de hát ez magától értetődő. az űrutazás során előfordulhat egy csomó objektív veszélyforrás (olyan, amire nincs ráhatásuk, mert vagy kívülről jön, vagy más emberek gondosságán múlik valami), és az intelligens (egyben szakmájukban sikeres) emberek eléggé kontrollorientáltak. mivel logikus úton nem gyakorolhatnak hatást ezekre a veszélyforrásokra, rituális "babonákkal" oldják fel az emiatt keletkező stresszt (és a stressz részleges eltüntetése egyébként önmagában is segít). a pszeudoiteráció (új helyzetekben azoknak a véletlenszerű dolgoknak (kerékre pisilés) megismétlése, amiket az első alkalommal csinált az ember, vagy valaki más) egyébként ilyen atavisztikus ösztön, a gyerekek minden tanítás nélkül hajlamosak rá, sok kifejezetten ragaszkodik hozzá (a túlélést szolgálja, és az ösztönös késztetés kielégítése csökkenti a stresszt).
amúgy az oroszoknak van egy csomó félig-meddig értelmes babonájuk is, amelyek egy részét én is betartom, például hogy nagy út előtt közvetlenül, akármennyire is siet az ember, le kell ülni öt percre és meginni egy teát vagy legalább egy vizet. nekem ilyenkor szokott eszembe jutni, hogy nem raktam el a lábborotvámat (a túlélést szolgálja).
Azt gondolnám, minél jobban képes valaki átlátni e cselekvések irracionalitását és a küldetés sikeres kimenetelével való összefüggésük hiányát, annál kevésbé lesz hatékony stresszkezelési eszköz. Kb. úgy, mint ahogy a placebo hatás is veszít az erejéből, ha túl sokat tudunk róla.
Igen, de egyénenként eltérő mértékben, aminek hátterében leginkább az intelligencia- és ismeretszint állhat. A babonára való hajlam igazából operáns kondicionálás, de ha sikerül felülbírálni, gazdaságosabb és hatékonyabb lesz a viselkedés. Mondjuk a cikkben felsorolt példák egyike sem igazán költséges viselkedés (legfeljebb gusztustalan a pisis), de ugyanennek a mechanizmusnak az extrém káros példája az emberáldozat bemutatás az isteneknek.
de hát ez magától értetődő. az űrutazás során előfordulhat egy csomó objektív veszélyforrás (olyan, amire nincs ráhatásuk, mert vagy kívülről jön, vagy más emberek gondosságán múlik valami), és az intelligens (egyben szakmájukban sikeres) emberek eléggé kontrollorientáltak. mivel logikus úton nem gyakorolhatnak hatást ezekre a veszélyforrásokra, rituális "babonákkal" oldják fel az emiatt keletkező stresszt (és a stressz részleges eltüntetése egyébként önmagában is segít). a pszeudoiteráció (új helyzetekben azoknak a véletlenszerű dolgoknak (kerékre pisilés) megismétlése, amiket az első alkalommal csinált az ember, vagy valaki más) egyébként ilyen atavisztikus ösztön, a gyerekek minden tanítás nélkül hajlamosak rá, sok kifejezetten ragaszkodik hozzá (a túlélést szolgálja, és az ösztönös késztetés kielégítése csökkenti a stresszt).
VálaszTörlésamúgy az oroszoknak van egy csomó félig-meddig értelmes babonájuk is, amelyek egy részét én is betartom, például hogy nagy út előtt közvetlenül, akármennyire is siet az ember, le kell ülni öt percre és meginni egy teát vagy legalább egy vizet. nekem ilyenkor szokott eszembe jutni, hogy nem raktam el a lábborotvámat (a túlélést szolgálja).
Azt gondolnám, minél jobban képes valaki átlátni e cselekvések irracionalitását és a küldetés sikeres kimenetelével való összefüggésük hiányát, annál kevésbé lesz hatékony stresszkezelési eszköz. Kb. úgy, mint ahogy a placebo hatás is veszít az erejéből, ha túl sokat tudunk róla.
VálaszTörlésde hát csinálunk egy csomó dolgot, amiről tudjuk, hogy nem logikus és nincs haszna, de kielégít mindenféle ösztönöket meg szükségleteket :)
VálaszTörlésIgen, de egyénenként eltérő mértékben, aminek hátterében leginkább az intelligencia- és ismeretszint állhat. A babonára való hajlam igazából operáns kondicionálás, de ha sikerül felülbírálni, gazdaságosabb és hatékonyabb lesz a viselkedés. Mondjuk a cikkben felsorolt példák egyike sem igazán költséges viselkedés (legfeljebb gusztustalan a pisis), de ugyanennek a mechanizmusnak az extrém káros példája az emberáldozat bemutatás az isteneknek.
VálaszTörlésMég mindig utálom az űrhajózást.
VálaszTörlés