Ellisre visszatérve: megnéztem ezt a filmet a könyv olvasása után, szerintem méltatlanul lepontozták. Néhány jelentéktelenebb történetszál kimaradt (sajnos a vámpír is, talán az túl szürreálissá tette volna), és volt vagy két karakterösszevonás (mint az American Psychóban is, nyilván, hogy a túl sok szereplő ne zavarja a közönséget). Ott viszont árulás történt, hogy néhol moralizálnak ezek a rendkívül sekélyes figurák, és a legnagyobb az volt, hogy a portás, akinek igazából autómosónak kéne lennie, nem öli meg azt elrabolt gyereket, hanem szabadon engedi (vigyázat, spoiler). Vagy az a jelenet is egész más, amikor a négy fiatal pasas a haverjuk haláláról beszélget az étteremben, Raymond kirohan a vécébe zokogni, Graham meg utánamegy megvigasztalni. Ez a filmben ennyi, Graham tök rendesnek látszik, a könyvben meg ez van:
"- Eresszél be! - Csavargatom az ajtó gombját. - Na, nyisd már ki!
   Nyílik az ajtó, szűk kicsi helyiség, Raymond a lehajtott fedelű vécécsészén ül, megint elfogja a sírás, az arca, a szeme vörös, könnyben ázik. Annyira meglepődöm Raymond megindultságán, hogy az ajtónak dőlök, és csak nézem, ahogy tördeli a kezét.
   - Nekem a barátom volt - mondja, miközben görcsösen kapkodja a levegőt, és nem néz rám egyszer sem.
   Én ezalatt az egyik megsárgult falicsempét nézem jó hosszan, és arra gondolok, vajon miért tett a pincér garbanzo babot a salátámba, amikor pedig direkt mondtam neki, hogy ne tegyen. Hova való lehet ez a pincér, hogy a fenébe került a Marióba? Lehet, hogy oda se nézett a salátára, úgy rakta bele, vagy esetleg nem értette, hogy mit mondtam neki?
   - Ő is szeretett téged... nagyon - mondom neki végül is."

Még egy lényeges kérdés, hogy egy AIDS-esnek kell-e paróka. Megint spoiler. A könyv szerint a beteg Christie-nek parókája van, ami miatt azt gondoltam, rákos. A film arra utal, hogy AIDS-es. Ennek a jelentősége az, hogy ha AIDS-es, akkor a kúrási láncolat miatt a legtöbb szereplő halálra van ítélve.