Azt álmodtam az előbb, hogy gyerekkori otthonomba a bátyám bekísérte Tibi bácsit, a fiatalon is kopaszodó földrajz-testnevelés szakos tanárt. Kicsit örültem neki, mert sose volt vele problémám. Tibi bácsi hasra feküdt a szobában, a derekán rövid, vérző, vágott seb volt, én pedig beszéltem neki helyzetemről és terveimről, elmagyarázva, hogy mit jelent a HR és az SSC, mert gondoltam, hogy egy ilyen 80-as évekből érkezett embernek ezek ismeretlen szavak lehetnek. Aztán Tibi bácsi mondta, hogy őt meg a napokban rúgták ki tornatanári állásából. Egy szekrény tetején, egy kalitkában volt Vauka, a yorkshire terrier (ott igaziból Kokó, a papagáj helye volt).  Kinyitottam a kalitka ajtaját, ami inkább egyfajta műanyag flakon volt, és Vauka annyira türelmetlenül és lelkesen nyomakodott ki, hogy az ujjamat is odaszorította. Nem várta meg, hogy még jobban kinyissam, hanem átpréselte magát a nála kisebb nyíláson, már deformálódott a feje, aztán a túlnyomástól felrobbant a műanyagflakon-kalitkával együtt. Ettől a hülye haláltól röhögőgörcsöm lett, és úgy döntöttem, jobb lesz átmennem egy másik szobába, amikor megtudja a szomorú hírt a gazdája, aki egyszerre volt az apám (övé volt igaziból a papagáj) és a nevelőapám (övé igaziból a kutya). Tibi bácsi mindezt zavartan nézte a földön fekve.