valaha láttál (akár felvételről)?
Azt meg tudnád fogalmazni, hogy pontosan miben látod a karmesterség legfontosabb lényegét? Kapcsolat a zenekarral? Kreativitás és bátorság vagy szabálykövetés és visszafogottság?
És hogy hogy megy ez a folyamat?
Szóval hogy én úgy képzelem, hogy először sokszor meghallgatsz egy darabot, aztán megtanulod, esetleg olvasol róla, a szerzőről (ha nem tudsz egy csomó mindent alapból, de mondjuk a darabbal kapcsolatban még beleerősítesz), aztán megpróbálod átgondolni, hogy Neked hogy áll össze a fejedben és utána megpróbálod ezt a fejben összeállt valamit kihozni a zenekarból. De aztán lehet, hogy teljesen más. Mire kell figyelni, hogy készülsz fel?
Ha mondjuk most azt mondom Neked, hogy egy általad tök ismeretlen romantikus szerző egy általad eddig sose hallott szimfóniáját kellene vezényelni, akkor hogy állnál neki? És hogy, ha mondjuk valami nagy G-mollt vagy ilyesmit kezdenél?
Legjobb karmestert nehéz választani, pont amiatt, mert lehet hogy valaki jól csinál klasszikust, de nem jó romantikában, vagy fordítva. Vagy lehet hogy valaki technikailag jó, de zeneileg kevés, vagy fordítva. Mint pl. színészeknél: más a vígjáték és más a dráma.
Lényeg a hatás és a reakció oda-vissza. Valahogy közvetíteni, inspirálni kell a zenészeket, hogy élvezzék, amit csinálnak. Az jut el a közönséghez. Ha én nem élvezem, amit csinálok, ők mi a fenétől élveznék? És ha ők nem élvezik, a közönség se fogja. Ezért jó 23-30 éves profikat vezényelni. Lehet, hogy kevesebb a rutinjuk, de nem égtek még ki. Hatalmas energiák vannak bennük.
Ha egy ötödrangú zenekar van a kezem alatt, nem az a lényeg, hogy tökéletes előadást produkáljunk, hanem az, hogy úgy szóljon, mintha negyed- vagy harmadrangú lenne.
Persze utánaolvasok a keletkezési történetnek, meg körülményeknek, esetleg tanulmányokat, elemzéseket is keresek, de nem árt ha egy kicsit tágabban ismerem a szerző műveit (és főleg nem csak a zenekari műveit). Vannak szokások (vagy nevezzük manírnak?), a nagy egész ezekből nyilván a korszak: barokk, klasszika, romantika, stb., ezen belül vannak a szerzők, nemzeti sajátosságok, egyéb tradíciók. De ez olyan egyéni ízlés dolog, hogy miből mennyit, mint a fűszerek.
Nagy g-mollt vezényeltem többször is, az jó élmény. Tök ismeretlen romantikust még nem vezényeltem, csak kortárs darab ősbemutatóit. De ha akadna egy olyan, nyilván először kottát szereznék, meg információkat a szerzőről. A tonalitás, zenei formálás és az ezzel járó rutin eredményeként felvétel nem is igen kell, erre való a belső hallás vagy belső elképzelés (vagy zongora). Ezt kell aztán átültetni a zenekarra.
Sajnos ami a magyarországi és külföldi karrierlehetőségeket illeti, bár az én szakterületem teljesen más, a tapasztalataim hasonlóak. Elég szomorú Magyarországra nézve.
Otthon segélyekből, alkalmi munkákból éltem, nyomorogtam. Aztán amikor jelentkeztem az itteni (észak-írországi) munkahelyemre, ők a teljes családom kiköltözési költségét is állták, csak jöjjek, és dolgozzak itt. Ez bő 8 éve volt, azóta is itt vagyunk.
Ravel Bolero?
VálaszTörlésAbban 5 cin-ütés van, és nem 2 cintányért ütnek össze, hanem verővel ütnek egyet, ami fel van függesztve.
Törléspéldaként írtam
TörlésÉn játszottam ütős szekciót szimfonikus zenekarban :P A képességet, hogy tuja, hogy pontosan mikor kell egyszer összecsapni a cintányért az egész mű során, szerintem legalább annyira nehéz elsajátítani, mint egy folytonos hegedűszólamot.
VálaszTörlésEmellett jobb helyeken még három másik hangszeren is játszik felváltva, amikor épp nem csapkod.
És ha elrontja, az sokkal feltűnőbb, mintha egy vonós fogná félre a húrt az ötvenből.
Szóval nem olyan könnyű az :P
Én triangulum művész szeretnék lenni és meghódítani a világ leghíresebb színpadait.
VálaszTörlésIgen, ugyanannyit keres.
VálaszTörlésDe egyet kell értenem Koppánnyal. Annyit még hozzáteszek, hogy nemcsak a mikor, de a hogyan is számít, amikor összeüti vagy bárhogyan megszólaltatja.
Az ütősnek egy szopás az élete, mert nem egy, hanem legalább 20 hangszeren kell tudni játszania (és akkor ez messze nem az összes). Plusz aki nem szereti a modern meg kortárszenét, az ne menjen ütősnek, mert ugye az irodalom nagy része a 20.század második harmadától kezdődik. Emellett cígölheti-roadolhatja és setup-olhatja egész életében a hangszereket, ami annyit tesz, hogy amikor a hegedűs otthon épp kinyitja az első sörét próba/koncert után, az ütős akkorra pakolt be és indul haza a helyszínről (rosszabb esetben még csak a a próbaterembe, ahol a hangszerek laknak, és csak utána haza). Ha könnyűzenész, akkor is ugyanez van.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy hegedűsnek, zeneszerzőnek, karmesternek (mindhárom vagyok, lehet választani) kevésbé szopás a szakmája, csak más aspektusok merülnek fel.
Én meg mázlistának tartom magam, mert k*rvára szeretem a szakmáimat, és nem szopásnak fogom fel, hanem élvezem. :-)
Derrick, Neked van blogod?
VálaszTörlésVagy ha nincs, én kölcsönadom az enyém (ha nem ciki Neked oda írni), mert engem speciel baromira érdekel a munkád és tök szívesen belelátnék a hétköznapjaidba. Mármint hogy ezt úgy értem, hogy egyszer írhatnál valami hosszabbat arról, hogy hogy működik egy hegedűművész/karmester/zeneszerző élete, munkája, miket csinál, hogy telnek a napjai stb.
Támogatom az ötletet! :)
TörlésVagy készítek interjút, olyat még úgyse csináltam!
TörlésAnnak is örülnék. :)
TörlésMegtisztelő az érdeklődésetek. Nincs. Volt, de a freeblog-guláta elnyelte úgy, hogy nem is szólt róla. De azt meg úgysem adnám meg, mert csak névtelen dühöngőnek használtam.
VálaszTörlésRöviden az elmúlt pár évet akkor összefoglalnám.
A keserű verzió: 10 évet jártam a nemzetközileg is jó hírű bp-i Zeneakadémiára, 3 szakot végeztem. Doktorira 4x nem vettek fel, mert nem voltam senkinek a csókosa meg nem vagyok nőből. Gerinces embernek tartom magam. Közbejött egy baleset (ujjtörés), így nagyjából a hegedülésnek vége lett, csak projektszerű munkákat vállalok, semmi hosszabb távú. Önmenedzselésben meg nyomulásban nem vagyok jó, karmesterként nem kellettem sehova, bizonyítani sem hagytak, így eléggé szétestem. A vén faszok - akiknek karmesteri végzettségük meg tudásuk nincs - meg a féltehetségűek uralnak mindent (kevés kivétellel). Így elhagytam az országot.
A vidám verzió: Kikerültem a napfényes Arizonába asszisztens karmesternek (ahol egy hete 30 fok van, nem vicc), miután megnyertem a pozíciót egy nemzetközi 6-os döntő után (oda már előválogató alapján kerültek be az emberek). Két kézzel kaptak egy ilyen képzettségű-iskolájú fazon után, mint én. Halálosan jól érzem magam, megbecsülnek, az egymás fúrása kb. 10%-a az otthoni levelnek, ami ilyen edzettséggel meg se kottyan. Nincs depresszió, nincs "mileszholnap?". Febr. 28-án Brahms 3. hegedű-zongora szonátáját játszom, márc. 3-án vezénylek, évente két operaprodukció is színpadra kerül. A kompozícióim futnak otthon, meg néha nemzetközi téren is. Itt is lesz belőle majd valami, már biztos.
Röviden ennyi. Virágot az öltözőbe kérem, a bonbonokat itt helyben fogyasztom el, ha van még kérdés, szívesen válaszolok.
Köszi!
VálaszTörlésAkkor Te egy arizonai álmodozó vagy!
Engem még az érdekel, hogy szerinted azok a karmesterek, zenészek, akik a világban a leginkább futnak, mondjuk karmestereknél vegyük Muti-t vagy akér Fischert, vagy itt van most Madaras Gergő, akinek ugye elég jól megy a szekér, amennyire tudom, szóval az ő teljesítményük valóban annyira kiemelkedik, vagy inkább menedzsment és ambíció kérdése? Mármint hogy valamennyire nyilván benne van a menedzsment és valamennyire nyilván hallja, látja az ember, csak az arányokról mit gondolsz? Én nagyon szeretem mindhármukat és volt már jópár olyan zenekari élményem, amikor valahogy tökre nem állt össze, olyan bizonytalan, instabil volt az egész, a tempó, nem volt meg az a lüktetése, sodrása a darabnak, amit mondjuk egy jó felvételből kihallani, a zenészek unottak, fásultak voltak, üveges tekintettel nézték a kottát... Szóval nyilván valamennyire hallom, illetve vannak az egyéni stílusok is, nekem például az is tökre bejön, ahogy Uchida mórikálja magát valami Mozart darabnál, de arról például nem tudom eldönteni, hogy az szakmailag milyen vezénylés, inkább csak azt látom, hallom, érzem, hogy valami tök energikus és élvezetes dolog jön ki belőle, ebből meg arra gondolok, hogy nem lehet rossz. Szóval Te, aki nálam nyilván sokkal jobban érted és hallod, hogy mi történik, mit gondolsz erről?
Zenészeknél mondjuk talán kevésbé kérdéses, mert ott azért jobban lehet hallani a hibákat és jobban lehet érezni, ha valaki beleteszi a lelkét. Én legalábbis azt hiszem magamról, hogy jobban érezhető, ha valaki valami igazán átlagon felülit tud.
Muti-val dolgoztam. Nagyon rutinos, jó karmester. De aránytalanul túlfoglalkoztatott és -fizetett és -sztárolt.
TörlésFischer-ekből csak Ádámmal dolgoztam, (Ivánt nem ismerem) nekem nagyon pozitív csalódás volt. Mondjuk az is igaz, hogy Beethovent csináltunk, és lehet, hogy ha valami más van, nem tetszik. De azt nagyon értette és inspiráló volt. Hiába, a specializálódás...
Iván is jó, de túl sok a menedzsment és a felhajtás.
Madarast ismerem, meg dolgoztam is vele. Nem meggyőző és messze túl van sztárolva. Emellett nincs kapcsolata a zenekarral vezénylés közben. Inkább egy betanult koreográfiát valósít meg. Csak hát jól el tudja magát adni.
Kösz! Érdekes, amit írsz!
TörlésKi szerinted a legjobb karmester, akit valaha láttál (akár felvételről)?
Azt meg tudnád fogalmazni, hogy pontosan miben látod a karmesterség legfontosabb lényegét? Kapcsolat a zenekarral? Kreativitás és bátorság vagy szabálykövetés és visszafogottság?
És hogy hogy megy ez a folyamat?
Szóval hogy én úgy képzelem, hogy először sokszor meghallgatsz egy darabot, aztán megtanulod, esetleg olvasol róla, a szerzőről (ha nem tudsz egy csomó mindent alapból, de mondjuk a darabbal kapcsolatban még beleerősítesz), aztán megpróbálod átgondolni, hogy Neked hogy áll össze a fejedben és utána megpróbálod ezt a fejben összeállt valamit kihozni a zenekarból. De aztán lehet, hogy teljesen más. Mire kell figyelni, hogy készülsz fel?
Ha mondjuk most azt mondom Neked, hogy egy általad tök ismeretlen romantikus szerző egy általad eddig sose hallott szimfóniáját kellene vezényelni, akkor hogy állnál neki? És hogy, ha mondjuk valami nagy G-mollt vagy ilyesmit kezdenél?
Legjobb karmestert nehéz választani, pont amiatt, mert lehet hogy valaki jól csinál klasszikust, de nem jó romantikában, vagy fordítva. Vagy lehet hogy valaki technikailag jó, de zeneileg kevés, vagy fordítva. Mint pl. színészeknél: más a vígjáték és más a dráma.
TörlésLényeg a hatás és a reakció oda-vissza. Valahogy közvetíteni, inspirálni kell a zenészeket, hogy élvezzék, amit csinálnak. Az jut el a közönséghez. Ha én nem élvezem, amit csinálok, ők mi a fenétől élveznék? És ha ők nem élvezik, a közönség se fogja. Ezért jó 23-30 éves profikat vezényelni. Lehet, hogy kevesebb a rutinjuk, de nem égtek még ki. Hatalmas energiák vannak bennük.
Ha egy ötödrangú zenekar van a kezem alatt, nem az a lényeg, hogy tökéletes előadást produkáljunk, hanem az, hogy úgy szóljon, mintha negyed- vagy harmadrangú lenne.
Persze utánaolvasok a keletkezési történetnek, meg körülményeknek, esetleg tanulmányokat, elemzéseket is keresek, de nem árt ha egy kicsit tágabban ismerem a szerző műveit (és főleg nem csak a zenekari műveit). Vannak szokások (vagy nevezzük manírnak?), a nagy egész ezekből nyilván a korszak: barokk, klasszika, romantika, stb., ezen belül vannak a szerzők, nemzeti sajátosságok, egyéb tradíciók. De ez olyan egyéni ízlés dolog, hogy miből mennyit, mint a fűszerek.
Nagy g-mollt vezényeltem többször is, az jó élmény. Tök ismeretlen romantikust még nem vezényeltem, csak kortárs darab ősbemutatóit. De ha akadna egy olyan, nyilván először kottát szereznék, meg információkat a szerzőről. A tonalitás, zenei formálás és az ezzel járó rutin eredményeként felvétel nem is igen kell, erre való a belső hallás vagy belső elképzelés (vagy zongora). Ezt kell aztán átültetni a zenekarra.
Köszi, Derrick, ezek tök érdekesek, amiket írsz. Ha lesz még kérdésem, akkor fel fogom tenni! :)
TörlésDerrick, köszi.
VálaszTörlésSajnos ami a magyarországi és külföldi karrierlehetőségeket illeti, bár az én szakterületem teljesen más, a tapasztalataim hasonlóak. Elég szomorú Magyarországra nézve.
Otthon segélyekből, alkalmi munkákból éltem, nyomorogtam. Aztán amikor jelentkeztem az itteni (észak-írországi) munkahelyemre, ők a teljes családom kiköltözési költségét is állták, csak jöjjek, és dolgozzak itt. Ez bő 8 éve volt, azóta is itt vagyunk.
Jellemző. Sajnos...
Törlés